Az előterjesztések alapján mintegy 400 ezer tonna árpa és 100 ezer tonna búza felvásárlása várható. Mivel jelenleg a tonnánkénti 27 300 forintos intervenciós ár meghaladja a piaci árat – és ez novemberben még kis mértékben tovább növekedhet – várhatóan sok termelő él majd a lehetőséggel – vélekednek az MVH-nál.
A gazdáknak a felajánlástól számított négy hónapon belül kell a raktárba beszállítaniuk a terményt. Az MVH a vételárat a beszállítást követő 30-35 napon belül fizeti ki. Ebben az évben tekintettel a termelők finanszírozási problémáira, az MVH az átvételi idő radikális csökkentését tervezi. Így, aki november elsején felajánlja, és jó ütemben szállítja az árut, akár még az idén hozzájuthat a vételárhoz. A intervencióra tavalyi készleteket is fel lehet ajánlani, de ez esetben a szükséges kockázatelemzés miatt szennyezőanyag- vizsgálatot is végez a hivatal.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak egyelőre elegendő raktárkapacitás áll rendelkezésére az intervenció lebonyolítására. További raktárakat azonban, amennyiben azok 10 ezer tonnánál nagyobb kapacitásúak, a tulajdonosok is felajánlhatnak. A hivatal ezt regisztrálja, és igény szerint szerződést köt a felajánlóval. Ám csak a ténylegesen tárolt áru után fizet tárolási díjat, havonta tonnánként 280 forintot. Felajánlható intervencióra közraktározott áru is, így az intervenciós felvásárlásig a terménytulajdonosok közraktározási hitelhez juthatnak, amennyiben egyébként tehermentesek. Aki ezt nem mondhatja el magáról, az faktorálással oldhatja meg a gondját, mert a faktoráló cégek megelőlegezik a kölcsön egy jelentős hányadát – hívják fel a figyelmet a hivatalnál a pénzhez jutás lehetséges módjaira. A tényleges intervenciós kifizetés akkor történik meg, ha a közraktárjegy a fizikai áruátvétel után felszabadul, és a közraktárjegyet bemutatják a hivatalnak.
Kukoricát az unió jelenlegi szabályozása szerint egyelőre nem lehet felvásárolni, de a mezőgazdasági kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy ha a piaci helyzet drasztikusan romlik, akkor az EU döntésének függvényében kukorica-felvásárlásra is lehetőség nyíljon – ismertette az MVH. Jövőre már nem lesz árpafelvásárlás, és a búza is csak korlátozott mennyiségben ajánlható majd fel intervencióra.
(MTI)
A jég fogságából mentettek kutyát a tűzoltók + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!