Baumgartner a monzai GP-n
Pénteken délelőtt véglegessé vált: a 22 éves Baumgartner Zsolt – hazánk első F1-es pilótája – élete második Formula-1-es futamára készülhet Olaszországban. A Jordan magyar tesztpilótája csapattársa, az ír Ralph Firman sérülése miatt éppen hazai szurkolók előtt, a Hungaroringen debütálhatott három héttel ezelőtt a száguldó cirkuszban. Akkor a 19. helyről rajtolva a 14. helyen állt, amikor motorhiba miatt a 35. körben feladni kényszerült a versenyt. Mivel Firmant az orvosok nem engedték rajthoz állni ezúttal sem, így Eddie Jordan csapatfőnök Zsolt péntek reggeli extra-tesztelését követően, de még a szabadedzések előtt végérvényesen a magyar pilóta indulása mellett tette le a voksát.
Eddie Jordan kifejezetten a magyar pilóta indulását támogatta a Hungaroringen, így a folytatásban is elsősorban Baumgartner bevetésén gondolkodott, egy reklámszerződés azonban legalább egy brit versenyző indulását teszi kötelezővé csapata számára. A Magyar Nagydíj előtt a hirtelen jött szituációra hivatkozva ki lehetett bújni ez alól a kötelezettség alól. Jelen esetben alternatívaként jöhetett számításba a kiadó egy autóra két brit, Allan McNish, a Renault, illetve Anthony Davidson, a BAR-Honda tesztpilótája, de olasz lapértesülések említették még lehetőségként a Formula-3000-es nemzetközi bajnokság győztesének, Björn Windheimnek az indulását is.
A négycsapatos extra tesztelésen tíz pilóta vett részt, Baumgartner a kilencedik helyet szerezte meg. A tesztelés egyértelmű Renault fölényt hozott, hiszen az első három helyre Renault-pilóta futott be, közülük is elsőként az olasz Jarno Trulli, 1.22.083-as legjobb köridővel. Baumgartner harmincnégy kört tett meg és 1.25.210-es legjobb köridőt ment, ezzel egy másodpercet vert az utolsó helyen záró dán Nicolas Kiesára, a Minardi-Cosworth versenyzőjére.
„Ralph Firman a számára sajnálatos hír, orvosi vélemény után a következőképpen nyilatkozott: Egész héten teljes intenzitással edzettem és készültem a monzai GP-re, minden egészségügyi tesztem negatív eredményt hozott, ám ennek ellenére legnagyobb sajnálatomra mégis igazat kell adnom az orvosi szakvéleménynek, amely saját testi épségemre hivatkozva nem engedett rajhoz állni. A baleset következtében még jelenleg is kisebb egyensúlyzavarral küszködöm, de a jövő hétre már biztos végleg túl leszek az egészen. Számomra nincs más választás, a jövő héten Silverstonban tesztelek és biztos vagyok benne, hogy az idei szezonból még hátralévő két versenyen már ismét én ülök a Jordan-autóban.”
Az első szabadedzésen a legjobb köridőt a Ferrari brazil pilótája, Rubens Barrichello tudhatja a magáénak, 1.21.001 perccel. Baumgartner 1.24.891-es időeredménye – amely 319 ezreddel jobb a délelőttinél – egyelőre a tizenkilencedik helyhez volt elég, de még ezzel is biztosan előzi meg az egyelőre utolsó helyen álló, 1.26.000 alá még nem kerülő Kiesát.
”Nem vagyok annyira ideges most, mint voltam három héttel ezelőtt a Hungaroringen – nyilatkozta Baumgartner Zsolt még a délutáni időmérőt megelőzően, miközben a menők már kint köröztek a pályán –, hiszen előbb kiderült, hogy végül is indulhatok a versenyen. Így több idő jutott a felkészülésre és a versenystratégiák kidolgozásra. Némi rutinom is van már a készülődésben és a versenyzésben, de még így is ez az első teljes versenyhétvégém, úgyhogy számomra még mindig nagyon új ez az érzés és ez a közeg.”
Komjáthi Eb-címért száll ringbe
Könnyűsúlyú profi ökölvívó Európa-bajnoki címet szerezhet Komjáthi László, a Felix Promotion versenyzője, aki szeptember 27-én, az olaszországi Cantaniában megmérkőzhet a jelenlegi címvédővel, Stefano Zoff-fal.
A Felix Promotion könnyűsúlyú profi ökölvívója Komjáthi László (18-4-1) nagy lehetőség kapujába érkezett, miután szeptember 27-én, Cantaniában Európa-bajnoki címmérkőzést vívhat az EBU (Európai Bokszunió) jelenlegi legjobbjával, Stefano Zoff-fal (39-9-2).
„Már régóta készülök erre a megmérettetésre, hisz hónapok óta előkelő helyen állok az európai ranglistán. Most végre megadatik a nagy lehetőség, köszönhetően a menedzseremnek, Rácz Félixnek is. Az Európa-bajnoki cím az egyik legrangosabb a profi bokszban, hisz csak egy szervezet van, az EBU, s minden súlycsoportban csak egy bajnokot jegyeznek, a legjobbat Európából. Láttam már bokszolni Zoffot, verhetőnek vélem. Nagyon bízom magamban, különösen a küzdőképességemben, s abban, hogy már most jó formában érzem magam, köszönhetően annak, hogy két hónapja kőkeményen készülök” – mondta a Hajdú-bihari Naplónak az ökölvívó.
A két bunyós közül Zoff az eredményesebb, hiszen korábban volt már a WBA (Bokszvilágszövetség) világbajnoka, pehelysúlyban és könnyűsúlyban is Eb-címvédő volt, legutóbbi mérkőzésén, június hetedikén egyhangú pontozással verte meg a brit David Burke-öt. Komjáthi klubtársa, Nagy János segítségével készül fel, érdekesség, hogy Nagy ugyanúgy fontos találkozó előtt áll, hiszen október 25-én, Szolnokon az egykori Kokó-verő, az argentin Julio Pablo Chacón lesz az ellenfele.
MLL: a PMFC augusztus legjobb csapata
Az MLL szerint – teljesítménye alapján – a PMFC lett augusztus csapata – és ezért a helyi utánpótlást 150 ezer forint értékben sportszerekkel jutalmazzák. Nagy Tamás együttese az első négy fordulóban nyolc pontot gyűjtött, nem szenvedett vereséget, óriási bravúrral nyert az MTK Hungária otthonában, s a harmadik játéknaptól az ötödikig a tabellát is vezette. Az augusztus azonban 'túl hosszúra nyúlt', a hónap vége már kevésbé sikerült, a soproni 3-1-es fiaskó zárta le ezt az időszakot.
Arany Ászok Liga: két edző is debütál
A válogatott szerdai veresége miatt némi csalódottsággal a szívünkben várhatjuk a magyar élvonalbeli pontvadászat hatodik fordulóját. A szombati játéknap két edzőnek (és persze csapatainak) különösen fontos lesz, hiszen most debütálnak majd bajnoki mérkőzésen új klubjuk kispadján. Kiprich József a román szatmárnémetit hagyta el a Győr hívására, hogy átvegye Varga Zoltántól az eddig egy győzelmet számláló, a Magyar Kupának is búcsút intő, azaz nehéz helyzetben lévő ETO-t.
Az egykori kitűnő csatárnak nincs könnyű dolga, hiszen a szerdai szerződéskötés után szombaton az Újpest ellen kellene valami sikert elérnie. Zalagerszegen is edzőváltás történt a bajnoki szünetben, Bozsik Péter helyett Mihalecz István foglalta el a 2002-es aranyérmes kispadját. A ZTE még pont nélkül áll, a csapat az új trénerrel Pécsett kezdheti meg a felzárkózást. Az éllovas Sopron vasárnap meccsel majd, méghozzá az Üllői úton, ezt az összecsapást – eltiltása miatt – a Fradihoz visszatérő Tököli Attila biztosan kihagyja.
Arany Ászok Liga, 6. forduló:
Péntek:
Balaton FC-Békéscsaba EFC, 18.00.
Szombat:
Lombard FC Haladás-MTK Hungária, 18.00.
Győri ETO FC-Újpest FC, 20.00.
Pécsi MFC-Zalagerszegi TE, 20.00.
Videoton-DVSC MegaForce, 20.00.
Vasárnap:
Ferencvárosi TC-Matáv Sopron, 18.00.
ETTU Kupa: Belgiumban a továbbjutásért
Csütörtökön éjjel elutazott Belgiumba az asztalitenisz ETTU Kupa selejtezőjére az Orosháza Hungarotel ASE női csapata. A Charlerois-ban megrendezésre kerülő viadalon a török Ankara Spor Külübü, a belga Royal Villette Charlerois és a portugál Camara de Lobos lesz az orosháziak ellenfele.
Az első két csapat jut tovább a selejtezőcsoportból és mi szeretnénk kiharcolni a középdöntőbe jutást. A legerősebbnek a portugál gárda tűnik, amelyben két kínai is szerepel, és közülük a nyáron igazolt Yu Fu az előző idényben a bajnokság legjobbja volt' – vélekedett az esélyejkről Bogdánffy Csaba. A Hungarotel ASE vezetőedzője aztán így folytatta:
Van két tehetséges fiataljuk is a portugáloknak, Neves Ana és Goncalves Joana, ők mindketten indultak az idei újvidéki ifjúsági Európa-bajnokságon. Sajnos az elutazás előtti utolsó edzésen Erdélyi Annamária súlyos lábsérülést szenvedett, a Sportkórházban begipszelték a lábát. Mindez azt jelenti, hogy most már bravúr kell a továbbjutáshoz'
Sima Dunaferr-győzelem
Magabiztos győzelmet aratott a Dunaferr férfi kézilabda csapata hazai pályán a Tatabánya ellen. A dunaújvárosiak a bajnokság első fordulójában 32-22-re győztek. Sári Árpád, a hazaiak technikai igazgatója a WestelPressnek elmondta: a megfiatalított csapat nagyszerűen helytállt, így teljesen megérdemelt a tízgólos siker.
Vívógála a Nemzeti Lovardában
Igazán nem mindennapi kardvívóverseny lesz a szombati Józsefváros-kupa, s ezt már a helyszín is sejteti: a pengeforgatók a Nemzeti Lovardában csapnak össze. Köztük a magyar válogatott színe java, s az 1998-as egyéni vlágbajnok olasz Tarantino is.
Az indulók között a férfiaknál ott lesz Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Fodor Kende és Lengyel Balázs, a nőknél Csaba Edina, Nagy Annamária és Varga Dóra; azaz a havannai világbajnokságra készülő kardvívóink közül csupán a szerdán bokasérülést szenvedett Nagy Orsolya hiányzik majd.
A felsorolásból viszont kitűnik, hogy Nemcsik Zsolt az áprilisi Achilles-ín-szakadásából felépülve már teljes értékű harcos; igaz, tétért már régen vívott. Most itt a lehetőség, annál is inkább, mert a versenyre erős olasz csapat érkezik. Pástra lép az 1998-as egyéni világbajnok Luigi Tarantino, valamint az új hullámot képviselő, de már a fegyvernem jegyzett nevei közé számító Aldo Montano is. A nők mezőnyében pedig az idei bourges-i Eb-n aranyérmes Ilaria Bianco okozhat fejfájást.
A hagyományteremtő szándékkal megrendezendő Józsefváros-kupán a nap során egyébként öt különböző versenyre kerül sor, a nőknél csak a felnőttek léphetnek pástra, míg a férfiaknál a gyermekek, a serdülők, a felnőttek és a veteránok is megvívnak egymással. A versengések között pedig látványosnak ígérkező vívó és lovas bemutatók szórakoztatják az érdeklődőket.
A program 9 órakor kezdődik, az asszók után 15 órától élménybeszámolóra, játékos sportvetélkedőkre kerül sor. A versenyek döntőit 16.30-tól rendezik, majd a programot gulyásparti zárja. A VIII. kerületi önkormányzat támogatásával a BSE rendezésében sorra kerülő esemény ingyenesen megtekinthető.
Forrás: nemzetisport.hu, origo.hu, sportforum.hu, mno.hu
Megérkezett az első hó, hótakaróra ébredt a város + videó













