A gyed érvényben lévő szisztémáját is feddte: Gyurcsány Ferenc meglátása szerint visszaélésre ad okot, hogy félévnyi munkaviszony után már hozzá lehet jutni ehhez az ellátáshoz. A jövőt körvonalazva leszögezte: legalább egy év munkaviszony kell a gyedhez jutáshoz, és legfeljebb 1-2 évig járhat. A nyugdíjrendszerről egy vallomással kezdte: „Nem vagyunk képesek garantálni a ma és a holnap nyugdíjasainak nyugdíját.” E helyzet enyhítését három lépésben hajtaná végre Gyurcsány: a 13. havi nyugdíjat megszüntetné, illetve beillesztené a nyugdíj havi összegébe. Másodikként a nyugdíjszámításnál összekötné a svájci indexálást a gazdasági növekedéssel, harmadrészt pedig azt mondta, 2016-tól évente 4 hónappal kell növelni a nyugdíjkorhatárt, így az 2025-re 65 évig emelkedne.
A nyugdíjkorhatárt és az adókat is növelné Gyurcsány + Képriport
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetGyurcsány Ferenc azt javasolta hétfőn a parlamentben, hogy az idén a kormány háromszázalékos visszaeséssel számoljon. A mai 57 százalékos foglalkoztatást 65-70 százalékra kell növelni – tette hozzá. A személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsa 19 százalékra nő, a sávhatár 1,7 millió forintról 3 millió forintra emelkedik a kormány tervei szerint. Az általános forgalmi adó 20 százalékos kulcsa 23 százalékra nő, a cigaretta, az alkohol és az üzemanyagok jövedéki adója pedig 3-7 százalékkal emelkedik. A 13. havi nyugdíj összege beépülne a nyugellátásokba, azt követően pedig az újonnan nyugdíjba vonulóknak már nem járna ez a járandóság – mondta Gyurcsány. • Letette képviselői esküjét Bácskai János a parlamentben
Ezzel – meglátása szerint – 2050-ig megoldódna a nyugdíjrendszer. A vállalkozások terheinek csökkenését nem kívánta részletezni, mindössze egy 1400 milliárdos hitelkeretet említett, és általánosságként meghatározott egy 1800 milliárdos állami beruházási összeget is, valamint a bürokrácia leépítését szorgalmazta. Gyurcsány kijelentette: „Ha baj van és mindent támogatunk, nem támogatunk semmit.”
Elszántan hisz
Patrióta gazdaságpolitikára van szükség, határozott, nemzeti érdekeket figyelembe vevő gazdaságpolitikára – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Ennek érdekében a legjobb magyar áruházláncokkal folytatnak tárgyalásokat azért, hogy a polcokra kerülő élelmiszerek nyolcvan százaléka magyar legyen – folytatta. Gyurcsány kiemelte a Dunaferr dolgozóit, akik 400 ezer forint juttatásról mondtak le, hogy ne kelljen a vállalat más dolgozóit elbocsátani. A miniszterelnök szerint ez az a minta, amely – ha általánossá válik – képes lesz segíteni az országot, hogy maga mögött hagyja a válságot.
A pénzintézetek vonatkozásában annak adott hangot a kormányfő, hogy tolerálhatatlan azok egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlata, amelyen változtatni kell. Ha ezt nem teszik meg maguktól, akkor a jog eszközeivel kell érvényt szerezni, hogy javuljon az ügyfél és a bank kapcsolata – tette hozzá. „Ha ennyi változtatást, változást várunk el a polgároktól, nem mehetünk el a politikai életben szükséges lépések mellett sem” – mondta Gyurcsány, utalva a kisebb parlament tervére, az ehhez kapcsolódó új választójogi törvényre, az önkormányzatok számának csökkentésére és a pártfinanszírozás kérdésére.
„Nem ilyen programokkal szoktak választást nyerni” – ismerte el Gyurcsány, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szerinte a választási győzelem azon fog múlni, hogy milyen állapotban lesz az ország a választások idején. A kormányfő kiemelte: a kormány elszántan hisz a fent vázolt programokban, a végrehajtásuk érdekében pedig meghallgatnak másokat is a parlamentben és azon kívül is. Az OÉT-ban a napokban kezdődik az átfogó egyeztetés – hozta példaként Gyurcsány. Két hét múlva kezdi meg a kormány a szükséges törvénykezdeményezéseket benyújtani a parlamenthez, azokban a kérdésekben pedig, amikben a kormány saját hatáskörében eljárhat, saját maga intézkedik.
(MNO, MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!