Augusztus 20.: Állami kitüntetések

Művészeket, tudósokat, pedagógusokat, szakembereket tüntetett ki augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök. Sólyom László az ünnepségen egészen különleges és ritka alkalomnak nevezte, hogy ennyi kiváló ember, nagyszerű teljesítmény, példamutató életpálya van együtt egy helyen.

MNO
2005. 08. 20. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND NAGYKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta:

A magyar kultúra hírnevét öregbítő, méltán nagyra becsült, maradandó értékeket képviselő művészete, egész életpályája elismeréseként
DARVAS IVÁN kétszeres Kossuth-díjas színművésznek, a Nemzet Színészének, Kiváló Művésznek.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (polgári tagozata) kitüntetést adományozta:

A nemzetközi jog oktatása és kutatása terén végzett több évtizedes munkája, valamint az emberi jogi ismeretek terjesztése terén szerzett érdemei elismeréseként
BOKORNÉ Dr. SZEGŐ HANNÁNAK, az állam- és jogtudomány doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, professor emeritusnak.

Az izraeli holocaust túlélők kárpótlása érdekében végzett áldozatos munkássága elismeréseként GÁL MEIR-NEK, a Hitachdut Ole Hungária ügyvezető igazgatójának.

Életműve elismeréseként, problémaérzékeny, időszerű kérdéseket feszegető, gyakran élénk vitákat kiváltó, vitázó és politikus filmjeiért
KOVÁCS ANDRÁS Kossuth-díjas filmrendezőnek, Kiváló Művésznek.

Nemzetközileg is elismert, a magyar filmművészet hírnevét öregbítő, méltán népszerű művészi munkássága, valamint művészetpedagógiai tevékenysége elismeréseként MAKK KÁROLY Kossuth-díjas filmrendezőnek, Kiváló Művésznek.

Beosztásaiban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként
Dr. STEFÁN GÉZÁNAK, a hadtudomány doktorának, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának.

A magyarországi zsidóság érdekében, nemzetközi elismertetésében, integrálódásának elősegítésében végzett, határainkon túl is nagyra becsült munkássága elismeréseként
ZOLTAI GUSZTÁVNAK, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatójának.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta:

Az EU Bizottság magyar biztosaként a regionális politika terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként
Dr. BALÁZS PÉTERNEK, a közgazdaságtudomány doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Európa Tanszék egyetemi tanárának (a kitüntetést később veszi át).

A szövetkezeti bázison nyugvó élelmiszer-napicikk kereskedelem fejlesztésében betöltött szerepéért, a nemzetközi szövetkezeti mozgalom vezető testületeiben végzett munkájáért
BARTUS PÁLNAK, a Co-op Hungary Rt. elnök-vezérigazgatójának.

A Magyar Köztársaság sikeres észak-atlanti és európai integrációja elősegítése érdekében végzett tevékenységük elismeréseként

BRÓDI GÁBORNAK, a Külügyminisztérium New York-i Állandó ENSZ Képviselete rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének,

Dr. GECSE ATTILÁNAK, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárának.

Az igazságszolgáltatásban több évtizeden át végzett kimagasló tevékenységük elismeréseként

BUVÁRINÉ Dr. MÁDL MÁRIÁNAK, a Fővárosi Bíróság
tanácselnökének,

Dr. DOMOKOS JENŐNEK, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének (a kitüntetést később veszi át),

Dr. GABÁNYI JÓZSEFNÉNEK, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének,

Dr. TÓTH ALADÁRNÉNAK, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnökének,

Dr. ZUBOVICS LÁSZLÓNÉNAK, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének.

Az állami pénzügyi-gazdasági ellenőrzésben végzett munkássága elismeréseként
Dr. CSAPODI PÁLNAK, az Állami Számvevőszék főtitkárának.

A közgazdászképzésben végzett sokoldalú és szerteágazó munkásságáért, eredményekben gazdag vezetői tevékenysége elismeréseként
Dr. DOBAI PÉTERNEK, a közgazdaságtudomány kandidátusának, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara dékánjának, egyetemi tanárnak.

Több évtizedes, különösen a központi közigazgatásban végzett szakmai munkásságáért, érdemdús közszolgálata elismeréseként
Dr. FÜREDI KÁROLYNAK, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárának.

Jogászi életútjáért, különösen az ügyészi szervezet sajtószóvivői rendszerének kiépítéséért, valamint a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség működéséért
Dr. HORÁNYI MIKLÓSNAK, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészének.

Nemzetközileg is elismert, a kisebbségek érdekében végzett tudományos, szakmai-közéleti munkásságáért
Dr. KALTENBACH JENŐNEK, az állam- és jogtudomány kandidátusának, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Tanszéke tanszékvezető egyetemi docensének.

A hazai és nemzetközi matematikai kutatásokban elért kiemelkedő eredményeiért, határainkon túl is elismert tudományos munkásságáért, szakmai-közéleti és publikációs tevékenységéért

KÁTAI IMRE Széchenyi-díjas matematikusnak, az MTA rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Komputeralgebra Tanszék egyetemi tanárának.

Nemzetközileg is elismert művészete, emlékezetes kiállításai, életműve elismeréseként
KONOK TAMÁS Kossuth-díjas festőművésznek.

Több évtizedes kiemelkedő oktató-nevelő munkásságáért, iskolaépítő, felsőoktatást fejlesztő, valamint művészeti tevékenysége elismeréseként
Dr. LEITNER SÁNDOR festőművésznek, a Kaposvári Egyetem általános rektorhelyettesének, kari főigazgatónak, főiskolai tanárnak.

A légköri aeroszol fizikai és kémiai tulajdonságainak, valamint környezetre gyakorolt hatásainak, a csapadékvíz savasodását előidéző anyagok légkörből történő kiülepedésének vizsgálata terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért
MÉSZÁROS ERNŐNEK, az MTA rendes tagjának, a Veszprémi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, Széchenyi-díjasnak.

Nemzetközileg is nagyra becsült filmjeiért, művészi munkássága elismeréseként
MÉSZÁROS MÁRTA Kossuth-díjas filmrendezőnek, Érdemes Művésznek (a kitüntetést később veszi át).

A pénzügyi igazgatásban végzett munkássága, a kormányzati ellenőrzési rendszer fejlesztése érdekében végzett tevékenysége, érdemdús közszolgálata elismeréseként
MONOSTORI LAJOSNÉ közgazdásznak, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének.

Hat évtizedes, társadalmi elkötelezettséggel végzett tudományos, kutatói, oktatói, tudományszervezői munkássága, valamint a magyar egyetemi és akadémiai élet szervezésével és működtetésével összefüggő tevékenysége, életműve elismeréseként
NEMECZ ERNŐ Állami díjas geokémikusnak, az MTA rendes tagjának, a Veszprémi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának.

Több évtizedes sokoldalú újságírói és vezetői munkássága elismeréseként
OLTVÁNYI OTTÓ újságírónak, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete volt tagjának, volt vezérigazgatónak.

Vízellátási és csatornázási szakterületen hosszú időn át végzett szakmai és tudományos munkásságáért, a hazai mérnökképzés érdekében végzett oktatói, tankönyvírói tevékenységéért
Dr. ÖLLŐS GÉZA vízépítő mérnöknek, a műszaki tudomány doktorának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszék nyugalmazott egyetemi tanárának, professor emeritusnak.

Öt évtizedes oktató-nevelő, nemzetközileg is nagyra becsült tudományos, kutatói munkásságáért, nagy jelentőségű tudománytörténeti és publikációs tevékenységéért
PRÉKOPA ANDRÁS Széchenyi-díjas matematikusnak, az MTA rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, professor emeritusnak.

Több évtizedes, kimagasló művészeti és közéleti tevékenysége elismeréseként
RAJK LÁSZLÓ építésznek, díszlettervezőnek.

A műszaki tudományok több ágában több évtizeden át végzett mérnöki, tudományos, valamint oktató, közéleti és tudományszervező munkássága elismeréseként
Dr. SCHARLE PÉTERNEK, a műszaki tudomány kandidátusának, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettesének, egyetemi tanárnak.

A magyar népdal és hangzásvilág hazai és nemzetközi megismertetése, népszerűsítése érdekében végzett művészi munkásságáért
SEBESTYÉN MÁRTA Kossuth-díjas előadóművésznek, népdalénekesnek.

Több évtizedes, az építésügy érdekében végzett munkásságáért, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
SOMOGYI LÁSZLÓ nyugalmazott építésügyi és városfejlesztési miniszternek, címzetes főiskolai tanárnak.

Közel három évtizedes tudományos, oktató-nevelő munkássága, szakmai-közéleti és egyetemvezetői tevékenysége elismeréseként
Dr. SZABÓ GÁBORNAK, a műszaki tudomány doktorának, a Szegedi Tudományegyetem rektorának, tanszékvezető egyetemi tanárnak.

Nemzetközileg is nagyra becsült művészi munkássága, maradandó értéket képviselő alkotásai elismeréseként
TARR BÉLA Kossuth-díjas filmrendezőnek.

Sikerekben gazdag sportolói pályafutása, valamint edzői tevékenysége elismeréseként
Dr. TÖRÖK FERENC világ- és olimpiai bajnok öttusázónak, edzőnek, a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnökének (a kitüntetést később veszi át).


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (katonai tagozata) kitüntetést adományozta:

Beosztásaiban huzamos időn át végzett érdemes és eredményes munkássága elismeréseként
BÉNDEK JÓZSEF határőr vezérőrnagynak, a Határőrség országos parancsnokának.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta:

A magyar jazz-művészetben végzett, külföldön is elismert előadóművészi tevékenységéért, művészetoktatói munkásságáért
BABOS GYULA gitárművésznek, az Magyar Tánc- és Zeneművészek Szövetsége Kőbányai Zenei Stúdió igazgató-helyettesének, zenetanárnak.

A hazai ingatlanfejlesztési szakma újjáélesztése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége, életpályája elismeréseként
BAROSS PÁLNAK, az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. tanácsadójának.

Több évtizedes nagy jelentőségű tudományos, kutatói munkássága, vezetői, publikációs és tankönyvírói, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként
Dr. BERÉNYI SÁNDORNAK, az állam- és jogtudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, professor emeritusnak.

Több évtizeden át végzett kiemelkedő szakmai munkája, társadalmi tevékenysége elismeréseként
BÍRÓ FERENCNÉ pedagógusnak, a Csillebérci Okosodó Egyesület tiszteletbeli elnökének.

Az élővilág és környezete harmóniájának megteremtéséért végzett tevékenységéért, a több mint négy évtizedes zoo-pedagógusi munkásságáért
Dr. BOGSCH ILMÁNAK, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának.

Több évtizedes sokoldalú publicisztikai, műsorvezetői munkássága, pedagógiai és tankönyvírói tevékenysége elismeréseként
BÖLCS ISTVÁN újságírónak, tanárnak, a 168 óra című hetilap főszerkesztő-helyettesének.

A magyar közigazgatás fejlesztése érdekében végzett tevékenysége, érdemdús közszolgálata elismeréseként
Dr. BUJDOSÓ SÁNDORNAK, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkárának.

A közgazdaságtudományi felsőoktatás megreformálásában, az egyetemi szintű agrárközgazdasági szak hazai fejlesztésében és nemzetközi rangra történő emelésében játszott szerepéért, továbbá a közép-kelet-európai agrár átalakulások elemzésében elért, világszerte jegyzett eredményeiért
CSÁKI CSABÁNAK, az MTA rendes tagjának, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara tanszékvezető egyetemi tanárának.

A teológiai oktatás reformjának és struktúra-váltásának irányításáért, oktató-nevelő munkássága, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
Dr. FEKETE KÁROLYNAK, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorának.

Sokoldalú művészi munkásságáért, valamint a 2005. évi 51. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának nemzetközi elismertetése érdekében végzett tevékenységéért
FITZ PÉTER művészettörténésznek.

Kiváló elméleti felkészültséggel, magas szakmai színvonalon végzett több évtizedes ügyészi és vezetői tevékenysége elismeréseként
Dr. KANDIKÓ GYULÁNAK, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatalvezetőjének, főügyész-helyettesnek.

Művészi munkásságáért, valamint a 2005. évi 51. Velencei Biennálén bemutatott kiállítási anyagáért, a Magyar Pavilon nemzetközi elismertetése érdekében végzett tevékenységéért
KICSINY BALÁZS festő- és szobrászművésznek (a kitüntetést később veszi át).

A magyarországi könyvszakma érdekében végzett több mint másfél évtizedes kiadóvezetői tevékenysége, valamint kulturális közösségszervezői és ismeretterjesztői munkássága elismeréseként
KOCSIS ANDRÁS SÁNDORNAK, a Kossuth Könyvkiadó Rt. elnök-vezérigazgatójának.

Művészi munkássága elismeréseként KOVÁTS ADÉLNAK, a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas színművészének.

A távközlési rendszerek elméleti és a távközlő hálózatok gyakorlati fejlesztésében elért eredményeiért, iskolateremtő hatású tudományos és oktatási tevékenységéért, a magyar távközlési szakértelem széles nemzetközi elismertetése terén végzett munkásságáért
Dr. LAJTHA GYÖRGY Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, a Magyar Telekom Rt. Távközlésfejlesztési Intézet tudományos munkatársának.

Életútja elismeréseként
Dr. LEBOVITS IMRÉNEK, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtára nyugalmazott főigazgatójának, nyugalmazott egyetemi docensnek.

A hátrányos helyzetű gyermekek és a társadalmi igazságszolgáltatás érdekében végzett tevékenységéért, a nevelés- és iskolaelmélet terén végzett kutatásaiért, életműve elismeréseként
Dr. LORÁND FERENCNEK, a neveléstudomány kandidátusának, a SULINOVA Kht. tudományos főmunkatársának, az Országos Köznevelési Tanács elnökének.

Kiváló elméleti felkészültséggel, magas színvonalon végzett közel öt évtizedes ügyészségi szakmai és vezetői életútja elismeréseként
Dr. MOLNÁR ERVINNEK, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető-helyettes ügyészének (a kitüntetést később veszi át).

Több évtizedes kimagasló szakmai és nemzetközi tudományos, oktatói munkája elismeréseként
PAP LÁSZLÓ Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, az MTA levelező tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektor-helyettesének, a Híradástechnikai Tanszék egyetemi tanárának.

Kiváló elméleti felkészültséggel, magas színvonalon végzett ügyészi munkája elismeréseként
PARÁZSÓNÉ Dr. GULYÁS KATALINNAK, a Heves Megyei Főügyészség főügyész-helyettesének.

Az inflációs folyamatok alakulása, a makrogazdasági folyamatok elemzése terén végzett tudományos kutató

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.