Immár tizedik éve a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében Szabadkán és a város melletti Palicson tartják a délvidéki magyarság Szent István napi központi rendezvényét – tudósított az Info Rádió. Ezúttal tizenkettő vonalon indítanak autóbuszjáratokat és mintegy harminc magyarok lakta helységből szállítják az érdeklődőket Szabadkára, ahol a központi ünnepség 20-án, délután 17 órakor kezdődik a Szent Teréz templomban püspöki ünnepi szentmisével.
Újvidéken tegnap este volt a Szent István napi központi rendezvény a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében. Pál Tibor magiszter, egyetemi tanár méltatta István király életművét és szerepét az Európába vezető úton című értekezésben. A bánáti Nagybecskereken ötödik alkalommal rendezik meg az ünnepséget a Vetéstől a mindennapi kenyerünkig címmel, amely vasárnap fejeződik be 16 órakor a református templomban az új kenyér megszentelésével egybekötött ökumenikus istentisztelettel. A dél-bácskai Óbecsén és a Tisza túloldalán lévő Törökbecsén vasárnap tartják az István napi ünnepséget az új kenyér megszentelésével egybekötve. Temerinben a pékek és a borászok versengenek. Az észak-bácskai Zomborban alkalmi kiállításokkal emlékeznek és ünnepelnek.
A Délvidéken az idei Szent István napi rendezvények politikamentesek és az egybetartozás szellemében zajlanak. A Vajdaságból egyébként több autóbusz indult és indul még ma is a budapesti Szent István napi ünnepségre. (Info Rádió)

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása