Kamaszkorom egyik kedvenc olvasmánya volt Szent Ágostontól a Vallomások, amelyet azóta is rendszeresen újraolvasok Blaise Pascal Gondolatok, Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című műve vagy éppen Marcus Aurelius elmélkedései mellett. Aztán egyetemista éveimben a szegedi teológián alaposan megismerhettem Szent Ágoston történetteológiáját és történelemszemléletét, az Isten államáról alkotott nézeteit. A bölcsészkaron pedig Puskely Mária szerzetesnővértől megtanulhattam Szent Ágoston regulájának alapelveit és keresztény spiritualitástörténeti kontextusait, ahogy az annak életszabályai szerint élő, sokágú szerzetescsalád történetével is megismerkedhettem.
Évtizedek óta szenvedélyesen olvasom tehát Szent Ágostont és a róla szóló szövegeket. Így aztán már csak szubjektív okokból is érdeklődéssel és örömmel vettem kézbe Frenyó Zoltán Szent Ágoston társadalom- és történelemelmélete című kötetét. A szerzőnek számos korábbi könyvét és tanulmányát olvastam, amelyek tematikai köre a patrisztikától a XX. századi keresztény politikai törekvésekig terjed.
Ezek alapján biztos lehettem abban, hogy nemcsak szakmailag megalapozott és filológiailag is pontos, de valóban értő olvasatot és interpretációt kaphatok a most megjelent műből.
Az ókori egyházatya, Szent Ágoston (354–430), az észak-afrikai Hippo Regius püspöke alapvető jelentőségű szereplője a nyugati eszmetörténetnek. Nem pusztán azért, mert több korszak határán élt – amikor a Római Birodalom fölbomlásának egyik következményeként létrejöttek Nyugaton a germán keresztény államok, s megszületett a keresztény birodalmi eszme, részben éppen Ágoston hatására –, hanem azért is, mert az ő idejében a birodalom politikai, közigazgatási és stratégiai súlypontja Bizánc felé, míg szellemi súlypontja Róma felé billent el. (Legalábbis a mi európai és a nyugati kereszténységre alapozódó civilizációnkra gondolva, amelyet Samuel P. Huntington is nyugatinak nevez.)
Szent Ágoston a legjelentősebb államelméleti munkájában megkülönbözteti az Isten országát és az emberek országát. Míg az előbbi a felebaráti szeretetre és az istenszeretetre alapozódik, addig az utóbbi az emberi önzésre és az önszeretetre. A két ország ugyan szemben áll egymással (az elsőt a hívő emberek alkotják, akik előmozdítják a saját és a közösség üdvösségét, a másodikat azok, akik elsősorban inkább magukra és önnön boldogulásukra gondolnak), mégis egyszerre van jelen ebben a teremtett világban. Ágoston szavaival:
Tehát a két szeretet két várost hozott létre. Az Isten megvetéséig eljutó önszeretet a földit, az önmegvetésig eljutó istenszeretet pedig a mennyeit. […] Ott fejedelmeiben vagy azokban a népekben, amelyeket leigáz, a hatalmi vágy az uralkodó, itt pedig egymás iránti szeretetben szolgálnak a feljebbvalók tanácsadásuk, az alattvalók meg engedelmességük által. […] Ezek közül az egyik a földön zarándokló mennyei, a másik a földi, amely úgy vágyakozik a földi dolgokra, és úgy ragaszkodik azokhoz, mint egyedüli örömökhöz.
Szent Ágoston történetteológiája szerint az emberi történelem a világnak az Isten általi megteremtésével kezdődött, csúcspontját Jézus Krisztus megtestesülésével és megváltó kereszthalálával érte el, míg végpontja Krisztus második eljövetele.
A Jézus előtti korszak szerinte fölkészülés volt – és a történelmi események is erre mutattak – az isteni inkarnációra, az őt követő idő pedig várakozás az apokalipszisre. Közben pedig a keresztény emberek – és közösségük, az egyetemes egyház – kötelessége, hogy itt, a földön Isten országát valósítsák meg.
