„Nincs az a pénz, hogy eladjuk a becsületünk, a hazánk”
Orbán: Új irány Magyarország, új irány magyarok! +Videó +Képriport
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetA válság csak a felszíne annak a mély változásnak, amellyel a világtörténelem 80 éves korszaka lezárult – jelentette ki Orbán Viktor országértékelő beszédében. A Fidesz elnöke szerint a világgazdaság egyszerűen túlnőtte magát. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy a válság a fájdalmakon kívül új esélyeket is jelent, ezért fontos, hogy Magyarország ne maradjon el a változásoktól. • Miniszterelnök-jelölthöz méltó módon beszélt Orbán• Nézőpont Intézet: az erős állam lesz az új irány • A konkrétumokat hiányolták a szocik és az egy százalék körüliek
A Fidesz elnöke emlékeztetett a tavalyi március 9-i népszavazásra, amikor az emberek az egészségügy szétzilálására mondtak nemet. „Hol lenne az egészségbiztosítás most, ha akkor a tőzsdére vihette volna a kormány?” – tette fel a kérdést Orbán. Véleménye szerint erősíteni kell a rendet. Ezt a világ már tudja: a kormányoknak a népjóléti politikát kell követni, az életszínvonalat fenn kell tartani. Ha kell, be kell vezetni a tömeges közmunkát – vélekedett. Úgy fogalmazott Orbán: el kellene azt felejteni, hogy az állam csak kolonc a piac nyakán. Az államnak és a politikusoknak az egyén érdekét kell nézni.
Miért jó, ha teljesen külföldi kézbe adják a stratégiailag fontos gazdasági ágazatokat, a bankokat? – tette fel a kérdést. A saját kézben maradás a jövő rendszer alapja, az védi az államot. Emlékeztetett: az elsüllyedő világban azt mondták: ami kívülről jön, az jó. Az új világban a nemzeti, a magyar lesz a fő. Régen elfogadtuk, hogy minden, ami állami, az nem jó. De ezt nem kell elhinni. Meg lehet teremteni a nívós, európai szintet, de rosszul költjük el a pénzünk – fogalmazott. „A reformokkal mindig baj volt, főleg, ha a szocialisták tűzték őket zászlajukra” – mondta el Orbán, majd úgy folytatta: a reformok adóemeléseket, megszorításokat, sarcot jelentettek eddig. A közjó helyébe mindig a magánérdek állt. Sokan elfogadták ezt, beletörődtek, hogy rövid távon áldozatokat kell hozni, hogy eljöhessen majd a Kánaán. „Miért ülnek fel az emberek ezeknek az átlátszó blöffnek?” – tette fel a kérdést. Véleménye szerint a pénz legyőzte az államot, a jóságot, az emberséget. „Pénzben minden kifejezhető – ez életveszélyes hazugság” – fogalmazott Orbán Viktor. Elmondta: a régi világ szlogenje az volt: „van az a pénz…”, de reményét fejezte ki, hogy az új világ új szlogenje az lesz: „nincs az a pénz..”. „Nincs az a pénz, hogy eladjuk a becsületünk, a hazánk”. Úgy vélekedett, ha a pénz mindent felülír, akkor a felelősség helyére a felelőtlenség kerül.
A régi világ emberei már nem képesek a változásra
Orbán Viktor feltette a kérdést: miért nem indul el a változás? Miért a régi világban akarnak maradni a vezetők? „Nálunk nem lesz változás, ha azok vezetik az országot, akik a csődbe vitték” – mondta el a Fidesz elnöke. A régi világ emberei félnek a változástól, mert csak a régit ismerik, és a régi blöffök már nem lesznek elegek az új világban, mert ott már valódi tudásra lesz szükség. A régi világ emberei már nem képesek a változásra.
Orbán Viktor elmondta: az államadósság annak ellenére 73 százalékosra nőtt, holott a polgári kormány 1998-tól 2002-ig az átvett 58 százalékos hiányt 53 százalékosra csökkentette. A Fidesz elnöke felidézte, hogy a rendszerváltás idejében, a kerekasztal tárgyalások idején „még a legkeményebb fejű kommunistával” is megtudtak egyezni abban, hogy Magyarország többé nem követheti el azt a „bűnt és nem hibát”, hogy külföldről vesz fel hiteleket jóléti kiadásokra, ám 2002-ben a szocialisták felrúgták ezt a konszenzust. A polgári kormány miniszterelnöke emlékeztetett arra is: 2002-ben reális cél volt, hogy a szlovénokkal együtt, azaz 2007-ben bevezethetjük az eurót, később pedig abban bíztunk, hogy Szlovákiával együtt váltunk majd az új fizetőeszközre, 2008-ban. „Ám minden forint adósságtörlesztésre ment el, Magyarország gyakorlatilag csődben áll” – közölte Orbán. „A szocialistáknak nincs más ötletük, csak hiteleket felvenni. A miniszterelnök pedig elegáns megoldásnak nevezi, hogy az IMF-hitel törlesztése az ő hivatali idejének lejártával kezdődik: a pénz az övé, a gond a miénk.”
Az ország közbiztonságáról szólva elmondta: nap, mint nap követnek el bűncselekményeket „a bankrablásokat szinte megszoktuk”, és „eljutottunk oda, hogy este már megtermett sportolóknak sem ajánlatos az utcára menni.” Orbán azonban úgy látja: „ennek ellenére a kormány nem tesz semmit, sőt néha úgy tűnik, mintha a bűnözőket védené”. Orbán úgy látja, mindezért a kormányban lévő „reménytelenség embereit” terheli a felelősség, hiszen minden ötletük kudarcba fulladt és ők vannak a változás útjában. A Fidesz elnöke úgy látja: a kormány emberei olyan vezetők benyomását keltik, akik rettegve őrzik saját alkalmatlanságukról szóló titkukat. „A magyar emberek lelkében ott van mindezek ellenére a jobb élet reménye” – jelentette ki Orbán, aki elmondta, tőle már nem ezt kérdezik az emberek, hogy „mikor lesz ennek vége”, hanem azt, hogy „mikor mennek már el”. „Mindenhol egy rövid, világos mondat hallatszik: ami sok, az sok.” -foglalta össze a legnagyobb ellenzéki párt vezetője. Orbán úgy látja, hogy a kabinetnek nem kellene tovább feszíteni a húrt, mert az emberek dühösek, és gyökeres változásokat akarnak, ám így még a reményt is elveszi előlük a kormány.
A polgári kormány miniszterelnöke kijelentette: „eszem ágában sincs feladni” míg el nem végezte a rendszerváltáskor megkezdett feladatát, mivel nem akart egy országban élni, amely mindig egy lépéssel jár a világ mögött. „Hét év alatt eljutottunk oda, hogy Magyarország ismét a kevesek országa lett, ahol a fiatalok megint azt érzik, hogy nem mindegy ki hova születik. Új irány kell, és akadályozzák a reménytelenség emberei.” Orbán közölte: „az a feladatom, hogy ezt az akadályt lebontsam. Nem végeztem még el a húsz éve megkezdett munkát, nem tudtuk még felépíteni a polgári Magyarországot. Ezt teljesíteni fogom, akármilyen rossz hír is ez a szocialisták számára.” A Fidesz elnöke emlékeztetett: 20 éve Ausztria életszínvonala volt a minta számunkra, „ehhez képest oda jutottunk, hogy nem Európa közepe lettünk, hanem a szélére sodródtunk.”
Be fogjuk bizonyítani, hogy rendbe lehet hozni a közbiztonságot, hogy a magyar gazdaság lábára tud állni, és azt is, fel lehet nevelni úgy egy nemzedéket, hogy mindenki használható szakmával a kezében lépjen ki az iskolából az életbe – fogalmazott Orbán. Hangsúlyozta: nem legyőzni akarjuk a kormányt és a politikáját, hanem túl akarunk rajta lépni.
„Vissza kell követelni az országot azoktól, akik magánvállalkozásként kezelték, és csődbe vitték” – fogalmazott. Mint mondta, az ország nem a kormány tulajdona, amivel azt csinál, amit akar, hanem az embereké, akik dolgoznak és küzdenek érte. A következő hónapoknak az a feladata, hogy „közösen kell küzdeni a reménytelenséggel, a hazugsággal, a megszorításokkal, a lejárt elittel, és a folytonos kudarccal szemben”. Napról-napra kell felmorzsolni a reménytelenség embereinek ellenállását – fogalmazott – amelyben fontos állomás lesz a júniusi EP-választás. Orbán Viktor hangsúlyozta: eljön a nap, „mikor mi, a változást akarók elindítjuk az országot új irányba.” A Fidesz elnöke ezzel a jelszóval fejezte be évértékelő beszédét: „Új irány Magyarország, új irány magyarok!”
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!