Soros 50 millió dollárt szán a közgazdasági nézetek megújítására

Soros György egy új intézet megalapítását jelentette be kedden a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásán. Az intézmény célja a közgazdasági nézetek megújítása – többek között új elméletét, a reflexivitást is oktatná.

MNO
2009. 10. 27. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soros György nemzetközi hírű, magyar származású üzletember 10 év alatt 50 millió dollárt szán egy olyan új intézmény létesítésére (az általa Új Közgazdasági Gondolkodás Intézetének nevezett intézményre), amely megalapozná és erősítené a közgazdasági nézetek megújítását – ezt kedden jelentette be Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásának végén. Tervei szerint egy nagyobb intézményről lenne szó, amely egyúttal oktatási és kutatási feladatokat is ellátna.

Soros elmondta: az angol rövidítéssel Inetnek nevezett intézmény finanszírozását a Közép-európai Egyetemen keresztül képzeli el. Azt is hozzáfűzte, hogy ő személyesen nem venne részt az új intézet munkájában, amely egyebek mellett a nemzetközi pénzpiacok működésére általa felállított új teóriát, a reflexivitást is oktatná, bár nem ez lenne a kizárólagosan a kutatott nézet, a vizsgált közgazdasági elméletek, alternatívák között.

Soros György az Akadémián tartott előadásában hangsúlyozta: a mostani gazdasági válság nagymértékben cáfolta azt a közgazdasági elméletet, hogy a piacok egyensúlyra törekednek, inkább azt mutatta, az egyensúly helyett gyakran az úgynevezett buborékok kialakulását segítik elő.

Soros György szerint a mostani gazdasági-pénzügyi válságot egy olyan „szuperbuborék” kipukkadása idézte elő, amelynek kialakulása még a 80-as évek elejére vezethető vissza.

Az utána következő kisebb buborékok, például az „internet-lufi” kipukkadása idején a pénzügyi főhatóságok beavatkoztak, igyekezetek orvosolni a felmerült gondokat, és gyakran pénzügyi élénkítő eszközöket használtak, ezzel viszont nem egyszer még nagyobbra növelték a buborékokat – elemezte Soros György.

A neves üzletember a mostani válság kapcsán azt ajánlja: a szabályozó hatóságoknak kemény ellenőrzési eszközöket kell alkalmazni, és ha szükséges, új eszközöket kell kidolgozni. Sőt, lehetőleg az összes jelentős pénzpiaci szereplő tevékenységét ellenőrizni kell, és ha szükséges, egyes pénzpiaci termékeket be is kell tiltani – hangoztatta Soros György.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.