Miközben Európa futballszerető népei a tévéképernyő elé helyezik magukat a következő egy hónapra, az uniós jogászok épp felgyűrik az ingujjukat: ötödik sebességbe kapcsol a sokat vitatott jogállamisági döntéshozatal. Az Európai Bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja majd a magyar és a lengyel kereseteket; a bejelentés egy nappal azután született, hogy az Európai Parlament (EP) perrel fenyegette meg az Európai Bizottságot, ha nem húzza mielőbb a vizes lepedőt a két közép-európai országra.
Az európai bírósági közlés megágyaz ez utóbbi lehetőségnek. Sürgős lett a dolog valakiknek nagyon. Az életben három dolog biztos: az adózás, a halál és hogy a jogászok jól keresnek, mert mindig van jó munka – kajánkodhatnánk most is egy sort a hirtelenjében ideges mozdulatokkal történő aktakurkászáson. De nagyon úgy tűnik, ez a játék a bőrünkre megy – anyagilag és politikailag is. Nem, nem csak az Orbán-kormánynak. Magyarországnak.
Katarina Barley, az EP alelnöke nem kertelt, amikor tavaly ősszel azt mondta: Orbán Viktort „pénzügyileg ki kell éheztetni. Szüksége van a pénzre.” Ami most történik, az ugyanennek a folytatása. Az egyébként is politikai furkósbotnak használt jogállamisági számonkérést már nem a magasztos eszmék szintjén tartják, hanem egyre jobban ki kell lógatniuk a lólábat, ahogy közeledik 2022 tavasza. Mert mi is lesz akkor? Választások Magyarországon. Azt akarják, hogy az Orbán-kormány egyre kevesebb uniós pénzhez jusson, és ezért a választók egy kritikus tömege a miniszterelnököt tartsa felelősnek. Kívülről akarják befolyásolni a magyar választásokat.
Az uniós parlament felbuzdult többségének egyik szószólója, Daniel Freund nyílt kártyákkal játszik. A német zöldpárti politikus – aki nevével ellentétben ugyanúgy kevéssé barátunk, mint André Goodfriend amerikai ügyvivő volt – a Twitteren tegnap az Orbán-kormány családbarát politikája miatt követelt Magyarország ellen uniós szankciókat („Nem maradhat tovább büntetlenül!”), csütörtökön pedig így sürgette az uniós kormányt: „Lejárt a semmittevés ideje. Nem várhat a jogállamiság. Szabad és tisztességes választásokat akarunk Magyarországon. Tedd a dolgodat, Európai Bizottság!”
Szerdán Freund ki sem látszott a munkából: egyszerre örvendezett és kesergett. A bicepszes ikont beillesztve üdvözölte, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen, de tart tőle, hogy pár hónap múlva már nem működik „független” média Magyarországon. Míg Barley a politikailag kiéheztetett német szociáldemokraták politikusa – húsz éve nem tudtak országos választást nyerni, akkor is csak pár ezer szavazattal –, a Zöldek most először indultak harcba a kancellári székért. Komoly motivációs erő lehet az esetükben az SI, azaz sárga irigység faktor, ha Budapestre, a koalíciós kompromisszumokat mellőző, pártszövetségben működő és évtizeden is túlmutató jobboldali kormányzásra tekintenek. Olyan kormányra, amely nyíltan vállalja a migráció- és genderideológia-ellenes politikát.
Ám Freundék azoknak sem feltétlenül jó barátai, akik baloldali szimpatizánsok. Miért lenne az jó jövőre, ha az egyik fél óriási külső hátszelet kap, mint Reagan elnöktől anno a nicaraguai kontrák? Miért nem nézik felnőttnek a magyarokat, akik attól függetlenül is dönteni tudnának, hogy mennyi EU-pénz érkezik be pár hónapig? Milyen Európa az, ahol jogállamiságot írnak a papírra, de pénzcsapnak ejtik? Milyen EP-választás az, amelyen a kormánypártok abszolút többséget szereznek, de akik a jövőnkről dönthetnek, azok olyanok, mint Karácsony Gergely? Na jó, alacsonyabbak és tudnak angolul.
Borítókép: Katarina Barley igazságügyi miniszter, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) listavezetője a párt berlini székházában 2019. május 26-án, az európai parlamenti választások estéjén. Forrás: MTI/EPA/Hayoung Jeon
