Szerető Szabolcs: Hol válság van, ott válság van. Ha Magyarországon érvényben volnának a demokrácia íratlan szabályai, a miniszterelnök (ismét) benyújtotta, de legalábbis felajánlotta volna a lemondását. Hétfőn ugyanis világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc nem tudja megszerezni a parlamenti többséget azon kezdeményezésének támogatására, melyre előzőleg mintha a politikai jövőjét tette volna fel. A népszavazási fenyegetéssel aládúcolt „köztisztasági” csomagját a jelenlegi formájában és a javasolt módszerrel elutasítja az ötpárti egyeztetést szorgalmazó teljes ellenzék, a koalíciós partner és az MSZP-frakció egy része, kihátrálnia viszont ebből már nem lehet újabb súlyos tekintélyvesztés nélkül.
(Magyar Nemzet, 2007. október 17.)
Otthon start: négyből három eladó ingatlan megfelel a hitel feltételeinek
