Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív napilap egyik cikke a katasztrófa sújtotta országok segélyezésével foglalkozik. Mint írják: januárban, az ázsiai szökőárt követően Jan Egeland, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) koordinátora még arról beszélt, hogy 2005 lehet az első esztendő, amikor a kormányok betartják segélyígéreteiket. Minden tekintetben megdöbbentő volt az ázsiai katasztrófára adott válasz: nemcsak a magánszemélyek adakoztak a szokásosnál nagylelkűbben, de a kormányok is jelentős összegeket utaltak át a költségvetési esztendő elején.
Mára viszont – írja a lap –, az ENSZ számítása szerint 64 további természeti katasztrófát, szükséghelyzetet követően, az OCHA irodájába visszatértek a nyomasztó mindennapok. Az indiai és pakisztáni földrengés áldozatai mindmáig hiába várnak további segítségre, mert az eddig rendelkezésre bocsátott pénz kevés a szükséges számú helikopter üzemeltetéséhez. Eddig alig több mint egynegyede érte el az áldozatokat az ENSZ által szükségesnek tekintett 550 millió dollárnak. A faggyal kínlódó hajléktalanokat aligha vigasztalja, hogy számos kormány már a hosszú távú újjáépítéshez is hiteleket ígért, hiszen ezeket nem szabad a sürgős mentési feladatokra felhasználni. És a kevésbé „látványos” válságok – az afrikai áradások, szárazság és éhínség – enyhítésére csupán minimális összegek csordogálnak.
A szökőárt követően befolyt összeg nemcsak a nagysága miatt – közel egymilliárd dollár jött össze – számít egyedülállónak, hanem a pénzek gyors átutalásával is. Az OCHA alig egy hónappal a rengést követően már közel 90 százalékát megkapta a szükségesnek tartott összegnek, míg átlagban az első felhívásokat követő hónapban alig nyolcada érkezik meg az ENSZ számláira az igényelt pénznek.
– Ha Indiában és Pakisztánban több turista fényképezte volna le a földrengés alkalmával, miként süllyednek el az emberek a törmelékben, itt is magasabb lenne a támogatás – vélekedett a közelmúltban Egeland.
A tapasztalat azt mutatja, hogy nemcsak bizonyos válságok „népszerűbbek” az adományozók számára, hanem vannak szívesebben vállalt, finanszírozott feladatok is: számos kormány szívesen fizeti például az élelmiszerosztást, ugyanakkor az ivóvíz-előállítás népszerűsége jóval alacsonyabb.
A segélyakciók során sok pénz és idő vész el amiatt, mert szinte képtelenség áttekinteni a kis és nagy segélyszervezetek dzsungelét, a számtalan illetékes ENSZ-ügynökséget és programot. Nem véletlenül tette fel jelentésében Kofi Annan a költői kérdést: mennyivel nagyobb lenne a segítség ereje, ha minden segélyszervezetet az ENSZ koordinálna?
Die Presse (diepresse.com)
A konzervatív osztrák napilap megállapítja: az EU regionális alapjai nem igazán segítenek az új tagállamok lemaradásának ledolgozásában. A témát feldolgozó WIIW gazdaságkutató intézet megbízásából készített tanulmány szerint ha a fővárosokat kivonják az elemzésből, akkor az új tagállamokra már nem jellemző a jelentős kelet-nyugati szakadék – ez alól az egyetlen kivétel Magyarország. Egyes államokban, mindenekelőtt a Baltikumban a gazdaság szinte kizárólag a fővárosokban zajlik – állapítja meg a tanulmány szerzője, hozzátéve: ezek szippantják fel a diplomások túlnyomó többségét, s itt messze a legalacsonyabb a munkanélküliség is. Meglepőek a jólét eloszlására vonatkozó adatok is. Csak két régió típusban haladja meg az egy főre jutó jövedelem az adott ország átlagát: a fővárosokban és a bányavidékeken.
Az EU hatalmas összegeket pumpál a fejletlen régiókba – az elmúlt évben összesen 37 milliárd eurót költöttek a strukturális és kohéziós alapokra. A jelenlegi elosztás ellentmond a közgazdasági racionalitásnak, még mindig sokkal több pénz folyik a régi tagállamokba – Portugáliába, Spanyolországba, Görögországba, Olaszországba –, mint a szegényebb kelet-európai térségekbe. A célok sem igazán felelnek meg az új tagok elvárásainak: a Svéd Európai Politikai Tanulmányok Intézetének (Sieps) elemzése szerint az újak azt szeretnék, ha mindenekelőtt az emberi erőforrásokra és hatékony intézmények felépítésére költene az EU, s nem a nagy építkezésekbe vagy a turizmusba. Ráadásul a pályázati dokumentumok általában túlzottan bonyolultak és nem eléggé rugalmasak – írja a lap.
Der Standard (derstandard.at)
A balliberális osztrák napilapban Paul Lendvai Az Auschwitz-tagadás csekélység? című írásában David Irving letartóztatása apropóján érvel a holokauszt tagadást büntető jogszabály fenntartása mellett. Mint írja: függetlenül az Irving ellen zajló vizsgálat eredményétől, nyíltan ki kell mondanunk, hogy az érvényes letartóztatási parancs éppen azokban az országokban, mint Magyarország, Lengyelország vagy Szlovákia, ahol az „örök tegnapiak” és a fiatal neonácik szabadon masírozhatnak és rasszista jelszavakat skandálhatnak, pozitív benyomást keltett. Ezért a holokauszt tagadásának szankciója valamilyen formában a Föld eme felén a büntetőtörvénykönyv része kell hogy maradjon – hangsúlyozza Lendvai.
origo.hu
A történelem legsötétebb időszaka sejlik fel Magyar Péter újabb botránya kapcsán
