Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Pénzbüntetés volt BKV-snak

Szilágyi Richárd
2010. 05. 23. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közérdekű adattal való visszaélés miatt egymillió forint pénzbüntetésre ítélte nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap a BKV Zrt. volt gazdasági vezérigazgató-helyettesét. Dányi Józseffel szemben azért indult eljárás, mert 2006 júniusában megtagadta a cég reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések, illetve az azokból származó bevételekről szóló összesítés kiadását, amelyet egy adatvédelmi szakértő kért a BKV-tól. Kulcsár Zoltán magánemberként érdeklődött a közlekedési cégnél arról, hogy milyen reklámszerződést kötött a cég a Peron Reklám Kft.-vel, mert úgy gondolta, ahhoz képest, hogy mennyi reklám található a BKV-hoz tartozó felületeken, a menetjegyek ára túl magas. Miután nem kapta meg az információkat, feljelentette az önkormányzati céget közérdekű adatok eltitkolásáért, és annak ellenére pert indított a társaság ellen, hogy időközben a közlekedési cég kiadta a kért adatokat.
A korábban az Index birtokába került 1999-es dokumentum szerint a Peron Kft. öt évre kizárólagos jogot szerzett a BKV járművein, területein reklámfelületek értékesítésére, és ezt öt évvel egyoldalúan meghosszabbíthatta. A szerződés szerint – amelynek egyik módosítását az internetes lap szerint Gellért Kis Gábor, az MSZP egyik médiapolitikusa írta alá a Peron ügyvezető igazgatójaként – a BKV évente fix bérleti díjat, 2000 és 2007 között összesen csaknem négymilliárd forintot kapott a reklámcégtől. Az elsőfokú határozat értelmében amennyiben a közlekedési társaság korábbi vezetője nem fizeti meg a kiszabott pénzbüntetést, akkor azt kétszáz nap, fogházban letöltendő szabadságvesztésre kell változtatni. A közlekedési cégtől időközben közös megegyezéssel távozott igazgató az utolsó szó jogán azt hangoztatta, hogy nem érzi magát bűnösnek. Dányi József és védője felmentésért fellebbezett, míg a vád képviselője tudomásul vette a döntést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.