Mindig sokkal kényelmesebb együtt menni a tömeggel, mint egyedül, saját úton haladni. Mert ha mi közösségként tartunk valamit jónak vagy rossznak, akkor a hangunk felerősödik, az együtt menetelés pedig azt a képzetet kelti, hogy ez egy szilárd tömb, amelyben mindenki jó barát, megvédjük egymást a külső ellenségtől, s hiszünk egymásban. Ez ideig-óráig így is van. De ugyanakkor csalóka biztonságot jelent, mert önnön gyengeségünket is elfedi a mellettünk-előttünk vonuló társ, s néha bizony félszívvel tudjuk csak harsogni, amit mindenki más. Mert valójában nem hiszünk benne. Ekkor pedig jobb egyedül. Mindig jobb, ha valóban hiszünk a saját utunkban.

Kései nekrológ
2010 előtt megtudtuk: a lízingtrükközéshez ért, ügyes szónok és ravasz intrikus, ám kormányzásra alkalmatlan. 2010 után pedig kiderült: nagy harcos.