Az Európai Unió márciusban halasztotta el a csatlakozási tárgyalások megkezdését Horvátországgal, mert több tagállam, főként a soros elnök Nagy-Britannia úgy vélte, Zágráb nem működik együtt teljes mértékben a nemzetközi bírósággal.
Akkor sokan úgy értelmezték, hogy a teljes együttműködés csakis Gotovina letartóztatását és kiadatását jelentheti. Más uniós tagállamok, köztük Magyarország, viszont túlzottnak tartották a szigort és a tárgyalások elkezdését szorgalmazták, furcsának találva, hogy az Unió Törökországgal elkezdi a csatlakozási megbeszéléseket októberben, miközben Horvátország továbbra is az előszobában várakozik.
Carla del Ponte most azt mondta: a hivatalos uniós határozatban csakis az olvasható, hogy Zágrábnak maradéktalanul együtt kell működnie a nemzetközi bírósággal. Letartóztatásról és kiadatásról nincs szó a szövegben. A hágai főügyész asszony mostani interjújában elismerte: az ideális megoldás Gotovina kézre kerítése lenne, de erre a jelek szerint rövid távon nincs reális esély. De már az is áttörést eredményezne, ha Horvátország további információkat adna a bíróságnak Gotovina hollétéről. Carla del Ponte végül közölte: e hónap végéig a brit uniós elnökség elé terjeszti újabb hivatalos véleményét, amelynek várhatóan döntő befolyása lehet a brit elnökség és az egész Európai Unió Horvátországgal kapcsolatos álláspontjára – adta hírül a Magyar Rádió.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
