A vad befogadás jelensége a nyelvpolitikában

Radnóti Sándor „vad befogadásnak” nevezi Erwin Panofsky művészettörténeti módszere nyomán a művek „szabad befogadói átértelmezését”, aminek oka az, hogy képtelenek vagyunk a műveknek az alkotók szándéka szerinti megértésére. A „koherens átértelmezésbe” torkolló befogadás „vadságát” Panofsky egy érzékletes hasonlattal világítja meg: „Az ausztráliai bennszülött képtelen volna arra, hogy az Utolsó vacsora tárgyát felismerje. Számára az csak izgatott asztaltársaság lenne. Ahhoz, hogy a kép ikonográfiai jelentését megértse, meg kellene ismerkednie az Evangéliumok tartalmával.” (Világosság, 1984/7.) A magyar sajtó véleményem szerint tele van ilyen „vad befogadásokkal”, tudatos vagy tájékozatlanság miatti öntudatlan félre- és átértelmezésekkel. Ezért írtam a Shlomo Maron eleven igazsága című cikkemben (Napi Magyarország, szeptember 20.), hogy a zsidókérdéssel foglalkozó sajtóviták nyomorúságosak és értelmetlenek. A Kövér László és Elek István elleni hajszában is hangot kapott az a felfogás, hogy demokráciában, tehát napjainkban, a közbeszédnek meg kell felelniük bizonyos nyelvi normáknak, elvárásoknak, ezért a demokratikus rendszerváltás után a zsidókérdés fogalmának használata már önmagában a nyelvi normák megsértését jelenti. A Magyar Hírlapban ezért is tették idézőjelbe a zsidókérdés kifejezést. Aki tehát ezzel a fogalommal operál, az szélsőjobboldali, antiszemita nyelven beszél. A zsidókérdés kifejezésének használatát azonban egyoldalúan kívánják általánosan kötelező érvénynyel szabályozni és szankcionálni. Ez a nyelvi norma ráadásul mind ez ideig még a baloldali, liberális szellemi körökben sem létezett, tehát ott, ahol a nyelvi norma megtartását most könyörtelenül megkövetelik, minden skrupulus nélkül, magától értetődően használták a zsidókérdés kifejezést. A továbbiakban olyan példákat hozok fel bizonyságul, helyhiány miatt a teljesség igénye nélkül, amelyek már címükben is tartalmazzák a zsidókérdés most hirtelen botrányossá vált kifejezését. Karl Marx Zur Judenfrage (A zsidókérdéshez) című, 1843-ban írt munkáját a MEM (Marx–Engels művei) 1. kötetében közölte a Kossuth Könyvkiadó 1957-ben. Marx tanulmánya, amely németül persze korábban is ismert volt, azért jelentős, mert Marx karizmatikus tekintélye miatt a zsidókérdés kifejezés a marxista nyelvezet szerves elemévé vált. Hasonló okok miatt kell kiemelnem a Zsidókérdés Magyarországon. A huszadik század körkérdése című, 1917-ben Jászi Oszkár jóvoltából keletkezett anyagot, amely viszont a polgári radikális és liberális oldalon számít alapműnek. Jászira és a „progresszióra” tekintettel a kifejezés használata itt sem okozott nyelvpolitikai fejtörést. Akárcsak a második világháború, a vészkorszak után a szintén szellemi tekintéllyé vált Bibó István 1948-ban írt tanulmánya (Zsidókérdés Magyarországon 1944 után), majd a tanulmány 1986-os újabb kiadása. Ez a kiadás ráadásul együtt szerepel a Néhány kiegészítő megjegyzés a zsidókérdésről című anyaggal. Marx, Jászi és Bibó szellemi öröksége miatt a kifejezés használata sosem vált nyelvpolitikailag kérdésessé. Még néhány példa a háború utáni időkből, főleg a kommunista korszakból. A kommunista Molnár Erik 1946-ban A zsidókérdés Magyarországon címmel közölt cikket a Társadalmi Szemle 1946/5. számában. Molnár marxista igényű tanulmánya helyet kapott később az Akadémiai Kiadónál megjelent Válogatott tanulmányok című kötetében is. Szabad György Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860–61. című, 1967-ben kiadott művének egyik fejezete A zsidókérdés címet viseli. A Valóság 1984/9. számában a bevallottan zsidó származású dr. Kende Péter tollából jelent meg a Van-e ma zsidókérdés? című tanulmány. Dr. Kende Péter továbbgondolta a problémát, és könyvet írt belőle, amely a Magvető Kiadó gondozásában Röpirat a zsidókérdésről címmel 1989-ben jelent meg. A szerző a könyvben dőlt betűkkel szögezi le, hogy „ez a probléma nem szűnt meg létezni, s még nagyon sokáig nem is fog eltűnni”: „A zsidókérdés gyökeresen más jellegű ma, ám létező”. A könyvben megszólal Gombár Csaba és Ágh Attila is, de egyikük sem ad hangot nyelvpolitikai fenntartásaiknak. (Igaz, Ágh tagadta, hogy lenne zsidókérdés, és a kifejezést idézőjelbe is tette.) A Könyvtárellátó által a dr. Kende könyvéhez készült tárgyszó cédula, amelyet a közkönyvtárakhoz eljuttattak, az „antiszemitizmus – zsidókérdés” tárgyszavak alá sorolja be a művet. (ETO-szám: 323, cutterszám: K 37.) A Gondolat Kiadó adta ki 1984-ben a Hanák Péter szerkesztette Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus című válogatást. A kötetben olvasható Pozsgay Imre bevezetője, A Huszadik Század körkérdésére adott válaszok és Hanák Péter tanulmánya. Sem a kötetben, sem a kötet fogadtatásakor nem merültek fel nyelvpolitikai kifogások. A recenziókból hadd emeljek ki egyet. Kovács András, a kérdés elismert kutatója a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Janus című kiadványában (1987. tavasz, III. 2.) elismerőleg szól a zsidókérdés „tisztázó szándékkal” való felvetéséről: a zsidók és nem zsidók együttélésének alternatíváiról, a zsidóságnak a magyar társadalomban betöltött helyéről és szerepéről való gondolkodásról. (Lám, mintha csak Elek István sorait olvasnánk!) Simon Róbert bevezető tanulmányával jelent meg 1985-ben az általa válogatott Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában című tanulmánykötet, amelynek kiadója az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szocializmus tanszéke volt. Simon hosszabb részletet ad közre egy Abram Léon nevű, Auschwitzban megölt, lengyel– zsidó származású szerző La conception matérialiste de la question juive (A zsidókérdés materialista felfogása) című, Párizsban 1946-ban és 1968-ban megjelent művéből, amelyben Léon a zsidókérdés materialista elméletét próbálta felvázolni. Simon Róbert tanulmányának címe: A zsidókérdés mint az egyenlőtlen fejlődés paradigmája. (Az „egyenlőtlen fejlődés” akkor igen népszerű, amúgy neomarxista és újbaloldali koncepciója alapján Simon arra a következtetésre jutott, hogy a „zsidóság társadalmi-történeti funkciójának titkát az egyenlőtlen fejlődésben betöltött szerepe adja”. Abram Léon materialista megközelítését azért is emeltem ki, mert a Világosság című „materialista világnézeti folyóirat” is remek példákkal szolgál. A Magyar Rádió Bagoly című műsorában, 1987. május 23-án a Huszadik Század híres körkérdésének 70. évfordulója alkalmából (lásd Jászi tekintélyét!) tette fel a kérdést Győrffy Miklós: „Van-e ma zsidókérdés vagy antiszemitizmus Magyarországon?” A kérdésre válaszolt Lendvai L. Ferenc filozófus, Hanák Péter történész, Czeizel Endre orvosgenetikus, Kende Péter jogász, Poszler György esztéta, Ágh Attila politológus, Raj Tamás rabbi, Hernádi Gyula író és Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára. A körkérdés a Világosság 1987/7. számában jelent meg. Lendvai, Hanák, Kende, Poszler, Raj és Pozsgay egyértelműen leszögezi, hogy van zsidókérdés, még ha különbözőféleképpen értelmezik is a kérdést. Raj Tamás szerint a zsidókérdés a zsidók számára akkor is létezhet, ha egy önálló, mondhatni lakatlan szigeten élnének, és a zsidóknak magukban kell tisztázniuk a zsidókérdést, melyről a kisebbségi érzéssel terhelt zsidók miatt nem lehet beszélni. A folyóirat az 1989/6. számában is visszatér a zsidókérdésre. Ezt a számot több témára tagolták, és a második tematikus blokk a Zsidókérdés itt és most címet kapta. A kérdésnek súlya lehetett, mert a blokk címe a lap borítóján már első helyre került. A blokkban Kondrád György három esszéje és egy, a Magyar Rádióval közös kerekasztal-beszélgetés olvasható. A Hanák Péter, Juhász Gyula, Karády Viktor, Szabó Miklós és Varga László történészek részvételével zajlott beszélgetés apropója Bibó István egykori tanulmánya volt (lásd Bibó tekintélyét!). A beszélgetés rendkívül tanulságos, ezért nagy figyelmet kérek az olvasótól. Idézem Hanák Pétert: „Azt tehát, hogy ma a zsidókérdés itt a mi vitánkban és számos más vitában nyíltabban vetődik fel, inkább pozitív, mint negatív jelenségnek tartom. Akkor is, ha negatív mellékzöngéi vannak (...) de hát ez is hozzátartozik a nyilvánosság szabadabbá válásához.” Varga László hozzászólása: „Majdnem szó szerint ugyanezt a gondolatot néhány hónappal ezelőtt Szabó Miklós egy másik rádióműsorban is fölvetette, és ez egészen döbbenetes reakciókat váltott ki. Kollégánkat, teljesen indokolatlanul, antiszemitának minősítették”. A leantiszemitázott Szabó Miklós (SZDSZ), aki most hasonló sorsra juttatta Eleket, a rádióhallgatók egy „vad befogadásának” áldozatává vált tehát. Itt akár meg is állhatnánk a slusszpoén kedvéért, de érdemes még felütnünk a Magyar Narancs szeptember 2-i számát, amelyben Vad Lajos (alias Kovács Kristóf) több rendben állítja, hogy Kövér és Elek, bár személyükre csak utal, „zsidóznak”. Döbbenetes reakció! Egy héttel később viszont Gadó János, Novák Attila és Szántó T. Gábor, a Szombat szerkesz-tői (!) állítják: „a zsidókérdés nagyon is jelen van”, mégpedig a „zsidókról folytatott” és a holokauszt által eltorzított kommunikáció miatt. Igazuk van. Vad Lajos „vad befogadása” alapjánugyanis úgy tűnhet, hogy dr. Kende Péter, Raj Tamás vagy a Szombat szerkesztői is csak – zsidóznak.A szerző politológus, egyetemi adjunktus (JATE)