Puskás érvényes gólt lőtt

Az 1954-es berni futball-világbajnokság döntője után a német csapat cserejátékosa Alfred Pfaff, aki labdával egy vonalban tartózkodott, állítja, hogy Puskás egyenlítő gólját a bírónak meg kellett volna adnia. De a németeknek nem ez volt az egyetlen szerencséjük.

A német közszolgálati televízióadó második csatornája, a ZDF 90 perces dokumentációval emlékezett meg a német labdarúgó válogatott 1954-es világbajnoki győzelméről.

(Az igen alapos kutatásokra épített filmként reklámozott produkcióban sem sikerült a ZDF honlapján az olyan „bonyolult” magyar neveket, mint Puskás, vagy Czibor helyesen leírni. A berni csoda című dokumentumfilm, azon ritka történelemmel foglalkozó alkotások egyike, ahol nem a vélt és valós német bűnökre került a hangsúly, s ahol népnevelési céllal nem próbálták meggyőzni a nézőket, hogy valójában erre az eseményre sem szabad büszkének lenniük. Ráadásul a magyarok szinte az egyetlen náció, akiket a németek nyugodt lelkiismerettel, állandó bocsánatkérések nélkül legyőzhetnek.)

A filmben, a játékosokon túl megszólaltatták többek között Helmuth Kohlt, aki szerint az 1954-es győzelem után érezhették a németek először, hogy „ismét vagyunk valakik”. Míg a közismerten fanatikus labdarúgás rajongó, Edmund Stoiber egyenesen az államalapításhoz hasonlította a világbajnoki cím elnyerésének jelentőségét. A világháborút követően a megszállók még a labdarúgó egyesületeket is betiltották, s 1950-ig a német csapat nem játszhatott válogatott mérkőzést.

A dokumentumfilm részletesen beszámolt a döntő előzményeiről. Bemutatta a 8:3-as győzelemmel végződött első magyar–német találkozót, ahol kissé eufemisztikusan fordított Buzánszky Jenő szerint Puskást Werner Liebrich célzottan „likvidálta”. Szóba kerültek magyar csapat energiáit felőrlő és számos sérüléssel járó brazilok és uruguayiak elleni meccsek is.

S említésre kerültek a „favágó” technikával játszó, mint egy svájci szemtanú elmondta, csak a rombolásban jeleskedő, magukat szinte háborúban érző németek. Azt több szakértő is elismerte, a német edző, Sepp Herberger a labdarúgásban békeidőben folytatott háborút látott, s ezért a harci erényeket kívánta csapatában mozgósítani.

A döntő mérkőzésen a német csapat cserejátékosa, Alfred Pfaff, aki labdával egy vonalban tartózkodott, állítja hogy Puskás egyenlítő gólját a bírónak meg kellett volna adnia. De nem ez volt az egyetlen, amiben a németeknek szerencséjük volt.
1954 végén a német csapat számos játékosa sárgaságban betegedett meg, miután a csapat orvosa rábeszélte az edzőt, hogy vitamininjekciót és szőlőcukrot adjon be a játékosoknak. Puskás Ferencnek máig meggyőződése, hogy a németek doppingoltak. A játékosok sárgasága és a csapattag Richard Hermann hatvanas években bekövetkezett halála valószínűleg a közös tűhasználatra vezethető vissza.

A film végén értesülhetünk arról, hogy a német csapatból számos játékos képtelen volt feldolgozni a győzelmet, sokan az alkoholba menekültek, míg Werner Kohlmeier hajléktalanként halt meg.

Alig hihető, de már az ötvenes évek végén a mérkőzésről készült felvételek jelentős részét – azzal az indokkal, hogy a raktárban kellett a hely – megsemmisítették. Ennek ellenére a film készítőinek sikerült eddig sohasem látott, színes felvételeket előbányászni a döntő mérkőzés góljairól.