Matura maszkban

A balliberálisok kereshetnek az oktatás helyett is valami jobban jövedelmező kampánytémát.

2020. 05. 05. 6:00
null
a_20200504_Érettségizők a Leőwey Klára Gimnáziumban_Pécs_LL_DN
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első mondat a köszöneté. Mindazoknak, akik vállalták a döntés felelősségét, biztosították a feltételeket, megszervezték és részt vettek a lebonyolításban. És természetesen azoknak, akik a sosem volt, rendkívüli körülmények között is megírták. Mély, őszinte tisztelet az érettségizőknek és a közoktatás szakembereinek.

Amikor ezt írom, már nyugodtan kimondható, hogy az első nap akadályait a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált óvintézkedések ellenére sikerrel vették az iskolák. Nagyon fontos volt, hogy maximális odafigyeléssel a lehető legbiztonságosabb megoldásokat találják meg minden intézményben, mert a diákok döntő többsége le akart érettségizni, most akarta megkezdeni az írásbeli vizsgákat, és nem kívánta, hogy a vírustól való félelem irányítsa életét. Azt, hogy mindez jól sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy senki nem lépett vissza a megméretéstől az utolsó pillanatban sem.

Pedig nem volt ez egyszerű. Eleinte még jópofának tűnt, amikor a Bandicammal tartott órán a tanárnő macskája átvonult a színen, de sokakban felmerült a kétség, fel lehet-e rendesen készülni ilyen feltételek között. Tegnap délután viszont kiderült, hogy a feladatok viszonylag könnyűek voltak, ami csak úgy lehetséges, ha a többség biztos tudással indult neki reggel a kalandnak. De nem könnyű ez az időszak a végzősöknek érzelmileg sem. Interneten nézhették csak, hogyan lobognak az elárvult gyertyák tanáraik ablakában az elmaradt szerenád idején, nem volt se bolond-, se rendes ballagás, csak otthon zokogott mindenki a tantestület felvételről közvetített búcsúműsorán. Pedagógus ismerőseim szerint a legnehezebb feladat annak megakadályozása volt, hogy az osztálytársak ne ugorjanak egymás nyakába, amikor több hét után meglátták újra egymást, és ne beszéljék meg csapatokba verődve élményeiket, amikor befejezték a munkát. De sikerült. Az érettségi a járvány idején is rendben elkezdődött.

És most szót kell ejteni azokról is, akiket legszívesebben észre sem vennénk, de minden alkalmat kihasználnak arra, hogy erőszakkal a képünkbe tolják nyomorúságukat. A balliberális politikusokról, akik szerint nem most kellett volna, nem így kellett volna, egyáltalán nem kellett volna és egyébként is mindig eggyel több, mint amit a kormány mond. Vagy a rendkívül érzékeny szakszervezetis különítményről, akik annyira meg tudtak sértődni, mert Maruzsa államtitkár terrorszervezethez hasonlította őket, amikor sztrájkot szerveztek az érettségi idejére. Pedig mi másnak lehetne minősíteni, ha valakik több tízezer ember közös cselekvését próbálják önös érdekből megzavarni? Mert nekik nem tetszik a kormány oktatáspolitikája, ami szerintük legalább százszor megbukott már, nem is értik, hogyan működik mégis. Ezért akarták provokációikkal ellehetetleníteni a működését az érettségi alkalmából is, hogy végre igazuk legyen. Csak sajnos az a helyzet, hogy erre sem a pedagógusok józan többsége, sem a diákok, sem a szüleik nem voltak vevők. Szegény szakszervezeti gúnyába bújt pártpartizánok most kínlódhatnak, hogy izzadságszagú jogi csűrés-csavarással csak találjanak valami szabálytalanságot. Szánalmas.

Közben ma jön a matek, aztán a töri, az angol – a dolgok normális rendje szerint. Sokan bújtak ünneplőbe ma is, mint amikor valami fontos dologra készül az ember. Hogy a körülmények mégis rendkívüliek, azt az iskolák környékén sűrűn felbukkanó rendőrautókon kívül csak a szájmaszkok, a gumikesztyűk és a távolságtartásra figyelmeztető ikszek jelzik ragasztószalagból a folyosókon. A kákán is csomót kereső balliberálisok pedig kereshetnek az oktatás helyett is valami jobban jövedelmező kampánytémát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.