Kovács Zoltán fideszes képviselő, az Országgyűlés rendészeti bizottságának alelnöke a Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy az előző kormányzat ígéretes köztisztviselői életpályamodellje a kormányváltás után megszakadt. A szocialisták kiemelt bérezést ígértek a belügyi dolgozóknak, ám még az illetményalapot sem emelték, sőt a belügyi lakások sem épülnek tovább, miután januárban átadták az előző kormány alatt elkezdett 92 új otthont. A tárcának gyenge a vezetése; az országos rendőrfőkapitány a gyülekezési jogról gyárt elméleteket, ahelyett, hogy a dolgát végezné. A rendőrök egyszavas választ kapnak kéréseikre: nem, nincs. – Cserbenhagyták a belügyi dolgozókat – jelentette ki Kovács –, az üvegzsebből üres zseb lett.
Kontrát Károly bizottsági alelnök (Fidesz), volt belügyi államtitkár kifejtette: az Orbán-kormány a 4,5 milliárdos tartozással átvett tárcát tartozás nélkül, a kasszában 320 milliárd forinttal adta át az MSZP–SZDSZ-kabinetnek; miközben átlagosan 50 százalékkal nőtt a belügyi dolgozók bére. Az új vezetés viszont már tavaly ősszel pénzzavarba került, minek következtében korlátozták a kocsifutást, és megtagadták a túlórák kifizetését; ugyanakkor a parlamentben sorra leszavazták a Fidesz módosító javaslatait a köztisztviselői illetményalap növelésére. A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy teljesítse a rendőrök jogos és méltányolható követelését a 7 százalékos illetménynövelésre, mert a belügyi dolgozók tisztes megélhetése nemzeti érdek – jelentette ki Kontrát.
Lamperth Mónika az elhangzottakra a arlamentben reagálva azt állította, hogy az előző kabinet hibájából kellett többmilliárdos hiányt pótolni. A belügyminiszter szerint a jövő héten sikerülhet megállapodni a béremelésről.
Valóban ígéretes folyamat szakadt meg a kormányváltással – értett egyet a Fidesz-sajtótájékoztatón elhangzottakkal az MNO-nak nyilatkozva Dávid Tibor, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZSZ) általános főtitkárhelyettese. Az érdekképviseletek és a tárca öt pontból álló megállapodásának már csak a 4. pontja van függőben, ami a bérkövetelésekre vonatkozik; Dávid Tibor szerint azonban e pontban eddig semmilyen érdemi elmozdulás nem tapasztalható. Lamperth Mónika László Csaba pénzügyminisztertől kér pénzt a béremelésre, utóbbi azonban nyilván próbálja betartani a költségvetés sarokszámait – vélekedett a főtitkár-helyettes –, így a belügyi dolgozók béremelése immár a kormányon belül is politikai kérdéssé vált.
A belügyesek szakszervezetei március 18-án éjfélig adtak haladékot a BM-nek bérköveteléseik teljesítésére.
Magyarország nem enged a zsarolásnak, Orbán Viktor kiáll a magyar emberekért














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!