1919. március 21-én az antant-hatalmak által küldött ultimátum hatására – amely a román közigazgatás kiterjesztését írta elő a Tisza vonaláig – lemondott az addigi polgári demokratikus koalíciós kormány, a gyengülő szociáldemokraták pedig bevonták az addigra a munkások körében megerősödött Magyar Kommunista Pártot a hatalomba: a két párt egyesült, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot, létrejött a proletárdiktatúra.
Orosz mintára munkástanács-igazgatást vezettek be az üzemekben, köztulajdonba vették a lakóházakat, szállodákat, oktatási intézményeket, üzleteket, végül pedig a földbirtokok szocializálásáról jelent meg rendelet.
A Tanácsköztársaság folyamatos külső nyomás alatt állt és bár vívott néhány sikeres hadjáratot, a több irányból szorongató túlerővel szemben végül július 31-én összeomlott. Magyarország egész területét megszállták az antant-országok csapatai.
Szovjet mintára
A tanácsköztársaság sajátos államforma, amelyben a hatalmat elvileg a közvetlenül választott tanácsok gyakorolják. A proletárdiktatúrának nevezett hatalmi rendszer egyik formája. A „tanácsköztársaság” kifejezés az 1917-es oroszországi forradalom idején született, a magyar szó az orosz szovjetrepublik fordítása (szovjet = „tanács”).
A Tanácsköztársaság ideje alatt (1919) erőszakos jellegükben az oroszországi eseményekhez hasonló atrocitások történtek. Ezek nem maradtak ideológiai megalapozás nélkül, amit főképp Szamuely Tibor és Lukács György népbiztosok végeztek , és ők voltak a kormányzótanácsban a terrorisztikus eszközök bevetésének legkitartóbb támogatói. A kormányzótanács megosztott volt az új rend vélt vagy valós ellenségeivel szemben alkalmazott szervezett erőszak tekintetében. A szociáldemokrata politikusok nagy része ilyen intézkedéseket nem támogatott, a kommunisták azonban igen.
Szamuely és a vele egy véleményen lévők politikai háttámogatásával Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”nak nevezték magukat. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek.
Ezen kívül főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz körúti főhadiszállásukról rendszeresen jártak „rekvirálni”, a kiszemelt lakásokból, preventív célból, túszokat szedtek a polgári lakosság köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták.
600 embert gyilkoltak le a vörös különítményesek
A vidéki különítményesek nemegyszer a támadó alakulatok hátában helyezkedtek el és géppuskával kényszerítették a visszavonuló katonákat az ellenséggel való újabb szembefordulásra. A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, nem csak kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket „kollektivizálják”, hanem tettlegesen is bántalmazták, kézigránáttal felfegyverzett különítményeik szétkergették a misén részt vevő gyülekezetet. A vörös terror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, Dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál.
(Forrás: Wikipedia, MNO)
origo.hu
Köcsögök, elküldtem őket a k.rva anyjukba, Dunába lökném az összeset - ez Magyar Péter véleménye a sajtóról
