Édes-mostoha musical világ

Bár a szakma negatívan ítéli meg és szórakoztatóipari műfajnak tekinti a musicalt, a legtöbb előadásra a fővárosi színházakban év végéig már minden jegy elkelt. Miller Zoltán szerint ezért is jó kezdeményezés a Madách Színházban most induló Musical Műhely, amely új utakat tár fel sok színész, rendező és zeneszerző előtt is.

– A Fantom és Raoul szerepét is játssza Az Operaház fantomja című musicalben. Eddig több mint 250 előadás ment le, és még ebben az évadban is műsoron van. Ennyi idő alatt gondolom sikerült teljesen felépíteni a két karaktert. Talál még benne kihívást?

– Igen. Nem szeretem azt mondani, hogy elkészültem egy szereppel, mert mindig ki lehet valami újdonságot találni, lehet kicsit másképpen, más érzelmi, gondolati megközelítésből játszani, persze a megfelelő keretek között. Egy idő után egyébként az is kihívás, hogy estéről estére megformáljak egy szerepet úgy, hogy az ne legyen rutinmunka. Saját magamnak is bizonyítani tudjam, hogy hiába játszottam már el sokszor, hozzam a legjobb színvonalat. 170-180 előadás körül járhatok már a két szereppel. Ha megérzem azt, hogy sem énekileg, sem színészileg nem tudom ezt hozni, akkor inkább szólok, hogy most már játssza inkább más.

– Amikor magkapta ezt a szerepet, többen mondták, hogy ez a pályája csúcsa. Ez azt is jelenti, hogy szakmailag mindent tud?

– A mostani pályám csúcsának tartom, de nem a pályám csúcsának, mert az szomorú lenne, ha harminc évesen már elértem volna. Egy színész, művész, énekes életében mindig vannak kihívások. Hogy a Fantomot megkaptam, ez egy fantasztikus lehetőség, és úgy érzem, mind a közönség, mind a szakma részéről megfeleltem a követelményeknek. De minden szerep más, mindegyiknek más a nehézsége. A musical-irodalomban még számtalan olyan szerep van, ami kihívás. Például a karakaterében, mert ha az én fizimiskámmal nehéz elképzelni, akkor többet kell vele dolgozni. Eddig fiatal főhősöket játszottam, a Fantommal átléptem egy korküszöböt. Bár szerintem a Fantom nem kor, hanem lélek kérdése, ettől függetlenül egy komoly férfiszerep. Ilyenekből pedig nagyon sok van a musical-irodalomban. Már volt alkalmam játszani az Evitában Che szerepét, ezt még szeretném eljátszani Budapesten is, ő már túllépett a szerelmes lírai megfogalmazású főhősön, ő egy drámai főhős. A Nyomorultakat nagyon szeretem, Jean Valjean a musical-irodalom csodája, a másik a Jézus.

– Mi alapján dönti el, hogy elvállal-e egy szerepet?

– Az első indíttatás, hogy én hogyan érzem magam lelkileg. Ha úgy érzem, hogy van mit adnom, akkor vállalok el egy szerepet, ha nincs mit adnom, mert kimerült, fáradt vagyok, akkor nemet mondok. Nincs egyetemi végzettségem, én „csak„ a lelkemet tudom adni, ez pedig vagy tetszik valakinek, vagy nem.

– Gór Nagy Mária Színitanodájába járt. Nem akart soha a színművészetire jelentkezni?

– Az élet úgy hozta, hogy nem jelentkeztem. Az elején nem akartam színész lenni, igazából édesanyám vett rá, hogy ha rockénekes akarok lenni, jelentkezzek a Marihoz, mert hasznát fogom venni. Aztán megfertőzött az egész. Bekerültem a Grease-be, ami hihetetlenül felkapott produkció volt, és ezután folyamatosan jöttek a felkérések. Egy évadban volt 6-7 bemutatóm, úgy éreztem jelentkeznem kell, de majd jövőre, amikor nem lesz annyi bemutató, de hála Istennek mindig lett.

– Prózai szerepre nem vágyik?

– De. Azzal kezdtem a pályámat, de azért mentem ki Duisburgba, mert itthon nem foglalkoztattak musicalszínészként. Arra, ahogyan merek működni a színpadon, amiből én fogalmazom meg a musicalszerepeimet, nagy hatással volt az, hogy az első 6 év legalább 70-80 százalékát prózai művekkel töltöttem. Sokat tanultam belőle. Nagyon jó színészekkel dolgoztam együtt, sok mindent láttam, játszottam, tapasztaltam. Önbizalmam is lett tőle. Aztán jött egy pillanat, amikor döntenem kellett. Az éneklésnek rosszat tesz a sok beszéd, a próza. Ha a Made in Hungáriában kicsit rekedt vagyok, az még jó is, de egy Nyomorultakat, egy Fantomot így nem lehet elénekelni. Az, hogy széjjelcsépelem magam egy prózai előadáson, ami természetes, majd másnap énekeljek, az nem megy. Úgy érzem, ez az a műfaj, amiben olyat tudok nyújtani, amit talán nem sokan.

– A szakma szerint a musical szórakoztatóipari műfaj, amely vonzza a közönséget, de tartalmilag nem sokat mond. Mit gondol erről? Mennyire kell együtt lennie a színészi adottságnak és a hangtechnikának a musicalben?

– Ha valaki azt szeretné, hogy azt gondolják róla, ő musicalszínész, ennek a kettőnek mindenképpen együtt kell lennie. Nincsen átmenet. A musical negatív megítélese éppen abból fakad, hogy sokszor énekesek játszottak el szerepeket, akiknek gyengébb volt a prózájuk, és fordítva, prózai színészek játszottak, de nem jól énekeltek. Volt egy tendencia, amikor sokszor ez az állapot uralkodott. Úgy gondolom, hogy aki énekes, az énekeljen koncerteken, aki színész, játsszon komoly prózai darabokban. A musical éppen azért nehéz műfaj, mert nemcsak el kell énekelni, hanem el is kell játszani. Fontos az is, hogy ne csorduljon túl, mert lehet, hogy prózában nagyobb indulattal mondanék valamit, de a zene miatt soknak érezheti a néző egy pillanat alatt. A prózában csak te vagy, de itt zene is van, ami egyben segítség, de nehézség is.

– Új kezdeményezés a színházban a Madách Musical Műhely, amely új magyar musicalek születését segítené. Ön szerint van jövője a kortárs magyar musicalnak?

– Igen. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a műhelyt több okból is. Először is itt sok minden kiderülhet. A Fantom gárdája nagyon jó, de a kórusból nehéz kitűnni, nekik ez jó lehetőség, hogy úgy mutassanak meg magukból valamit, hogy ők a főszereplők. Lehetőség ugyanakkor a rendezők számára is, akiknek ez előrelépés lehet ahhoz, hogy darabjuk a nagyszínpadra kerüljön, és újabb lehetőségek nyíljanak előttük. Én egyébként nagyon szeretem a műhelymunkát, mert másképpen kell dolgozni, mint egy nagyszínapdon, vagy egy úgynevezett megaprodukcióban. A zeneszerzők pedig az otthon megírt darabjaikat életre tudják kelteni, ki tudják próbálni egy színpadon, rendezéssel, emberekkel.

– Volt egyszer egy csapat címmel májusban különleges Webber-darabnak lesz a bemutatója. A meghallgatásokra Önt is behívták. Izgatja ez a mű?

– Abszolút. Nagyon izgalmas dolognak tartom. A Madách Színház bemutatója már önmagában megtiszteltetés, egy Webber-musical pedig szintén megtiszteltetés. Egy olyan Webber-darabban részt venni, amelyet ilyen formában sehol a világon nem mutattak be, ez nem lehet kérdés. Ráadásul fociról szól, én pedig nagy futball rajongó vagyok. Természetesen jó lenne benne szerepelni.

– Gyakran emlegetik együtt szüleivel, Dobránszky Zsuzsa és Miller Lajos operaénekessel. Sikerült elérni, hogy ne csak az ő fiúkként könyveljék el?

– Nem zavar. De úgy érzem, engem már nem így könyvelnek el. Egyébként általában én szoktam beszélni róluk. Tisztelem, becsülöm a szüleimet, és ha miattuk említ engem valaki, akkor nem foglalkoztat, csinálom a magam dolgát, ahogy elképzelem.