Nagelsmann arról is beszélt, hogy írásban felvette a kapcsolatot korábbi játékosával, Szalai Ádámmal, aki szombaton a magyar válogatott pályaedzőjeként az amszterdami összecsapáson azonnali orvosi beavatkozásra szorult. A tréner úgy fogalmazott, korábbi hoffenheimi tanítványa arról tájékoztatta, hogy a gyógyulás útjára lépett.
Ami a német válogatott várható mai kezdőcsapatát illeti, gyakorlatilag csak azt lehet biztosra venni, hogy a kapuba Alexander Nübel áll, ezt Nagelsmann már korábban eldöntötte. Minden másról kedden délelőtt dönt az elmondása szerint.
– Lehet, hogy kilenc vagy tíz helyen változatok, de lehet, hogy csak négy helyen – mondta Nagelsmann.
A 28 éves Nübelt 2020 óta a Bayern München csapatához köti szerződés, előtte a Schalke kapuját védte. A bajorok rögtön kölcsönadták a Monacónak, jelenleg pedig a Stuttgartban véd. Az idei németországi Eb előtt benne volt a bő, 27-es keretben, de ő lett az egyik kimaradó. A válogatottban csak egyszer védett, október 11-én a bosnyákok elleni idegenbeli találkozón, amit a németek 2-1-re nyertek meg.
Múlt szombaton a németek hazai pályán így álltak fel a bosnyákok ellen: Baumann – Kimmich (Koch, 73.), Tah, Rüdiger, Mittelstädt (Henrichs, 58.) – Andrich (Nmecha, 58.), Gross – Wirtz (Gnabry, 58.), Havertz, Musiala (Sané, 58.) – Kleindienst.
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) ezt a kezdőt tippeli, azzal a megjegyzéssel, hogy Kimmich helyett Henrichs is szóba jöhet, és Musiala helye sem biztos.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!