Top szíkret, avagy az XY-hadművelet

Tegnap este a barátommal sörözve elhatároztuk, hogy megdöntjük a kormányt. Mert ezeknek innen menniük kell, ezt mondta a barátom, és amikor letörölte a sörhabot a bajszáról, olyan mérgesen nézett, hogy Józsi, a pincér kérés nélkül hozott egy újabb kört, pedig a Józsit elkapni is egy külön hadművelet, de ez titkos, erről később beszélek.

Arra jutottunk tehát, hogy ezeknek menniük kell. A barátom nagyon művelt, minden reklámújságot elolvas, amit bedobnak hozzá, még Klikket is szokott venni, hogy amikor teherautó-vezetői tevékenységet végez és áll a piros lámpánál, sokat művelődjön. Tehát rögtön tudta, hogy kik vezetik az országot, és hogy ebből nekünk elegünk van.

És akkor megbeszéltük a titkos tervet. Először is kértünk egy borítékot a Józsitól, aki nagyon készséges volt, mert azt hitte, hogy végre fizetni akarunk. Némi vonakodás után azért előkotort egy régi villanyszámlát. Egy kicsit zsírfoltos volt, így jól összehajtottuk, hogy el ne lehessen olvasni a titkos tervet.

Mert ez egy nagyon titkos terv, sőt hadművelet. Mielőtt belemelegedtünk volna, kértünk egy-egy feles rumot is, és erre sikerült úgy bemelegedni, hogy azonnal lerajzoltuk egy papírlapra az egészet. A Józsi morgott, hogy most pótolhatja az asztali sótartó mellé tűzött itallapot, de megmondtuk neki, hogy ez most politika, erre a tájékozatlan Józsi elhallgatott, mert ő nem ért az ilyesmihez.

Na és akkor lerajzoltuk, hogy ki hova megy a haditerv szerint. Abban maradtunk, hogy mivel én inkább a reál, ő meg a humán tárgyakból volt jó, ő foglalja el az oktatási minisztériumot meg az igazságügyit, én pedig így kezdetből megszállom a honvédelmi tárca épületét, a gazdasági és közlekedésit, és persze elfoglalom a Parlamentet.

A titkos terven bejelöltük a haladási irányt: ő jobbra megy, én balra, és amikor minden el van foglalva, akkor középen találkozunk.

És nagyon örültünk a barátommal, hogy akkor most megdöntjük jól a kormányt, és beletettük a haditervet a borítékba, aztán ráírtuk, hogy „titkos”. Meg hogy XY. Erre azt mondja az az ostoba Józsi, hogy az egy kromoszóma, de mi felhomályosítottuk, hogy ne szóljon bele, mert ez kőkemény kormánymegdöntési terv, és csak azért nem írtuk rá hogy top szíkret, mert a barátom szerint is máshogy kell leírni, meg szerintem is, és konszenzussal arra jutottunk, hogy ez annyira titkos úgyis, hogy csak annyit írunk rá, hogy XY.

Erre ugye inni kellett: ő az X-re, én az Y-ra. De közben a Józsi elkezdte fölpakolni a székeket az asztalokra és mindenféle célzásokat tett arra, hogy késő van, rendezzük a számlákat talán. A barátom akkor felpattant az asztal tetejére és azt kiabálta, hogy ő néptribun, mentelmi jog illeti meg. Fizetni pedig másoknak fogunk, mondta a barátom és vészjósló arccal nézett körül. Erre a Józsi vállat vont és elindult a pult felé, én pedig megpróbáltam lerángatni a barátomat, mert a politika iránt teljesen közömbös csapos a pult alatt tartja a baseballütőjét, és azzal kegyetlenül fejbe szokta vágni így estefelé azokat, akikkel vitája támad; és olyan olvasatlan, hogy neki aztán beszélhetnénk néptribuni mentességről.

De ebben a drámai pillanatban kinyílt a kocsma ajtaja és megjelent a barátom felesége, egy vérmes természetű asszony, aki már sok nagy tervünk megvalósítását szakította félbe a földhözragadt gondolkodásával. A barátom, ez az opportunista, persze rögtön leugrott az asztalról és fizetett, aztán úgy kullogott haza a neje után, mint egy megvert kutya. Én viszont odabiccentettem neki, és megmutattam a borítékot, benne a tervünkkel.

A forradalmakat nem lehet csak úgy félbeszakítani. Holnap folytatjuk.