Letépnék a keresztet

A balliberális sajtó minden ügy alá lovat rak, ami gyengítheti, relativizálhatja a kereszténység ügyét – akár a családban, akár az oktatásban.

Budapest, 2020. december 25. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke igét hirdet az ünnepi istentiszteleten karácsony elsõ napján az óbudai evangélikus templomban 2020. december 25-én. A szertartáson a koronavírus-járvány miatt elõzetes regisztráció után vehetnek részt a hívek, amelyen kötelezõ a maszk viselése és a távolságtartás. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

„Magyarország ma Európa legklerikálisabb országa”; „Nos hát: az 1901–1905 évek alatt a következő irányokat vette a magyar középiskolai ifjúság életalapító hajlandósága: Hittanhallgató lett 12,5 százalék, jogász 23 százalék […] Tehát butító és az élettől másokat is visszatartó papok lesznek az ifjainkból”; „Jelen voltam egy párizsi kerület »republikánus, szocialista és antiklerikális ifjúságának« összejövetelén. A legkomolyabban tárgyalták, hogy majd annak idején melyik párizsi templomot milyen közcélú helyiséggé kell alakítani”; „A hölgy gondolkozott egy kicsit, már amennyire egy francia és vallásos nő gondolkozni képes.” Lehülyézett keresztények? Kereszténységellenes hangulatkeltés? Ezek a sorok bármelyik magyarországi balliberális orgánumban is elhangozhattak volna. Csakhogy bő száz évvel ezelőtt írta őket egy hírhedt publicistánk.

A keresztényellenesség ennek a sajtónak lételeme. De nem csoda, hisz a keresztény Magyarország elleni kultúrharcot ugyanúgy és ugyanazok vívják több mint száz éve. A balliberális sajtó minden ügy alá lovat rak, ami gyengítheti, relativizálhatja a kereszténység ügyét – akár a családban, akár az oktatásban. A hazai bíróság pedig a jelek szerint asszisztál a kereszténygyalázáshoz, hisz most is megtudtuk, hogy minden létező csoportnak vannak jogai, csak a keresztényeknek nincsenek. És itt a relativizálás a kulcsszó. A keresztényeket ugyanis lehet gyalázni, a keresztényeket lehet becsmérelni, a papokat lehet pedofilozni, a templomokat lehet impraktikus objektumoknak tekinteni a nyilvánosságban. Mindezt persze következmények nélkül.

Tudjuk jól, hogy keresztényellenes cselekedetekről nem számol be a világsajtó, ám arról igen, hogy hurrá, ismét kereszteket vettek le egy iskolai tanteremből vagy ad absurdum templomokból. Ma már oda jutottunk, hogy egy balliberális publicista nyilvánosan megróhatja Müller Cecíliát, amiért keresztet visel a nyakában. Én pedig továbbra is egy olyan szép világról álmodom, amelyben balliberális publicisták nem adnak öltözködési tanácsokat nőknek, sőt nem szólnak bele abba, hogy ki mit visel a nyakán. Ők simán beszólhatnak bárkinek? Nyilván igen, hisz nekik semmi sem szent, ha keresztényekbe kell rúgni.

A balliberális konszenzus jelenleg az, hogy mindent szabad, ami gyengíti a keresztény morált, álláspontot, ami száműzi a közéletből a keresztény gondolkodás maradékát is. De ne higgyük, hogy az a céljuk, hogy a kereszténység a négy fal közé szoruljon. Ők onnan is száműznék, legszívesebben az írmagját is kiirtanák a társadalomból. Egy ateista, identitás- és keresztény morál nélküli világról ábrándoznak, és ezt a harcukat nem ma kezdték, hanem 1789-ben a francia forradalomkor, majd a 19. század végén és a 20. század első felében tombolt igazán Magyarországon is a keresztényellenes sajtóhadjárat.

Amikor a francia Combes-kormány ellehetetlenítette sok francia szerzetesrend működését, Apponyi Albert kezdeményezésére Magyarország befogadta a hazájukból ide menekülő szerzeteseket, apácákat. Az akkori balliberálisok fogták is a fejüket, ugyanis attól féltek, hogy a klerikális reakció újra elözönli az országot, s kárba vész addigi egyházellenes aknamunkájuk. Így példátlan sajtóhadjáratot kezdtek a keresztény menekültek ellen.

A Rákosi-diktatúra minden képzeletet felülmúló gyilkos eszközökkel rohanta le a kereszténységet. Véghezvitte azt, amit előkészítettek, amiről ábrándoztak a korabeli Népszava munkatársai. Maga Rákosi is köztük szocializálódott. A kereszténység elpusztításának szelleme újra kijött a palackból. Jó lesz vigyázni, most még nem késő.