A világ ennél sokkal bonyolultabb. Mert az oroszok nem fegyvert vásárolnak a gázból, legalábbis nem úgy működik a gazdaságuk, hogy az energiahordozók eladása a háborús erőfeszítésekre képez pénzalapot. Oroszország továbbra is fejleszti a saját haderejét, amelyet nem csupán Ukrajna ellen vet be, a szénhidrogéneket pedig megállás nélkül értékesíti, akár saját nevén, akár megbízható szövetségesein keresztül, ráadásul Európába.

Miközben pedig az európai népek kétséges lelkesedéssel támogatják Ukrajnát, minden állam igyekszik bebiztosítani magát a háború előtt. Mert minden szólam ezt harsogja, hogy közelít a nagy összecsapás, a béke időszakának vége, a jövőt a szembenállás fogja meghatározni, amelyben talán már nem is csak Oroszország lesz a túloldalon, de Kína sem kizárt. Az országok így bevásárolnak, fejlesztik a haderejüket, ami minden fegyvergyártó álma. Egymást húzzák az országok, mindenki lehetőséget lát a haderőreformokban, az elavult felszerelést felajánlják Ukrajnának, cserébe modern eszközöket tudnak venni, s még politikai tőkét is tudnak kovácsolni abból, hogy ők segítettek Kijevnek.

Nem tudni, hogy lesz-e a modern korban Tonkin-incidens, Ferenc Ferdinánd elleni merénylet vagy Gleiwitz-esemény. De nem látunk a jövőbe, így bármire rá lehet fogni utólag, hogy az okozta a háborút. Vagy épp ellenkezőleg, nem történik semmi, a feszültség enyhülni fog, és a békevágy mégis győzedelmeskedik. Akárhogy is lesz, mindenre fel kell készülni, jó politizálással és ügyes kereskedelmi tárgyalásokkal meg kell tartani az ország mozgásterét, hogy legyen tartalék a jövőre. 

De akárhogy is nézzük, az amerikaiaknak nem célja, hogy Európa Oroszországtól vásárolja a földgázt, tehát az energiapolitika mindenképpen megváltozott, és nem lehet visszaforgatni az idő kerekét. Magyarország se a múltba tekint, hanem az új realitásoknak megfelelően kezeli a helyzetet, legyen az a NATO változása, az uniós belpolitika vagy az energiabiztonság kérdése. A végén pedig mindig Magyarországnak kell nyernie, mert más megoldás nincs.