Halálra éheztetik magukat az olimpikonok

Olaszország ugyan nem tartozik most a sportág nagyhatalmai közé, de az egyik napilap mégis nagy terjedelemben foglalkozott a síugrókkal. Sajnos nem Simon Ammann sportágtörténelmi négy olimpiai aranyérme vagy Adam Malysz parádés feltámadása hozta lázba az itáliai újságírókat, hanem a sportemberek külseje. Az Il Figlio drámai képet festett, a sáncok királyait egyenesen a modellvilág tragikus hősnőivel állította párhuzamba. Az ok: a síugrók is betegesen keveset esznek, az egyik finn klasszis a versenyidőszak hónapjaiban legfeljebb 200 kalóriát juttatott a szervezetébe

A lap szerint súlyos veszélyeket rejthet a drasztikus diéta. Az Il Figlio úgy értesült – és ezt senki sem cáfolta –, hogy az egyéves kihagyás után visszatérő finn legenda, Janne Ahonen nevéhez fűződik a 200-as kalóriahatár.

„Mentsük meg az anorexiás Ikaroszokat, akik gyakran esnek túlzásokba. Ammann és testvérei számára a testsúly jelenti a legnagyobb ellenséget” – hirdeti az Il Figlio. Tény, az alacsony testsúly révén a síugrók tovább maradhatnak a levegőben, vagyis hosszabb lesz az adott versenyző ugrása. A sportág „sajátossága”, hogy a stílus mellett a távolság határozza meg a pontszámot és a helyezést. Ördögi kör, hiszen a sportolókat éppen kedvenc időtöltésük kényszeríti rá a drasztikus diétára.

„Ne beszéljünk anorexiáról, de a bőr és a csont kapcsolódása időzített bombát jelent” – írta az olasz újság.

Az Il Figlio elrettentésképpen közölte az amúgy a középmezőnybe tartozó itáliai Sebastian Colloredo (176 cm/61 kg) ételadagját egy-egy verseny előtt. Erre mondják, hogy annyit eszik, mint egy kolibri…

Lássuk csak: reggelire müzlis szelet és darabka csoki, majd utána az ebéd ki is marad. Vacsorára némi rizs és saláta… Nem véletlen, hogy ez Colloredo mottója: „A kilogrammok jelentik a különbséget a legjobbak között.”

A német Martin Schmitt az 1990-es évek végén, a 2000-es esztendők elején tartozott a világ legjobbjai közé, de még napjainkban is tagja a német válogatottnak. A nagy termetű versenyzők közé tartozik, igaz 182 cm-éhez mindössze 63 kg párosul.

„Belefáradtam és kimerültem a koplalásba. Nincs már erőm a folytatáshoz” – jegyezte meg nemrég Schmitt, aki a legjobb esetben is csak napi 1300 kalóriát „fogyaszthatott”. Ez fele a szükségleteinek. A 2002-ben csapatban olimpiai bajnoki címet szerző klasszis társa, a néhány éve még a legjobbak közé tartozó Sven Hannawald nem is bírta a spártai életmódot, fantasztikus sikerei után depresszióba esett. Elképesztő diadalokat aratott a 2001–2002-es szezonban, majd utána egyre gyengébb eredményeket ért el, 2004 tavaszán pedig maga is elismerte, a burnout-szindrómával („kiégés”) küszködik. Hannawald 2005-ben zárta pályafutását.

A négyszeres olimpiai bajnok Simon Ammann (173/55), a kétszeres ezüstérmes Adam Malysz (170/54) és a kétszer harmadik Gregor Schlierenzauer (180/61) méretei is alátámasztják azt az állítást, hogy nem a síugrók árasztják el a gyorséttermeket.

(sporthirado.hu)