Kulcsár Anna: Amennyiben az elmúlt nyolc évben nem ebben az országban éltünk volna, azt mondhatnánk: kár, hogy a kormány csak most dolgozza ki terveit, s próbál véget vetni a közpénzek megcsapolásának. A szocialista–szabad demokrata erők azonban folyamatosan felmutattak hasonló törvényjavaslatokat. Medgyessy Péter igazságügyi minisztere, a nemrégiben köztársasági érdemrenddel jutalmazott Bárándy Péter már a kezdet kezdetén, 2003-ban kimunkálta az úgynevezett üvegzsebprogramot. Salátatörvényt nyújtott be a hivatali visszaélések megfékezésére. Keller László vezetésével a kabinet létrehozta a közpénzügyi államtitkárságot. Mások mellett Gönczöl Katalin jelenlegi szakállamtitkár részvételével felállították a köztársaság etikai tanácsát. Mindez azután történt, hogy Medgyessy kancelláriaminiszterének ügyvédi irodája állami megbízásokat nyert el. Bukása előtt néhány hónappal Gyurcsány Ferenc is köztisztasági csomagot készített.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Magyar Nemzet 2009. október 27.)
Sokkoló elképzeléseik vannak a magyaroknak a takarításról
