A három és fél éve húzódó eljárás 2002. április 21-re nyúlik vissza. Mint ismert, a hajnali órákban Budapesten, a Café Allure szórakozóhely előtt megtámadták Simon Tibort. A válogatott futballista, a Sopron vezetőedzője két nappal később belehalt súlyos koponya és agysérüléseibe.
A bűncselekménnyel akkor négy személyt gyanúsítottak meg, közülük hárman a szórakozóhelyen biztonsági őrként dolgoztak. Az elsőrendű Galambos János volt az egyedüli, aki beismerő vallomást tett, még társai tagadták a bántalmazást. Az ügyben egyszer már született nem jogerős ítélet. Ebben az elsőrendű vádlottat 12, a másod- és harmadrendűt 10-10, a negyedrendűt, pedig 8 év börtönbüntetéssel sújtották. Az ítélet azonban nem lett jogerős, mert februárban az ítélőtábla hiányosságokat állapított meg a döntéssel kapcsolatban és új eljárást írt elő.
A per eleinte halált okozó testi sértés miatt indult, ám ezt időközben az ügyészség módosította emberölésre. Pénteken három vendég, egy felszolgáló, és egy taxis ült a tanúk padján, akik különbözőképpen számoltak be a történtekről, emiatt továbbra is problémák állnak az ítéletalkotás útjába.
Trump lépése újabb fordulatot hoz a háborúban
