Az indiai Bangalore-ban tárgyaltak kedden Kína, Oroszország és India képviselői. A megfogyatkozott BRIC-találkozó (Brazília nélkül) témája az afganisztáni helyzet, a decemberi koppenhágai klímakonferencia és a kapcsolataik erősítése volt.
Az afganisztáni helyzettel kapcsolatban Szergej Lavrov külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva nagyobb szerepvállalásra készül regionális hatalomként a háború tépázta ország stabilitásáért. A terrorizmus és a drogkereskedelem megakadályozásáért együtt kíván fellépni a három ország, amelyet a Reutersnek nyilatkozó elemzők úgy értékeltek, hogy mindhárom ország jelezte afganisztáni érdekeltségét. Indiának és Kínának komoly befektetései vannak az országban és nem szeretnék, ha az USA folytatná a mostani, különutas politikáját.
A találkozón megfogalmazták, hogy erősítik és mélyítik kapcsolataikat az országok, amely azért különösen érdekes, mert India és Kína az utóbbi hetekben-hónapokban újra elővette a két ország vitatott határszakaszának kérdését. Az indiai Arunacsal Pradés állam Kína szerint a régi Tibet része (hogy Tibet határai meddig tartottak ugyanúgy vita tárgya, mint hogy mennyire volt független évszázadokkal ezelőtt), és mint ilyen, igényt tart rá. A vitát az erősítette fel, hogy a dalai láma novemberben Arunacsal Pradésba látogat, ami ellen Kína felemelte hangját. Shashi Tharoor indiai külügyminiszter-helyettes most úgy fogalmazott, hogy a dolgok nagyon jól állnak a szomszédok között, csak „kisebb bosszúságok” nehezítik a kapcsolatot, amelyet az indiai sajtó fújt fel.
Mellékszálként érdemes megjegyezni, hogy a Google „megoldotta” a gordiuszi csomót, ugyanis a Google Map kínai oldalán Peking, az indiai oldalán Újdelhi fennhatósága alatt állónak ábrázolta Arunacsal Pradés tartományt. A semleges látogatók vitatott területként láthatják az államot.
(reuters.com)
A jég fogságából mentettek kutyát a tűzoltók + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!