Europánik

Nem lesz közös Európa-tudat, az új tagállamok kevés támogatást kapnak, és nem emelkedik az egészségügy és az oktatás színvonala, a szakképzett munkaerő pedig elvándorol. A liberális Die Zeit sötét jövőképet vetít a hídjait szökkőkúttá és virágzó rétté varázsoló, örömmámoros Budapest elé.

Die Zeit (zeit.de)

Már számos, térségünkkel foglalkozó írásból megismert Christian Schmidt-Häuer most az EU-bővítésről osztotta meg gondolatait, a baloldali Die Zeit olvasóival. Megtudhatjuk, hogy örömtelenül és tanácstalanul áll a legtöbb ember – az új elitet kivéve – az EU történetének legnagyobb kihívása előtt. Az ellentmondás az 1989 óta tett politikai ígéretek és a gazdasági helyzet között mind kiáltóbbá vált. Ez lebénítja a kormányokat mint Lengyelországban, vagy befektető vadászatba hajszolja bele tekintet nélkül a lakosság többségét mint Szlovákiában. A populisták meg dörgölik az unió kapujában a kezüket.

A klasszikus demokratikus államnak, amely felelősséget visel a befektetésekért és szociális feladatokat is ellát viszavonulót kellett fújnia, mert az új monetarista könyvek így tanították. Az EU-bővítés varázsszava így hangzik, nyissátok ki a kaput a külföldi tőke előtt! A tőke azonban nem a lepusztult régiókba, hanem a gyorsan fejlődő központokba folyt. „Az átalakulási folyamat lényegében a szegények türelmén nyugszik” – vélekedett a budapesti politológus Bozóki András.

Leszámítva Szlovéniát és Észtországot, a csatlakozó államokban hatalmas a szakadék a csillogó nagyvárosok és a szegény, kizsákmányolt vidék között. Ha a német átlag alig hetedét kitevő bérköltségek látványos emelkedésbe kezdenének, akkor a befektetők szednék a sátorfájukat és tovább állnának Ázsiába. Ha nem növekednek érzékelhetően a jövedelmek, akkor az emberek elköltöznek nyugatra. S nem csak Haider, a Vlaams Blok, vagy az olasz jobboldal vár erre, de Hollandia és Svédország is akadályozza a keletiek munkavállalását.

Schmidt-Häuer szerint az uniós bővítés ígérete tartotta kordában a térség népeit, hogy ne ismétlődjék meg a jugoszláv példa, ezért talált modus vivendit Észtország és Lettország az orosz megszállás „maradékával„. S az unió világos nyomása nélkül, miszerint nem lehet tag, akinek a szomszédaival nyílt problémái vannak – a szerző bizonyára hallott Ciprus „eredményes” egyesítéséről – ma Magyarország egy izzó tűzfészek lenne. Hiszen a magyar nacionalisták szívesen korrigálták volna a trianoni igazságtalanságot.

Sok évszázados testvérháborúkat követően valóra válik, amit a tübingi történész, Dietrich Geyer még a Balkáni háború alatt jósolt: Az EU olyan vonzó cél, ami hozzájárul „a nacionalista ambíciók marginalizálásához“. (Sajnos a szerző nem kérdezte meg, hogy tagja-e az EU-nak az évente elitegységeivel Afrikában lőgyakorlatot tartó Franciaország, vagy a szinte lakatlan, a világ másik végén fekvő Falkland-szigetekért háborúzó Nagy-Britannia, esetleg az egész uniós és NATO Balkán-politikát végig opponáló Görögország.)

A szerző szerint felesleges közös európai tudatról álmodozni, akkor, ha az átlagbérek az új tagoknál alig érik el a német jövedelmek 13 százalékát. Ez az arány Spanyolország és Portugália belépésekor már ötven százalék körül mozgott. Ráadásul 2006-ig Lengyelország alig tizedét kapja annak a támogatásnak, amiben a jóval gazdagabb Spanyolország 2001-ben részesült. A belépési tárgyalások során a régi tagok minden trükköt felhasználtak azért, hogy minimális szinten tartsák az újak támogatását.

Ezért a következő évek nemcsak igen soványak lesznek, hanem a 2007 és 2013 közötti költségvetés megtervezése kemény harcokat is magával fog hozni. Ráadásul az újak kötelezettséget vállaltak, hogy felkészülnek az euro övezetbe történő belépésre. Ez pedig már most is magával hozza az egészségügy és az oktatás alulfinanszírozottságát, s színvonalának egyre kevésbé európakonform nívóra süllyedését.

300 eurót keresnek a túlmunkára kényszerített magyar szakorvosok, a további kiadáscsökkentések miatt jövőtlenné válnak a tanárok, a régió igazi problémáját a szakképzett személyek elvándorlása jelenti majd. A nyugat-magyarországi fogorvosok is csak azért maradnak a helyükön, mert az EU vendégek a helyükbe mennek.