Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
Karen Krüger Török vagyok című írásában elemzi a konzervatív napilapban a német közvéleményt érő legfrissebb kulturális sokkot, a Farkasok völgye című Amerika-ellenes török propaganda film hatalmas sikerét. Ilyen még nem volt Törökországban: a tízmillió dolláros költségvetéssel a „Farkasok völgye” a legdrágább alkotás a török filmtörténetben. Már eddig is több, mint egymillióan látták a filmet Törökországban az első három napon. S amióta a film németországi vetítése is megkezdődött, azóta ott is tele vannak a mozik. A filmet szinte kizárólag csak törökök nézik.
A film sokkolóan és véresen Amerika-ellenes, továbbá megtűzdelték antiszemita sztereotípiákkal. Nem erősen, de világosan kivehető a filmben a török nacionalizmus iránti szimpátia is.
A „Farkasok völgye” tizenegy török katonatiszt amerikaiak által valóban megtörtént letartóztatásával kezdődik. A jelenet, ahogy az amerikaiak zsákot húzva a török katonák fejére elvezetik a foglyaikat, máig számos török számára a szégyen és megaláztatás szinonimája. Ebből az észak-iraki történetből kerekített a rendező Szerdar Akar egy olyan tudatosan kiválogatott terrort és erőszakot ábrázoló képsort, amit már minden török legalább egyszer látott: az Abu Ghraib börtönt, egy rámpát, ahol a szervkivétel céljából szelektálják az embereket – itt azonban az élő embereken kísérletező orvos zsidó. A filmben az ankarai kormány az amerikaiak bábja. S a nevek is sokat mondóak, hiszen az amerikai főgonoszt Sam Marschallnak hívják, egy olyan mozi publikum előtt, aki török történelemkönyvekből azt tanulta, hogy a Marshall-terv az Egyesült Állam imperialista céljainak kivitelezését szolgálta.
Ebben a gonoszsággal teli világban – így a film üzenete – csak akkor van az emberségnek némi esélye, ha a néző visszatér a történelmi gyökerekhez, nevezetesen az Oszmán Birodalomhoz, ahol törökök, arabok és kurdok éltek együtt. A szereplők folyamatosan sajnálkoznak az egykori birodalom szétesésén és arról elmélkednek, milyen jó lenne újra együtt. Fiatalok és idősek áradoznak Törökországról, újra és újra megcsókolják a török zászlót. A filmben a türkmének és arabok készek lennének a közös fellépésre, de mivel a kurdok hatalom és olaj mániájuk miatt lepaktálnak az amerikaiakkal, meghiúsul a kísérlet.
A Farkasok völgyében megvalósul a nemzet elhatárolása a nyugattól, akit Sam Marschall személyesít meg, akinek legfontosabb mozgatórugója a pénz és isten. Az ő számára Észak-Irak a szent Babilon, amit vissza kíván vezetni a kereszténységre. A térség olaja a fenti célt szolgáló legfontosabb eszköz. Marschall az arany kereszt alatt imádkozva ötli ki pusztító terveit. A jót szimbolizáló török titkos ügynök, Polat ezzel szemben csak nemes elvektől hagyja magát vezettetni, a barátságtól, becsülettől, tisztességtől. Tiszteli az időseket és a nőket, valamint gyermekeket. A politikával nem törődik, mottója úgy hangzik. „Nem vagyok diplomata, nem vagyok tiszt. Török vagyok.”
A berlini Neukölln városrészben lévő moziból kitóduló török publikum lelkesen nyilatkozott a filmről. Végre egy olyan alkotás, mely nem a nyugat szempontjából tárgyalja az iraki eseményeket. „A párt, amelyik a film üzenetét magáévá teszi, az toronymagasan meg fogja nyerni a következő parlamenti választásokat” jósolta az egyik vezető török napilap, a Hürriyet zsurnalisztája. Ebben valószínűleg igaza van az újságnak, hiszen a filmnek nem sok köze van a republikánus alkotmányfelfogáshoz. A Farkasok völgyében csak azok számítanak testvérnek, akik magukat török nemzetiségűeknek vallják.
Liechtensteiner Vaterland (vaterland.li)
Kelet-Európa két blokkra szakad címmel ismerteti Steffen Klatt a fejedelemség lapjában a Világbank egyik térségünkkel foglalkozó tanulmányát. Ebből kiderül: az egykori Szovjetunió által megszállt területek gazdasági és kulturális értelemben soha sem alkottak egységet, s ezért a jövőjük is eltérő lesz. Az egykori szovjet tagköztársaságok – a balti államok nélkül – gazdasági értelemben ismét egyre erősebben a Oroszország körül csoportosulnak.
Az úgynevezett „orosz blokk” jóval kevésbé integrálódott a világgazdaságba, mint az „európai tömb”, ahová az összes új EU tagot számítják. Az új EU tagok kereskedelmi forgalma kétszer olyan gyorsan növekedett, mint a volt szovjet köztársaságoké. 1993 óta az új EU tagok exportja 3,6 szorosára, az importjuk 4,1 szeresére növekedett, míg az egykori szovjet köztársaságok esetében a kivitel 2,1 szeresére, a behozatal másfélszeresére nőtt.
Az orosz blokk országai egyre inkább nyersanyagok és energiahordozók exportőrévé vált: Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán és Türkmenisztán olajat és gázt, Kirgizisztán aranyat Tadzsikisztán főként alumíniumot ad el külföldön.
A Világbank a térség fejlődési lehetőségeit is eltérően ítéli meg. A vámigazgatás a volt szovjet tagköztársaságokban korrupt és túlbürokratizált. A szállítási rendszerek rosszak és ezen túl drágán dolgoznak, a belső verseny a reformok hiánya miatt teljesen elmaradt.
A beszámoló azt ajánlja a volt szovjet köztársaságoknak, hogy a Világkereskedelmi Szervezeten keresztül minél intenzívebben kapcsolódjanak globális gazdasági integrációba. Ezért elvégzendő házi feladatként a verseny erősítését, a befektetési klíma javítását és a közigazgatás hatékonyságának növelését javasolják. A tanulmány ugyan nem foglalkozik a gazdasági folyamatok politikai szempontjaival, de a „visszatérés” egyes szovjet köztársaságok esetében nem véletlenül mutat párhuzamokat ama moszkvai törekvésekkel, hogy az orosz befolyást ismét megerősítsék a „közeli külföldön.” Ezért a tanulmány a kelet-európai térségben a szakadékok további mélyülését valószínűsíti.
origo.hu
Elkepesztő siker, állótapsos ünneplés a Hamupipőke bemutatóján
