A Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója a társaság keddi háttérbeszélgetésén elmondta: az eurócsatlakozásnak az infláció, az államháztartási hiány, az államadósság és a kamat alacsony szintje mellett további két feltétele is van, a stabil árfolyam, továbbá hogy mindezt fenntarthatóan teljesítse az ország.
Duronelly szerint az állami adósságpolitika akkor lehet sikeres, ha a maastrichti szinten tudjuk tartani a deficitet, meg tudjuk oldani, hogy az államadósság reálkamata 2,7 százalékról ne emelkedjen lényegesen magasabbra, és hogy a gazdasági növekedés visszatérjen a korábbi 3 százalékos trendszintre. Alacsony reálkamat és szigorú költségvetési politika mellett azonban már 2 százalékos növekedés is elég ahhoz, hogy legalább csökkenő pályára álljon az államadósság.
„A 300 forintos euró és a 200 forintos svájci frank az aktuális miniszterelnök bukását jelentette” – emlékeztetett.
Az elmúlt két évben a szakértő szerint erőteljes költségvetési konszolidációra került sor, a csökkenő államadóssághoz pedig már 2 százalék körüli növekedés is elég lehet. Úgy vélekedett, az eurózónás csatlakozásnak része lehet az IMF-hitel feltételeinek újratárgyalása, a lejárat meghosszabbítása is.
Magyarország esetében leginkább a fenntarthatóságot fogják vizsgálni, főképp az infláció és az államadósság szintjét illetően. A szlovákok a fenntarthatóságot úgy oldották meg, hogy az euró csatlakozás előtt felértékelték az árfolyamukat, és ezzel némi dezinflációs hatást importáltak a gazdaságba – mondta. Az eurócsatlakozás a 2010-es kormány 2014-es kampánystratégiájába is beleillik majd, hiszen elmondhatja, hogy „megígértük, megcsináltuk” – jelentette ki.
(MTI)
Jannik Sinner megremegett egy amatőr ellen, ezzel segítette dollármilliomossá válni














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!