– A Magyar Honvédség mintegy 24 ezres állományából majdnem tízezren a hadsereg háttérállományban dolgoznak. Ki „harcol”?
– A csapatok feltölthető létszáma 19 ezer fő. Ebből a létszámból mintegy 13-14 ezer fő van meg. Több százas nagyságrendben hiányoznak tisztek, tiszthelyettesek, és ezres nagyságrendben hiányoznak szerződéses katonák.
– Egy Magyarország elleni csapás esetén mekkora területen vagyunk képesek megállítani az ellenséget?
– A terület védelmére szükséges erő nagyságát a haderő által használt fegyverek technikai mutatói határozzák meg. Jelenlegi alapképességeink azt teszik lehetővé, hogy két darab 30-50 kilométer széles, 10-20 kilométer mélységű irányt zárjanak le katonáink. Csakhogy ha meg is fogják az ellenséget, ellencsapást már nem tudnának végrehajtani, nem állíthatnák vissza tehát az eredeti helyzetet. Ezek a csapatok ugyanis nélkülözik a kellő tüzértámogatást, légvédelmük gyakorlatilag nincs, alig kapnak saját légi támogatást. Csapataink mintegy 2-3 ezer négyzetkilométert tudnak tartani egy támadás esetén, s megválaszolhatatlan, hogy mi lesz addig a többi kilencvenegy-kétezerrel.
– Mi az oka e súlyos hiányosságoknak?
– Gyakorlatilag nincs említhető tüzérségünk, említésre méltó harckocsizó csapataink, megfelelő légvédelem. Légierőnk indokolatlanul kevés repülő eszközből áll, 20-30 bevethető harci géppel.
– Hány főre tudná emelni a létszámot a honvédség háborús helyzetben?
– A honvédségnél nincs alegység, amely teljes feltöltöttséggel rendelkezik. A 2004. november 3-i hatállyal életbe lépő, az önkéntes haderőre való áttérést kimondó törvény ugyanis nemcsak a sorkatonai szolgálatot, de a tartalékos állományt is eltörölte. A honvédség háborús és békebeli létszáma megegyezik, nincs a törvényben szabályozott státus, mellyel a védelmi erő háborús helyzetben fokozható. Ez fontos érv lehet a Honi Gárda létrehozása mellett. Tisztázatlan, hogy törvényi kötelezettségeit miképp képes ellátni a honvédség egy konfliktushelyzet vagy akár katasztrófa esetén.
– Pedig itt van egy rakás „Security”...
– Mégis mit hallunk nap mint nap? Betörtek, kirabolták, lelőtték, megverték, megerőszakolták, agyonverték, felgyújtották, elöntötte, kiszáradt és így tovább. Mi a következmény? A 15-20 év előtti csendes kis falunkban, ahol a kapukulcs is ismeretlen volt, több a kutya meg a riasztóberendezés, mint a tyúk. Nincs ember, aki biztonságban érzi magát. Hiányzik az állam rendfenntartó, biztonságot, megbízhatóságot sugárzó ereje. Nem kívánom kétségbe vonni bármelyik, érdekek mentén kialakult védőcsoportosítás szükségességét vagy létjogosultságát, de hova vezet, ha ezek száma tovább növekszik – létszámuk már most is jóval meghaladja a százezret – sajátos egyéni vagy csoportérdekek mentén, ugyanakkor az erre hivatott rendőrség és hadsereg éppen csak vegetál. Ha ezt a két alapvető szervezetet az állam nem állítja talpra, rajtuk keresztül nem garantálja polgárai biztonságát, következményként számolhat még több, számára riasztónak tűnő önvédelmi szervezet létrejöttével. Ha viszont ezeket a csoportokat felkarolja, támogatja, beintegrálja a honvédelem rendszerébe, evvel csak nyerhet. Békét, biztonságot minden polgára számára!
– Milyen kivezető utat lát e helyzetből?
– Számítások alapján kellene legalább három 5000-5000 fős vegyes lövész dandár, állományában 4-4 harcoló zászlóaljjal. E dandárok parancsnoksága, logisztikai hátterének biztosítására és egyéb harctámogatásokra még 5 ezer főre van szükség. A légierőbe újabb erők kellenek a légi oltalmazáshoz és a csapatrepülőkhöz. Utóbbiakat a szárazföldi csapatokat helikopterekkel támogató repülőkre és a harcolók szállítási igényeit biztosító, forgószárnyas, illetve merevszárnyas eszközöket használó repülők közé kéne beosztani, ide 5000 fő kellene. E jól felszerelt, magas technikai színvonalon dolgozó erőnek a honvédelmi vezetésben mintegy 7-9 ezer fős háttér szükséges. Egy ilyen, 32-34 ezer fős hadsereg jelentős harcértéket képviselne. Ez a hadsereg évi 360-390 milliárd forintot igényelne, ez megfelelne mind a korábbi úgynevezett gördülő tervezésnek, mind NATO-kötelezettségeinknek.
– Egyelőre Irak védelmi képességeit fejleszti a magyar állam, például nekik ajándékoztunk tankokat…
– Valóban itthon is lett volna szükség például a tankokra, ám a fegyverrendszert kezelő személyi állományt és ezek felkészítését meg kellett volna oldani, mégpedig a tartalékos képzés során. Békében nem feltétlenül szükséges „élő” katonát tartani a kezelésükre. De ha már a tankokról van szó: a bécsi egyezményben, a 80-as évek végén folytatott haderő-csökkentési tárgyalások idején Magyarország számára több száz harckocsi fenntartását hagyták jóvá. Nemcsak a nehézfegyverzet csökkentésében lőttünk túl a célon: míg az ottawai egyezmény a taposóaknák alkalmazásának tilalmát írja elő, mi azokat a fegyvereket is megszüntettük, amelyek csak akkor lépnek működésbe, ha az aknát irányító katona felrobbantja, egyébként egy darab vas az egész, nem tartozik az egyezmény hatálya alá. A környező országokban nem vették ennyire komolyan a csökkentést. Országonként jóval 100 fölött van a harckocsik száma. Tudjuk, hogy részben már szövetségeseink, a többivel meg békében élünk, de ki ne hallott volna Slotáról, Funárról, a szerbiai magyar verésekről, de a balkáni polgárháború sem süllyedhetett még a feledés homályába. Nálunk sem zavarhatna senkit a katonai elrettentő erő rendszerében tartani megfelelő számú nehézfegyverzetet.
– Mit tudnak ebben a helyzetben ajánlani a hadseregbe jelentkező katonák és tisztjelöltek számára, vonzó-e a honvéd életpályamodell?
– Jelenleg inkább a kiáramlás jellemző a hadseregből. Ennek a folyamatnak több oka, összetevője van; az első a fizetés. Nettó 73 ezer forint, amit egy szerződéses szakaszvezető kap; ez nem egy csábító jövedelem. Ahhoz, hogy a hadseregben jövőjét elképzelő, a toborzóirodában jelentkezett fiatalemberből profi katona legyen, mintegy ötéves folyamat eredménye: túl kell esni a bevonulást követő 1-3 hónapon belül kezdődő 3 hónapos alapkiképzésen és a 6-8 havi szakkiképzésen. Csak ezután kerül sor az újabb képzésekre 1-3 éven át. Ötéves szerződéses szolgálat után pályázhat valaki tiszthelyettesi tanfolyamra. Csakhogy 2007-től a tiszthelyettes iskolát végzettek is csak szerződéses katonák lehetnek, sőt ezt elkezdték a tiszteknél is bevezetni. A hivatásos katona tehát nem lehet „hivatásos”, számos hátrányt jelent számára például a bankoknál, hogy nincs állandó státusú munkahelye. A tisztjelölt 4 évet tanul hallgatói állományban, 2-3 évig tiszti beosztásban szolgál, ezután kerülhet századosi előmeneteli tanfolyamra. 1-2 éves gyakorlati tapasztalatra is szüksége van még ezután, hogy gyakorlott katonai vezetőnek tekintsék. A búvárok, ejtőernyősök felkészítése évtizedes munkát feltételez. Mindezek után a bruttó 101-125 ezer forint nem tűnik magas összegnek. Az úgynevezett szerződéses katonáknak 15 év után, a hivatásosoknak jóval a nyugdíjkorhatár előtt el kell hagyniuk a hadsereget. Ezután a munkaközvetítők padjaira kerülnek, ahol rendszerint képzettségüknél alacsonyabb szintű munkát ajánlanak nekik. A legtöbb NATO-tagállamban a szerződéses katona 15 év után élete végéig járadékot, a hivatásosak 20-25 év szolgálatot követően tisztességes nyugdíjat kapnak. Olyan termelői szférába vonja be őket az állam, ahol kamatoztatni tudják szaktudásukat.
– Hogyan oldja meg a keletkezett létszámhiányt a hadsereg?
– A havi 172 óránál jóval többet dolgoznak a szerződéses katonák és a tiszti állomány tagjai, túlórakeretük kevés. A kötelező feltöltöttségi mutatóba tartozó alegységeknél az előírt 90 százalék fölötti állapotot csak 120 százalék körüli állománytáblával lehetne tartani, mert betegség, szülési szabadság, tanfolyam ellen nem lehet parancsot adni. Ha ezeket mind kiadom, a mutatót nem tudom tartani, mert nem vehetek föl senkit a helyére, amíg el nem megy. Akkor kezdhetem meg a toborzást, és legalább 6-7 hónap múlva jön a helyére valaki. A kilépés miatt a keletkezett lyuk legalább egy év múlva lesz betöltve. Egy százfős díszszázad nem állhat ki 70 fővel.
– Hogy lehetne marasztalni a katonákat?
– Mi már korábban felismertük a helyzetet, utánajártunk a megoldásnak. Civil nagyvállalatokat kerestünk meg: ők az úgynevezett tapasztalati fokozatot adományozzák, ez időhöz kötött és bérbesorolással rendelkezik. Általában 4-5 ilyen fokozat van 2-3 év kihordási idővel. A fokozatok jelentős bérnövekedést jelentenek. Ha nálunk egy 10-12 éves gyakorlattal rendelkező főtörzsőrmester kaphatna törzszászlósi fizetést, valószínűleg jobban ragaszkodna a beosztásához. Jelenleg nincs semmilyen érdekeltsége a katonának, hogy a seregben maradjon, és nem áll lehetőségünkben tapasztalatait és hűségét magasabb térítéssel elismerni. Bonyolult ügy a katonák lakhatása is, különösen a rendszerváltás óta. Minden katona legalább 2-3 alkalommal költözött ebben az időszakban. Eladták a honvédségi tulajdonban levő lakásokat, így a lakásellátás visszaesett arra a szintre, hogy a lakás jár, de nem jut. Kidolgoztunk egy működőképes, a lakások lízingelésén alapuló koncepciót is a teljes igényjogosult állománynak, a felmerült törvényi ellentmondások miatt még vannak igazítanivalók, ám az első szerződéskötésekre szeptemberben kerül sor, várhatóan az első lakásokba a hónap végén már be is költöznek.
– Hogy működik ez a koncepció?
A katonák lakhatása különösen a rendszerváltás óta nagyon bonyolult dolog. Minden katona legalább 2-3 alkalommal költözött ebben az időszakban. Eladták a honvédségi tulajdonban levő lakásokat, így a lakásellátás visszaesett arra a szintre, hogy a lakás jár, de nem jut. Jelenleg mintegy 10 ezer katona ingázik hetente vagy akár naponta. A honvédség mintegy száz, a katonákat szállító járatot hozott létre, albérleti hozzájárulást fizet azoknak, akik nem lakhelyükön teljesítenek szolgálatot. Ennek a sok-sok kiadásnak az eredménye, hogy milliárdokat költ el az állam azért, mert nem ott laknak a katonák, ahol kellene. A koncepciónk az lenne, hogy ennek a sok-sok elköltött pénznek az egyharmadát adjuk oda a katonáknak arra, hogy saját lakást építsenek. Ennek a törlesztését gyakorlatilag ebből az összegből tudnánk fedezni. Megtaláltuk a szükséges banki hátteret, megkaptuk a kormányzati támogatást. Mikor az egész folyamat végére jutottunk, jött a választás, Juhász miniszter úr ment, kezdhettük az egészet elölről. Annyi előrelépés azért történt, módosították az idén február 1-jével életbe lépő miniszteri rendeletet, így az albérleti hozzájárulást, ami meghatározott összeg, a család helyzete, lélekszáma után, lakáslízingre is fel lehet használni. Közel egy évünkbe tellett, amíg sikerült találnunk egy rugalmas lízingbefektető céget, az Axon ZRt.-t. Velük sikerült megállapodást kötni, így nem lesz röghöz kötve a katona egy lízingszerződés megkötésekor, visszavásárlási konstrukciókat is beépítettünk: a lakás lízingjét egy másik katona is igénybe veheti vagy a piacon értékesíti a lízingcég. Ám ez a megoldás is akadályba ütközik: a kerületi és megyei illetékhivatalok szerint több értelmezés is született azzal kapcsolatban, hogy mikor kell illetéket fizetni a lakás után. Az egyik változat szerint csak a lakás megszerzésekor, amikor tulajdonszerzés történik; másik hivatal viszont úgy látja, hogy a lízingbe vevő élvezi a lakással járó hasznot, például kiadhatja, így már a lízingszerződés megkötésekor fizessen vagyonszerzési illetéket. A sokszor egymásnak ellentmondó törvények következtében azt is kiszabhatja az illetékhivatal vezetője, hogy 4 millió forintig 2, afölött 6 százalékos összeget fizesse be, s erre legfeljebb egy év haladékot adhat. Ez azt jelenti, hogy egy 10 milliós lakás esetében 440 ezer forintot kell kifizetnie egy év alatt. A lízingdíj meg a 440 ezer forint durván 50 ezer forintos havi részletét az ő fizetéséből lehetetlen kifizetni. Egy, a HM vezetőinek címzett kérdésemben kértem, hogy nézzenek már utána: ki kell-e fizetni ezt az illetéket vagy sem, s ha igen, miért nem lehet hozzá hosszabb futamidőt szabni? Ez a konstrukció ugyanis nemcsak a katonák, de a közhivatalnokok esetében is működőképes lenne. Itt van a schengeni határrezsim, kell vagy 3000 lakás a határőröknek, ezzel a rendszerrel lehetne lakást biztosítani. Csakhogy jelenleg egy APEH-gondolkodásmóddal keresztülvert törvény az egész koncepciót keresztülhúzza.
– Az SFOR-misszió egyik vezető tisztjeként is figyelemre méltó tapasztalatokat szerzett. Hogy tudta ezeket itthon kamatoztatni?
– 1995–96-ban én voltam az első magyar külföldi misszió, a magyar műszaki kontingens szakmai felügyelője, szervezője, s fölszámolása idején az utolsó parancsnoka is. A szervezet, bátran elmondhatjuk, világszínvonalú volt, elég sokat írt róla a külhoni sajtó. Az összes NATO-tagország szakértőjének figyelmét felkeltette, hogy a Száva pontonhidjait a magyarok azután felépítették, hogy számos egyéb kontingens megvalósíthatatlannak tartotta a feladatot. Két év után az egész balkáni hadszíntéren a magyarok voltak az SFOR-misszió műszaki felkészítésének felelősei, és továbbra is a magyar kontingens oldotta meg a legbonyolultabb műszaki feladatokat. Mikor hazajöttem 2002-ben, irigységet váltottak ki ezek a sikerek. A műszaki főnökség addigra megszűnt, s nem találtak nekem a szerzett tapasztalatokkal s a korábbi, hol Moszkvában, hol Amerikában megszerzett tudással sem ezredesi beosztást ebben a hadseregben, ahol felszámolták az összes műszaki ezredesi posztot. Közben megkaptam az MTA nemzetközi tagozatán a külföldi egyetemen tanító mérnökök által alapított Mérnökök a Békéért és Egyetemes Kultúráért díjat.
– Érezhető-e a csekélyebb méretű honvédség a katasztrófahelyzetekben?
– Igen nagy gyakorlata volt a természeti csapások kezelésében a hadseregnek, de minket kizártak e feladatkörből, pedig az igazi szakemberek most is a honvédségnél vannak. A katasztrófa folyamatát egyfajta hullámvonallal lehet ábrázolni: van egy csúcspont és van egy olyan pont, ahol már a hadseregnek kell belépnie. Manapság igen furcsa helyzetek alakulnak ki. Ha a katasztrófákat, baleseteket vizsgáljuk, melyek az utóbbi esetekben következtek be, arra jutunk, hogy a szakmák kiirtásából adódik. Itt van a két kisgyermek életét követelő mohácsi tragédia: a kompátkelésnek és a vízi közlekedésnek, ezt kevesen tudják, épp olyan szabályrendszere van, mint a közúti közlekedésnek, így van például vízi KRESZ is. Ennek egyik alapszabálya az, s ezt a honvédségnél mindig betartottuk, hogy kerekes vagy akár lánctalpas járművel egyetlen másodpercre sem szabad a vízpartra merőlegesen megállni. Bármi történhet, még a legkiválóbb állapotú jármű is megcsúszhat és megvan a tragédia. Namármost: hogy lehet működési engedélyt kiadni egy olyan kompátklelőhelynek, ahol a kompra várakozó járművek a vízre merőlegesen állhatnak be? Ezeknek csak akkor volna szabad a vízre merőlegesen állniuk, ha megkapták a ráhajtási engedélyt a kompra. Ha az első és legfontosabb „ökölszabályt” betartották volna, a két kisgyerek ma is élne. A minap áram alatt levő vezetéket fogott meg egy kisgyerek, és azonnal meghalt. Milyen műszerezettség van annál a szolgáltatónál, ahol nem veszik észre és nem orvosolják az olyan szintű műszaki hibát, hogy a vezeték megszakadt? Hol a felelős szakember? Augusztus 20-án leesett egy hölgy a kislányával egy olyan, közterületen levő, falba süllyesztett létráról, melyen nem volt védőkorlát. Ki engedélyezte ezt? A 100-50 éve kialakult technológiáknak mind megvolt a rendszabálya. Ha az ellenőrzés megszűnik és elvesznek a szakemberek, ez történik.
– Az önök érdekvédelmi szervezete elküldte megállapításait, észrevételeit a múlt esztendőben szinte minden döntéshozóhoz. Milyen visszajelzéseket kaptak?
– Szinte szó szerinti idézeteket hallok a katasztrófahelyzetek elhárításával kapcsolatos megállapításainkból, melyet többek közt az érintett minisztériumoknak és a parlamenti pártoknak megküldött dokumentumban leírtunk. Számtalan visszajelzést kaptunk az anyagra, udvarias leveleket képviselőktől, állami vezetőktől, hogy majd foglalkoznak az üggyel. Ennek mentén szervezték meg a mostani augusztus 20-át, mondhatni hibátlanul. Örülünk neki, hogy segíthettünk.
origo.hu
Köcsögök, elküldtem őket a k.rva anyjukba, Dunába lökném az összeset - ez Magyar Péter véleménye a sajtóról
