Teljes foglalkoztatás. A szocialisták kormányzása alatt gondolni sem mertek volna erre Magyarországon, ahogyan arra sem, hogy a szinte minden ágazatot sújtó munkanélküliség helyett munkaerőhiány lesz hazánkban. Ma már tehát az ország nagy részében nem azon kell gondolkodnia egy magyar munkavállalónak, hogy miként juthat álláshoz, hogy eltartsa a családját, hanem inkább azon, melyik munkahelyet válassza, hol kaphat nagyobb fizetést. Érdemes lett volna mindenkinek, még az ellenzéknek is elgondolkodnia ezen a munka ünnepén.
A megfelelő válaszok helyett azonban a magyar baloldal május elseje alkalmából egy emberként átkozódott tegnap az egyre kisebb színpadokon a Városligetben. A milliárdos Gyurcsány család tagjai egy követ fújtak a szocialistákkal meg az ifjú neoliberálisokkal, no meg ott piknikezett az úgynevezett alternatív baloldal (bármit is jelentsen ez a kifejezés) Mókus őrse is. Európai minimálbérről papoltak, európai nyugdíjakról, és persze előjött az Európai Egyesült Államok eszméje is, hogy a munka ünnepén is hallathassák a hangjukat a bevándorlást pártoló erők.
Nem véletlen, hogy a Momentum köreiben megjelent Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa, aki természetesen a jogállamiság fontosságáról beszélt. Eközben pedig azt sugallta, hogy a magyar emberek jelenleg „nem élhetik az életüket úgy, ahogy akarják”, mert a kormány elfordult az „európai ígérettől”. Vestager asszony érkezése nem volt előzmény nélküli, ő az az uniós politikus, aki Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt társaságában kvaterkázott nem is olyan régen Brüsszelben Soros György tőzsdespekulánssal, a világ legnagyobb embercsempészével. A dán politikus hölgy manapság legfőképpen a magyarországi médiahelyzettel szeret foglalkozni, azt hangsúlyozza, hogy központosítás van ezen a területen nálunk, meg hogy romokban hever a sajtószabadság.
A városligeti majálison tehát megerősödhetett az a gyanúnk, hogy ma már az egész magyar baloldal „alternatív”. Legalábbis semmi közük sincs az igazi munkásokhoz, akikre világszerte emlékeznek május elsején. Érdekes hagyományra építkeznek ők nálunk, már a kommunista diktatúra idején is ott vonulhattak a monumentális műfelvonulásokon és a virslizabálássá züllesztett emlékezéseken. Semmi közük nem volt már akkor sem az 1800-as évek munkástüntetésein harcoló emberekhez, akik akár az életüket is képesek voltak feláldozni a tisztességes munkaórák bevezetéséért. Rátelepedtek erre a hajóra, mint az alga, hogy a mártírok véres napját „a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” degradálják.
Aztán eljött a privatizáció. A nyertesek megint ők lettek, a számonkérést megúszták, sokan nagyvállalkozók lettek közülük, multicégek vezetői, ahogyan az alternaív baloldal mondaná: igazi kizsákmányolók. Abban sem volt köszönet, amikor újra kormányra kerülhettek a kétezres évek elejétől, a Horn Gyula-féle pártkatonákat követő új nemzedék üdvöskéiként. A felelőtlen, hazugságokra, mutyikra épülő gazdaságpolitikájuk miatt már 2006-ra belső válság alakult ki az országban, így „készülhettünk fel” a 2008 őszén berobbanó világgazdasági krachra, amibe majdnem belerokkant az ország.
A csődhelyzetet csak egy kormányváltás oldhatta meg, a 2010-re várható, 7 százalék körüli költségvetési hiányt az új Orbán-kormány már 2010 végére 4 százalék közelébe, majd 2011 végére 3 százalék alá szorította. Mindezt pedig úgy sikerült elérni, hogy közben nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség. A gazdaság erősödését ma már érzik az emberek is, nem véletlen, hogy csak néhányan lézengtek tegnap a baloldal majálisain. A munkásnak ugyanis munka kell és tisztességes megélhetés. És ha ez megvan, minden más csak mellébeszélés.
