A magyar-szlovák viszonyról

Mikulás Dzurinda szerint Orbán Viktor pálfordulása felelős kizárólag Magyarország és Szlovákia kapcsolatainak elhidegüléséért. Ezért nem árt röviden kitérni a két ország viszonyára, mert a baloldali média látható örömmel, kritikátlanul visszhangozza Dzurinda Orbán Viktorról szóló bírálatát.

A magyarországi választások óta Mikulás Dzurinda többször is nyilatkozott a két ország viszonyáról, legutóbb Új Szó olvasóinak fejtette ki véleményét. Mely röviden abban foglalható össze, hogy Orbán Viktor pálfordulása felelős kizárólag a kapcsolatok elhidegüléséért. Ezért nem árt röviden kitérni a magyar-szlovák viszonyra annál is inkább, mert a baloldali média látható örömmel, kritikátlanul visszhangozza Dzurinda Orbán Viktorról szóló bírálatát.

A két ország kapcsolatának megértéséhez előre kell bocsátani, hogy a magyarellenesség Szlovákiában még hosszú ideig a politikai élet egyik meghatározó tényezője marad. Ennek talán legfontosabb oka, hogy igazolni kell a közös hazából való kiválást, s az új határok közé szorított magyarok elleni 80 esztendős asszimilációs politikát, ezért folyamatosan a szlovákság emlékezetében tartják a lehető legsötétebb színekben lefestett történeti Magyarország borzalmas bűneinek mítoszát.

Figyelemre méltó, hogy Pozsony a gyakorlatban lemondott a magyarországi szlovákokról, a ki nem mondott ajánlat lényege: Budapest asszimilálhatja őket, de cserébe ne próbálja megakadályozni a felvidéki magyarok szlovákosítását. Szlovákia a gyakorlatban szinte csak annyiban érdeklődik a magyarországi szlovákok sanyarú sorsa iránt, amennyiben azzal igazolható, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyik vagy másik kérését miért nem teljesíti.

Az 1998-as szlovákiai választások után az új budapesti és pozsonyi kormány eltérő okok miatt kezdett közeledni egymáshoz. Az Orbán-kabinet számára világos volt, ha valóban hosszú távon javítani kíván a határokon túli magyarok helyzetén, akkor ez nem történhet meg az adott kormány beleegyezése nélkül. S hogy a javaslatok ne csak magyar „nyüzsgésnek” tűnjenek, ezért Budapest szorgalmazta az 1994-ben gyakorlatilag elhalt visegrádi együttműködés újjáélesztését.

Míg Pozsony szeretett volna kitörni a Meciar-korszak külpolitikai elszigeteltségéből, s ismét bekapcsolódni az Európai Unió és a NATO integrációs folyamatába. Azért, hogy a kisebbségi kérdés megoldottságát a külföld számára demonstrálja, vonta be Dzurinda az MKP-t – miután az nemzetközi nyomásra kénytelen volt programjának jelentős részét feladni – a kormányba. A lépés őszinteségével kapcsolatban kezdettől fogva kételyeket ébresztett, hogy mindmáig kiválóan működik a pozsonyi Nemzeti Tanácsban a kormánykereteken túlnyúló, a magyarok törekvéseinek megakadályozására hivatott együttműködés. Amit jól példázott többek között a szlovák pártoknak a magyar többségű megye létrejöttét megakadályozó lavírozása, az ország regionális újjászervezéséről szóló törvény ügyében.

A kedvezménytörvény pozsonyi fogadtatása