Szégyen nélkül

Karácsony is jobban tenné, ha eldobná maszkjait, visszamenne közvélemény-kutatónak, elemzőnek, ott aztán annyi sületlenséget hordhatna össze, amennyit csak akar.

Budapest, 2018. szeptember 3. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a Tóth Bertalannal, az MSZP elnökével, frakcióvezetõjével tartott sajtótájékoztatón az Országgyûlés Irodaházában 2018. szeptember 3-án. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Farsang ideje van, az ország apraja-nagyja bálokon múlatja idejét, sok helyen ilyenkor jelmezekbe bújnak, álarcot húznak, hogy legalább egy estére önfeledten mások lehessenek, mint akik valójában.

A magyar ellenzék életében örökké farsang van, álarcosbál. Míg a köznapi bálokon mindenki tudja, hogy amit visel, az csak maskara, az ellenzéki karneválon mintha elhinnék, hogy jelmezük a jellemüket, tehetségüket is átváltoztatja.

Van közöttük is egy bálozó, talán királyfinak képzeli magát, akinek valamilyen trón mindenképpen kijár. Hogy milyen s hogy hol uralkodhat, lényegében mindegy is.

Pedig a képzelt korona alatt semmi más nincs, csak a be nem vallott szégyen. Karácsony Gergelyről van szó, akit a buliszponzorok már annyiszor szerettek volna bálkirállyá választatni, de mindhiába. Talán nem véletlenül.

Olvasóink nyilván alapos tudói a karácsonyológiának, de azért érdemes felidézni, mi történt a minap. Karácsony – úgy is, mint főpolgármester-jelölt-jelölt – a Hír TV-ben mentegette a menthetetlent: a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti zsidózását, mondván, az még nem antiszemitizmus, nem nácizmus.

Az még hagyján, hogy a tettes és pártja ma már legszívesebben úgy emlékezne az egészre, hogy tulajdonképpen Gyöngyösi csak azért akart listát a zsidó származású képviselőkről, hogy a haza szolgálatáért járó érdemérmet átadhassa nekik, de azért a magyar ember nem felejt.

Akkoriban, amikor a felszólalás történt, Karácsony Gergely még maga is felháborodva vett részt a listázó jobbikost elítélő tüntetésen. Persze a Jobbik még ellenség volt, náci, antiszemita és rasszista, pfuj, ma meg már lépni sem tud nélküle az egykor oly kényes orrú balliberális politikai elit. Igaz, Karácsony utóbb, látva például a Mazsihisz felháborodását, bocsánatot kért, majd megint arról beszélt, szükség van a Jobbikkal való „technikai koalícióra”.

Karácsonynak nem csak emiatt kellene szégyenpírtól kivörösödött arccal eloldalognia a közéletből. Az utóbbi évek szerepléseit nézve méltán nevezhetnénk őt a magyar közélet csetlő-botló Chaplinjének, azzal a különbséggel, hogy Karácsonyban semmi szerethető és humoros nincs.

A főpolgármesteri előválasztás után például kijelentette, hogy legyőzték a Fideszt, amitől a kormánypárt minden bizonnyal azonnal megrettent, igaz, a Fidesz azon a választáson értelemszerűen nem is indult. De ha már előválasztás: Karácsony talán jobban tenné, ha utánanézne, valójában hányan is vettek részt ezen a nyilvános szereplőválogatáson. Sajtóhírek szerint ugyanis rengeteg olyan választópolgár is köszönőlevelet kapott tőle a szavazatáért, aki ott sem volt.

De nyilván semmiért nem szégyelli magát, a szégyen nem politikai kategória. Ha az lenne, emberünk már rég valami más foglalkozás után nézett volna. Gondoljunk csak bele, hányféle jelmezben próbálta már magát eladni: Gyurcsány egykori tanácsadójaként alapítója lesz az LMP-nek, amelyet majdnem sikeresen szétver társaival, majd létrehozza a Párbeszéd Magyarországért pártot, miközben kijelenti, hogy jobban utálja a szocikat, mint a Fideszt, majd egy huszárvágással az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként égeti magát.

Nem csoda, hogy állítólag saját édesanyja sem tudja már, fia melyik pártnak is a tagja. Sok megjegyezni való amúgy nincs is rajta, a Párbeszéd, ahogyan most hívják, gyakorlatilag mérhetetlen támogatottságú alakulat.

Ez természetesen nem nagy baj, néhány év múlva talán emlékezni sem fogunk rájuk. Karácsony is jobban tenné, ha eldobná maszkjait, visszamenne közvélemény-kutatónak, elemzőnek, ott aztán annyi sületlenséget hordhatna össze, amennyit csak akar.

Igaz, az egy másik farsang, de a bohóc szerepéhez még jelmez sem kellene neki.