A könnyek üdvözítő adománya

Nem is kérdéses, hogy most bemutatandó kötet első rátekintésre akár lehangoló benyomással is lehet az olvasóra, különösen a karácsonyi időszakban, amelytől a legtöbben némi megnyugvást és békét remélnek egy küzdelmes év végén. Egy ilyen elképzelés akár jogos is lehetne korunk kulturális vagy vallási szemléletében is megjelenő olcsó szentimentalizmusát ismerve, azonban Bellarmin Szent Róbert A galamb sóhajáról, avagy a könnyek javáról című könyve túlmutat ezeken a kategóriákon. Nem csak azért mert több mint négyszáz éve íródott, ugyanis a lelkigyakorlatos mű szemléleti alapja és útmutatásai egyaránt időtállók, hanem mert a benne foglalt szemlélődés jelen korunkban változatlanul alkalmazható mindazoknak, akik valóban szellemi és lelki értelemben törekedni szándékoznak.

Forrás: Facebook

Ahhoz, hogy a mű módszerét megértsük, keletkezését és szerzőjének életgyakorlatát is meg kell vizsgálnunk röviden. A XVI. századi katolikus megújulás kiváló teológusa és szónoka lévén, a jezsuita Bellarmin Szent Róbertet már életében a hitvédelem fejedelmeként tartották számon. Magas képzettségének köszönhetően a Collegio Romano (a mai Gregoriana Pápai Egyetem) apologetika tanszékének vezetésével bízta meg XIII. Gergely pápa. A jezsuita atya következetesen vallotta, hogy a reformáció teológusai által megfogalmazott kritikákra a római katolikus egyháznak tudományos alapon és módszeresen kell válaszolnia, amelyben ő maga is élen járt több művével. Mindezeken túl jól mutatja hitbéli meggyőződését, hogy kiemelkedő világi pozíciója ellenére mindig is hangsúlyozta, a Római Katolikus Anyaszentegyház hiteles megújulásában utolsó helyen áll az általa is mesteri szinten művelt hitvédelem. Legfontosabbnak a személyes élet megreformálását tartotta – elsősorban a papság, másodsorban a világiak hitismeretének, istentiszteleti gyakorlatának és erkölcseinek megújítását. 

A válságokra nem az egyház strukturális átrendezését, hanem a metanoia, az Istenhez való megtérés korrekcióját tartotta az igazi válasznak, amelyben mindenekelőtt a papságnak életpéldáját tartotta kiemelten fontosnak. 

Ő maga is ennek jegyében élt. Kiterjedt és mai napig használt teológiai művei mellett a lelkigyakorlatos irodalom terén kiemelkedően termékeny volt.

Forrás: Sursum Kiadó

Külön kiemelendő, hogy A galamb sóhajáról című művének témaválasztása nem csak a szerző korábbi alkotásai között, de az egész katolikus irodalomban egyedinek mondható. A könnyek, mint a bűnbánat, a mély istentapasztalattal áthatott szív megrendültségének velejárói végig megjelennek az Ó- és Újszövetség könyveiben, ahogyan az egyház szentjeinek életgyakorlatában is, mégis ilyen összefoglaló jelleggel egy mű sem vizsgálta ezt az adományt. Ahogy dogmák esetében egy kezdetektől jelenlévő igazságot foglalnak össze egy hittétellé, Bellarmin úgy mutatja fel a könnyek adományának egységes jelenlétét, amely végigkísérte a keresztény vallásgyakorlat egész történetét. Szintén egyedi vonás, a könnyhullatást és a galamb, illetve a „sóhajtozás” (gemitu) fogalmának összekapcsolása. A galamb „tiszta és álnokság nélküli, gyötrelmeit keserűség nélkül panaszolja, nem énekel, nem csacsog, hanem sóhajtozik”, egyben az egyháznak, Krisztus jegyesének, de az Isten felé törekvő léleknek is szimbóluma.

A könnyek kapcsán egyszerűen gondolhatnánk, hogy csak a szomorúság, esetleg a megható öröm okozhatja őket, azonban a „könnyhullatásnak” három formáját különbözteti meg Bellarmin. Ezek közül az élet velejárói a természetes könnyek, amelyeket e világi sérelmeink, szenvedéseink, veszteségeink miatt ejtünk, és a képmutatásból, álnokságból fakadó könnyek. Az első két kategóriát ismerhetik a legtöbben, 

a mű azonban a harmadik típusról az „üdvös” könnyekről szól. Ez az, amelynek két fajtáját különbözteti meg a szerző, „az egyik a gyűlölet és fájdalom jele, a másik a szereteté és örömé. A bűnbánat könnyhullatása a bűn iránti gyűlölet jele, az Isten látása utáni vágyakozás könnyhullatása pedig a szereteté […]”  

Vagyis mindkettő annak a mély megértéséből, fakad, hogy e világi életünkben el vagyunk választva Istentől, ráadásul nem is törekszünk „teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből és teljes elménkből”. Legalábbis erre eszmélésünk pillanatában, azonban ez nem azt jelenti, hogy ezen ne is tudnánk változtatni. Minden elbizakodottság nélkül kijelenthető, hogy ezen lehet korrigálni és éppen ez az amire bátorít, amiben segítségünkre van a jezsuita szent. Kijózanító katarzishoz, az e világi élet fölösleges köreinek felismeréséhez segít, megmutatja az Istenhez vezető utat. Ez lenne egy lelkigyakorlat értelme, maga a könyv is így keletkezett. 

Bellarmin életének végéhez közeledve minden évben elvonult a római Quirinalis-dombon található jezsuita noviciátusba, hogy elvégezze a harmincnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlatot. Ezt a könyvet is ottani elmélkedései során írta meg. Keletkezésének körülményeit és tartalmát figyelembe véve, a gyors elolvasása helyett ajánlatosabb fokozatosan befogadni, akár a hétköznapi életben gyakorolt szemlélődés és elmélkedés útmutatójaként használni.

A Sursum Kiadó könyvei esetében a kezdetektől megszokott módon, jelen kötet is kimagaslóan igényesre sikerült Alácsi Ervin János atya fordításában, egyúttal teljessé vált a szent szerző kései műveinek magyar kiadása. Bellarmin Szent Róbert A galamb sóhajáról, avagy a könnyek javáról című kötete mind formailag, mind tartalmilag kiemelkedik a hazai felhozatalból.