Mezítlábas hódítók

Az olajbrókerek a világ leghisztérikusabb teremtményei. Ha egy viharzóna arra fordul, amerre a tengeri fúrótornyok dolgoznak, hamar ugrik egyet az olajár.

Amennyiben tartósan ötven dollár alá esik a nyersolaj ára, az komolyabb piaci gyengülést hozhat Fotó: Mirkó István

Az olajbrókerek a világ leghisztérikusabb teremtményei. Ha egy viharzóna arra fordul, amerre a tengeri fúrótornyok dolgoznak, hamar ugrik egyet az olajár. A szaúdi létesítmények elleni sikeres dróntámadás hamar több mint kilenc százalékkal növelte meg a nyersolaj árát a világpiacon, ez pedig történelmi léptékű ugrás, ennyire akkor se ijedtek meg a brókerek, amikor Szaddám Huszein lerohanta Kuvaitot vagy amikor Iránban megdöntötték a sah uralmát.

Persze a brókerek okkal ilyen aggodalmaskodók, hiszen milliókat kaszálhatnak egy ilyen ijedezés hatására azok, akik jól ijedeznek. A világ olajpiaca persze még az olyan óriási finomító, mint az Abakikban levő gigász kiesését is képes szinte zökkenőmentesen kezelni, Amerika azonnal jelezte, a napi 5,7 millió hordó olaj kiesését a tartalékaiból tudja pótolni, Szaúd-Arábia pedig jelezte, nincs szükség a segítségre, neki is vannak tartalékai, a világ első számú benzinkutasának nincs szüksége segítségre. Semmilyen téren.

Azaz a szaúdiak feltehetően képesek megvédeni magukat és létfontosságú létesítményeiket, annak ellenére, hogy ez most nem sikerült. Rijád számára ez a legfontosabb, hogy ne változzon meg a világban a róla kialakult kép, azaz sziklaszilárd állam, amely percre pontosan leszállítja a tőle rendelt, tetszőleges mennyiségű olajat. A térségben levő, ellenérdekelt erők ezt akarják tönkretenni, a szaúdiakat ért csapás pedig közvetve Washington arcán ült meg végül. Nem is csoda, hogy az amerikaiak olyan reakciót adnak, amilyet mindig: támadunk.

Korunkban azonban a hibrid hadviselés dívik, a mezítlábas hódítók korát éljük, ahol voltaképp civil eszközökkel is lehet súlyos csapást mérni stratégiai létesítményekre, majd mindenki mossa a kezeit, s tagadja, hogy köze volna a merényletekhez.

A húszi lázadók Jemenben tagadják az iráni kapcsolatot, a szaúdiak pedig azt állítják, a drónok nem is Jemenből indultak. Az összes állítás is lehet hazugság, ahogy lehet bizonyos igazságtartalma is, ez a proxy háborúk sajátja, az eseményeket és azok kommentálását úgy kell csavargatni, hogy indokolja a későbbi válaszreakciót. Lehet, hogy valóban Irán volt az ügy mögött, de az Egyesült Államok már most megelőlegezte ezt a feltevést.

A gyanúsítgatásból és a médiában való üzengetésből nem lesz automatikusan háború, jelenleg se fenyeget hasonló, a történelem már túllépett ezen a módszeren, amikor valamely ország gyűlölt ellensége ellen lecsapott sisakrostéllyal támadást indít. Mindig van kiút, van menekülőösvény, mindig vissza lehet táncolni és tárgyalásokat kezdeményezni. A rakéta és az emberélet is drága, mindegyiket el kell magyarázni a közvéleménynek, a nemzetközi közösségnek, egy drón pedig olcsó, és semmi nyoma nincs annak, ki irányította.

Irán helyzete az ügy miatt nem lett se jobb, se rosszabb, s az Egyesült Államok nem kívánja kenyértörésig vinni a legújabb kardcsörgetést. Az atomalku ugyan félig halott, de újjá lehet éleszteni, ha az európai államok és cégek nagyon forszírozzák. Persze ez Amerikát nem fogja nagyon befolyásolni, az öreg kontinens gazdaságát viszont igen, s bizony az üzletben is vannak olyan kiutak, mint a háborúban.

Az Airbus európai repülőgépgyártó az amerikai elnököt bírálta a Kínával vívott kereskedelmi háború miatt, miközben ez a cég az amerikai Boeing legnagyobb riválisa. Kína a gazdaságának szükséges olaj egy részét Iránból vásárolja, Amerika pedig üthet egyet a hatalmas üzleten azzal, hogy büntetést szab ki majdnem mindenkire, akik iráni olajat vásárolnak.

Azok közül is konkrétan azokra, akikkel kereskedelmi háborút vívnak, mert ez a hidegháború ilyen egyenlőtlen, mezítlábas, gazdaságos megoldás.