A nyelvben mért veszteségről szól Pusztay János új könyve

Már a címe is elgondolkodtató Pusztay János új, Nyelvben mért veszteség című könyvének. A kötet a szerző nyelvpolitikai kérdésekkel foglalkozó tanulmányainak, előadásainak gyűjteménye, amelyek többek között a nyelv és az identitás kérdésével, Közép-Európa nyelvi helyzetével, a nyelv, irodalom és nemzetiség problémakörével, a nyelvideológia tervezésével foglalkoznak.

Pusztay János új kötetet jelentetett meg. Fotó: Nemes János Forrás: MTI

Nem ez a szerző egyetlen nyelvpolitikai témájú könyve. Ha csak az utóbbi évtized kiadványaira gondolunk, a Nap Kiadónál jelentek meg Nyelv? Politika? (2016) és az Egy nyelvcsalád tündöklése és …? (2023) című könyvei. Pusztay Jánost korábban elsősorban a veszélyeztetett helyzetű oroszországi finnugor nyelvrokonaink állapota foglalkoztatta, mint a 2006-ban megjelent Nyelvével hal a nemzet című monográfiájában. Az Egy nyelvcsalád tündöklése és …? és a most bemutatandó Nyelvben mért veszteség című könyvekben már kitér a három nagyobb, önálló államban élő finnugor nyelvű nép, az észt, a finn és a magyar nyelvi helyzetére is.

Pusztay János az új kötetet figyelmeztetésnek szánta 

Pusztay János új kötete nyelvpolitikai kérdésekkel foglakozó írásainak gyűjteménye

A Nyelvben mért veszteség című kötetben szereplő írások négy fejezetre tagolódnak. A Nyelv és globalizáció fejezet kilenc írása foglalkozik többek között a nyelv és az identitás kérdésével, Közép-Európa nyelvi helyzetével, a nyelv, irodalom és nemzetiség problémakörével, valamint a nyelvideológia tervezésével. 

A magyar nyelv helyzete fejezet tizenhárom írása között olvashatunk a Trianon után kialakult nyelvi állapotokról, a nyelvi asszimilációról, a csángók nyelvi, identitásbeli helyzetéről, a magyar-magyar (azaz a határon túli magyarok és az anyaországban élő magyarok) anyanyelvi terminológiájának szétfejlődéséről s ennek lehetséges következményeiről (például az anyanyelv feladásáról, illetve a nyelvi különbségek miatt az angol nyelvre való áttérésről). Míg a Trianon előtti Magyarországon a magyar szaknyelvek gyakran német megfelelőik tükörfordításával az egész országra érvényesen alakultak, a szétszaggatott magyar nyelvben az államnyelv hatására jöttek létre. Így ugyanannak a fogalomnak lehet 4-5 magyar nyelvű megnevezése, ami lehetetlenné teszi a megértést, s ilyenkor csak az angol segít.

A szerző egyik, az utóbbi években egyre dominánsabb témája a nyelvjárások kérdése. Erről a Nyelvjárás című fejezetben négy írás olvasható. Amellett, hogy a nyelvjárás erősíti a helyi öntudatot, valamint gazdagíthatja mind hangzásában, mind szókészletével az egyre fakóbbá váló köznyelvet, a határon túli magyarok esetében nyelvstratégiai kérdéssé is válik. 

A külhoni magyarok nyelvhasználatát sok anyaországi értetlenül, sőt lekezelően fogadja, aminek következménye az lehet, hogy az érintettek lemondanak hibásnak vélt magyar nyelvük használatáról és áttérnek az ottani államnyelvre, ezáltal felgyorsítva az amúgy is lopakodó asszimilációt.

Pusztay János nem tagadja meg finnugor nyelvész voltát. Könyve utolsó, tizennégy írást tartalmazó fejezete a Nyelvrokonaink helyzete. Ír a tanintézmények szerepéről Oroszországban, ahol az iskola egyre kevésbé az anyanyelvmentés, sokkal inkább az anyanyelvvesztés eszköze, ugyanis az anyanyelv oktatására alig 1-2 óra jut hetente, az egyéb tantárgyak pedig csak oroszul oktathatók. A nyelvész kifejti, hogy ilyenkor merül fel az emberben, micsoda kettős mércével állunk szemben: az orosz fél kifogásolja, ha a balti államokban vagy éppen Ukrajnában az orosz ajkú kisebbség nyelvét tekintve hátrányos helyzetben van, miközben az Oroszország területén őshonos, mert az oroszok megjelenése előtt már sok ezer évvel ott élő népeknek a legelemibb emberi-nyelvi jogokat sem vagy csak alig és névlegesen biztosítják. 

Akárhogyan is viszonyulunk a nyelvrokonság kérdéséhez, itt alapvető emberi-nyelvi jogokról és a világ nyelvi-kulturális sokszínűségének megőrzéséről van szó.

A könyv címe jelzi, hogy a szerző szerint mind a kisebb, mind a nagyobb lélekszámú finnugor nyelvű közösségek nyelve, különböző mértékben és különböző okokból ugyan, de veszélyben van. Pusztay János lapunknak elmondta, hogy a kötetet mintegy figyelmeztetésnek szánta: – 

Az oroszországi finnugor nyelvek esetében ez a figyelmeztetés elsősorban az állam asszimilációs politikája, s az érintett népek gyenge identitástudata miatt már szinte megkésett, az észt, a finn és a magyar nyelvű közösség számára még időben van. Az érintett nyelvi közösségeknek, és az őket irányító politikának fel kell ismerniük az egyelőre még messziről fenyegető veszélyt, hogy még időben megtehessék az elhárítására irányuló intézkedéseket. Nehogy aztán majd késő legyen!– tette hozzá a nyelvészprofesszor.