– Azokat a családokat, ahol vagy az egyik vagy mindkét szülő érintett a függőségben, a diszfunkcionális család kategóriába soroljuk – hangsúlyozta Bőhm Andrea. Úgy folytatta, ezeket a családokat azért lehet diszfunkcionálisnak nevezni, mert itt több van annál, minthogy veszekednek időnként a családtagok, vagy hogy nehezen értenek szót egymással.
A család működésképtelenné válhat, ha abban a függőség olyan mértékben jelen van, hogy egy személy szenvedélybetegsége több személyre vagy akár csak egyetlen másik személyre is hatással van.
A gyerekek kamaszodnak, és idővel egyre több megoldandó feladat merül fel otthon, sokszor súlyos problémák adódnak, de értő figyelemmel, odafigyeléssel, hatékony kommunikációval nagyon nagy arányban fel lehet oldani a feszültségeket. A működési zavarok családi szinten hatalmas méreteket ölthetnek és még tovább is lehet vinni generációkon át a mintázatot, ha nem oldják meg azt a felek – hívta fel a figyelmet az addikciókkal foglalkozó szakember, aki azt is hozzátette: fontos megnevezni azt, hogy mitől funkcionális vagy diszfunkcionális a család.
A különbségtétel alapja, hogy a funkcionális családban a család fejlődése lehetséges. A diszfunkcionális család esetén működési problémák jelentkeznek a család tagjain. Érdekes megnézni azt is, hogy az addikcióban szenvedő beteg családjában milyen diszfunkciók fordultak elő, és azt is, hogy felnőttkori családjában mi a helyzet, jelen vannak-e a működési zavarok, amelyek az addikcióval összefüggésbe hozhatók. – Az érzelmi és fizikai tünetek szoros kapcsolatban vannak a családdal, a családi rendszer egyensúlyra törekszik, ha van diszfunkcionális tünet, akkor patológiás egyensúlyról beszélünk.
A családi rendszer működésében lévő zavar az, ami kitermeli a függőséget
– magyarázta a szakértő.
A határok kérdését is említette a szakember, fontosnak tartotta kiemelni, a határok azért fontosak, mert biztonságot nyújtanak. A nem megfelelően működő családoknál kérdés, hogy vannak-e, voltak-e jól látható, érzékelhető határok, vagy egyáltalán nincsenek, illetve ha vannak, mennyire rugalmasak vagy rugalmatlanok.
Következő kérdés, hogy a kapcsolatban vagy a családban, amelynek diszfunkcionalitását nézzük, helyükön vannak-e a családon belüli szerepek és azok elég világosak-e – magyarázta Bőhm Andrea, aki azt is megjegyezte, bizonyos családokban például a nagyszülők funkcionálnak szülőként.
A funkcionális családban a biztonságos kötődés az uralkodó, az intimitás hiánya bizonytalan kötődést eredményez
– mondta a szakember, majd kiemelte, ha a rendszer minden tagja számára biztosított a fejlődés, az jó, ha nem, akkor nagy százalékban diszfunkció jelenik meg.
A szenvedélybetegek családjában előforduló diszfunkciókként említette Bőhm Andrea a család hiányát, nélkülözését, szétesettségét, a szülő addikcióját vagy pszichiátriai zavarát. Ugyanúgy gondot okoz a családi működésben a szülő súlyos párkapcsolati problémája, a gyermek alapvető érzelmi szükségleteinek nyílt vagy burkolt érzelmi elutasítása, az erőszak, a bántalmazások mind nyilvánvaló diszfunkcióknak számítanak, akár a gyerek akár másik családtag szenvedi el.
A parentifikáció azt jelenti, hogy a szülő betegsége vagy akadályoztatása, esetleg függősége miatt a gyermek kénytelen átvenni a szülői funkciókat, ami ugyan a család fenntartását szolgálja, ám a gyermek hosszú távon elveszíti a fejlődési perspektíváit – hozta fel a szakértő.
