Pattanásig feszült a helyzet, s ennek tetőfokán jött október 23-a. 

Azonosító nélküli lovas és nem lovas rendőrök hajtottak-rohantak a tömegbe, fejmagasságban lőtték gumilövedékekkel az embereket, megvertek időseket, fiatalokat, papokat, számos békés résztvevőt előállítottak minden elfogadható ok nélkül, a Magyar Rádió udvarán csicskáztatták őket, véresre verték Révész Má­riusz fideszes képviselőt, és folytathatnám. Ártatlan emberek szenvedtek súlyos, maradandó sérüléseket, és jelentsük végre ki: pusztán a véletlennek köszönhető, hogy aznap este nem halt meg senki a békés megemlékezők közül, ami Gyurcsány Ferenc óriási szerencséje volt, mert biztos vagyok benne, hogy ha ez megtörténik, akkor a népharag valóban elsöpörte volna a hatalomból.

S mi az én személyes érintettségem? Az, hogy az országban az elsők között vetettem fel az előre hozott választások szükségességét, ezt követeltem Simon János kollégámmal együtt többször is az Echo és a Hír TV-ben, az M1-ben, a Magyar Nemzetben, s minden megnyilvánulásomban a nyilvánosság előtt. Nyilván mások is beszéltek erről, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy akkoriban nagyon sokan az én nevemhez kötötték az előre hozott választás gondolatának bevezetését, folyamatos és megállás nélküli követelését, s azt is ki kell emelnem, hogy én voltam az, aki az előre hozott választásokat szinte végig a négy év során folyamatosan követeltem. Ezen túlmenően számos vitát folytattam pályatársakkal, többek között a Népszabadság hasábjain is, nemcsak baloldali, hanem magukat jobboldalinak mondott emberekkel is.

Azért, mert akkoriban még valóban nemcsak a bal-, de még a jobboldal egy része is ódzkodott ettől, mint valami ördögtől való dologtól. Természetesen politológusként ott és akkor szakmai érvekkel támasztottam alá, rengeteg külföldi példát felhozva, hogy az előre hozott választás legitim intézmény a demokráciákban, de csak különleges körülmények között szabad, kell, lehet, érdemes alkalmazni (függetlenül attól, hogy máskor is előfordult már politikai megfontolásokból).

Ezeknek a különleges körülményeknek legalább négyféle változata lehet: jogi (amikor például az alkotmányos szabályok szerint nem sikerül többséget szereznie egy választás után semmilyen pártkonstellációnak, tehát nem alakul meg meghatározott idő alatt egy működőképes kormány vagy koalíció), politikai (ez akkor állhat elő – mint most éppen Németországban –, amikor egy kormány vagy kormánykoalíció felbomlik, és nem marad meg a többsége a parlamentben), gazdasági, amikor egy ország az államcsőd állapotába vagy annak közelébe jut, s a kormány nem tud megoldást találni a válság kezelésére. A negyedik körbe pedig azok az esetek tartoznak, amikor egy ország vezetése brutális mértékben felrúgja a demokrácia alapvető normáit és szabályait, illetve a nép megfélemlítésével, megveretésével sárba tiporja az emberi és állampolgári jogokat.

Nyilvánvaló, hogy a 2006-os válságban a gazdasági megszorítások is szerepet játszottak, ám az őszödi beszéd és az arra adott brutális reakció az erőszakszervezetek részéről rendkívüli válsághelyzetet idézett elő Magyarországon. Az őszödi beszéd után egyértelművé vált, hogy Gyurcsányék a választások előtt hazudtak az embereknek az ország gazdasági helyzetéről, adócsökkentéseket, béremeléseket, nyugdíjemeléseket ígértek, de ennek az ellenkezője történt. Vagyis elcsalták a választásokat, s ez az egyik legnagyobb bűn a demokrácia ellen. A másik legnagyobb bűnt pedig az év őszén követték el az ártatlan emberek megveretésével és megfélemlítésével. Ez pedig az emberi jogok elleni kirívó támadás, aminek következménye kellett volna, hogy legyen. 

Minderre sokan emlékeznek, viszont nagyon fontos, hogy a mai fiatalok sohase felejtsék el, ki is volt Gyurcsány Ferenc.

Akkor a Magyar Nemzetben nyílt levelet írtam Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy szólaljon fel a parlamentben és indítványozza a képviselőknek – mivel ő nem teheti meg – a parlament önfeloszlatását. Sólyom többször nyilatkozott a válsághelyzetben, de idáig ő sem jutott el. És más sem – sajnos. Illetve szavakban igen – tettekben kevésbé.

Beismerem: életem egyik legnagyobb csalódása volt, hogy nem igazán tettünk meg mindent azért, hogy ott és akkor – jogosan! – megtörténjen az előre hozott választás. 

Persze Magyar Péter volt az ötletadó (nyilván Manfred Weber nem ellenezte az ötletet), Gyurcsány csak nem akart lemaradni tőle. De ez lényegtelen: a lényeg az, hogy itt és most – szemben 2006-tal – egyetlen feltétele sem áll fenn annak, hogy előre hozott választások legyenek Magyarországon. A fentiekre visszautalva: sem a jogi, sem a politikai, sem a gazdasági, sem pedig a demokratikus és emberi jogi normákkal kapcsolatos okok nem indokolnak előre hozott választást hazánkban.

Értem, hogy Magyar Péter mindenáron középpontban akar maradni, ezért talál ki ilyen badarságokat. Rövidesen ezt az ötletét is el fogjuk felejteni, mint valami rossz viccet. Ebből ő nem jöhet ki jól. Csak Gyurcsány, csak őt tudnánk már végre elfelejteni…