
SGA közel három év után a legrosszabb első félidei dobóteljesítményét produkálta: 5-ből 1 mezőnykísérlet, büntetőből 4 pont.
2023. október 29. óta – ami 270 mérkőzést jelent a rájátszással együtt – először fordult elő SGA-vel, hogy nem szerzett legalább két mezőnykosarat a nagyszünetig.
Eközben Wembanyama azt csinált, amit akart – több védőn keresztül zsákolt, időnként ünnepelt, és 14 ponttal, valamint 10 lepattanóval zárta a félidőt, teljesen magabiztosan mozogva élete első főcsoport-döntőjében. A francia játékos magabiztosággáról sokat elárult a negyedik negyed elején történt jelenet: hétpontos Spurs-vezetésnél Shai Gilgeous-Alexander két méterről hagyott ki egy könnyű kosarat, majd a francia center leszedte előle a lepattanót, és csak nevetett a kanadai játékoson, aki szabálytalankodott vele.
A hazaiaknál ki kell emelni még LeBron James egykori csapattársát, Alex Carusót, aki 31 pontot szerzett csereként a Thunder színeiben. Az irányítónak ez volt pályafutása második legjobb dobóteljesítménye, de ezzel együtt is megszakadt a csapata kilencmeccses rájátszásbeli győzelmi sorozata, amely még az előző szezon döntőjének hetedik meccséig nyúlt vissza.
A második mérkőzést csütörtök hajnalban rendezik Oklahomában.
NBA, rájátszás, eredmények
Nyugati Főcsoport-döntő
San Antonio Spurs – Oklahoma City Thunder 122-115
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Spursnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!