Belgorod megyében a kórházban belehalt sérüléseibe vasárnap az a férfi, akit csütörtökön Volcsja községben egy gépkocsiban ért dróntámadás.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint eredményes hetet zárt a hadsereg a donyecki térségben. A jelentések szerint az orosz haderő Olekszandrivka közelében törte át az ukrán védelmet, hamarosan pedig az utánpótlási vonalakat is kiépítik.
A szakértő egyúttal jelezte, hogy az övezetben állomásozó egységek most fegyvereket gyűjtenek és megfelelő utánpótlási vonalak építenek ki a térségben.
A tavasz megérkezése komolyan átrendezi a frontvonalat, miután mind két fél számára előnyös helyzetet teremt a kizöldülő természet. A Donyecki Népköztársaság vezetője, Denisz Pusilin szerint az ukránok könnyebben tudják elrejteni állásaikat, míg az orosz haderő számára a friss lombkoronák diszktrét mozgást tesznek lehetővé.
A hét elején az orosz védelmi minisztérium több település elfoglalását is bejelentette a régióban, amely során a beszámolók szerint sikeresen semmisítettek meg több lőszergyárat és dróngyártó és -tároló központot is.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: NurPhoto via AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!