A régi görögök úgy tartották, hogy csókát fogni a világ legegyszerűbb dolga. Teletöltöttek egy tálat olívaolajjal, háttérbe vonultak, és amikor megérkezett a madár, gyorsan bevégezte a sorsát. Tükörképében gyönyörködve addig billegett a tál szélén, míg végül beleesett az olajba, így foglyul ejtette önmagát.
Nyugat-Európa is valahogy így esett fogságba.
Nem is mások végeztek vele, jobbára maga okozta a szerencsétlenségét. Saját tükörképében, gazdagságában, hatalmában, kultúrájában gyönyörködve először „megforgatta a világot”, majd foglyul ejtette önmagát.
Ha közös szabadságunk természetéről gondolkodunk, a végeredmény lesújtó. Alig néhány esztendő alatt eljutottunk a gödör aljára.
Nemcsak közéleti szándékainkat, de szókészletünket, kifejezésmódunkat, józan eszünket is alaposan átprogramozta a liberális demokrácia. 2024-ben már egyéni, világnézeti szabadságunkat is intézményesen támadják Európában azok, akik a tőzsdéktől kezdve a nemzeti kormányokig, a közösségi intézményeken át a „civil” szervezetekig mindenütt monopolhelyzetben irányítanak. Mi pedig, bolond csókák, talán még mindig azt hisszük, hogy szabadon szárnyalhatunk, miközben dehogy, hamarosan végleg elveszítjük a szabadságunkat.
Aki túlzásnak tartja a fentieket, töprengjen el azon, hogy Brüsszelben, az unió fővárosában szabad-e tanácskozni olyan felelős politikusoknak, akik bármennyire is eltérnek a modern liberalizmus hívószavaitól. Hát nem szabad.
Figyeljük csak a minapi jobboldali-konzervatív találkozó betiltását elhatározó brüsszeli érvelést: „A rendezvényt nem lehet megtartani, mert az esemény célja, hogy egybegyűjtse a nemzeti konzervatív nézeteket valló akadémikusokat, a kultúra, valamint a politika képviselőit, és azért, mert ezek az emberek a vallásos nézeteket valló jobboldalhoz tartoznak.” Majd így folytatják: „a konzervativizmus múltja és jövője elválaszthatatlanul kötődik a nemzet eszméjéhez, a nemzeti függetlenség elvéhez és az egyedülálló nemzeti hagyományok újjáélesztéséhez”.
Mit lehet erre mondani? Talán csak annyit, hogy ennél szemérmetlenebb őszinteséggel ritkán találkozunk. Annyi tehát a bajuk, hogy vagyunk, létezünk, időnként beszélgetni is szoktunk.
A vallás, a jobboldaliság, a nemzeti függetlenség a mai liberális hatalom számára már nem választható lehetőség, hanem kiirtandó, üldözendő eszme és gyakorlat. Végezni kell velünk – és ezt kendőzetlenül meg is üzenik.
