Főhajtás a csendes vadászelődöknek

Kántor János, Janisch Miklós, Dvorák Oszkár, Takách Miklós – csak néhány név Szent Hubertus katonái közül, akik életük minden pillanatában tiszta szenvedéllyel éltek példaértékűen a vadászatnak. Koncz István kecskeméti orvos, akinek passziója a vadászat, öt éve indította el az Arcok a magyar vadászmúltból című könyvsorozatot, így tisztelegve ezeknek az embereknek követendő vadászéletük előtt.

Koncz István szerint a köznapi emberek manapság nagyon nehezen tudják elfogadni a vadászatot. Egy laikus számára feldolgozhatatlan az a disszonancia, hogy ezek az emberek egy állat megölésében lelnek örömet. Pedig ez csak apró része a vadászati életformának. A természettel való együtt létezés, a kontempláció, az erdő szentségének, csendjének megtapasztalása mind hozzátartozik a vadászathoz. Ők, akiknek élete ezekben a füzetekben feltárul, alázattal, a lelkükkel is vadásztak. Koncz István célja az volt, hogy az ő életükön keresztül láttassa, milyenek is az igazi vadászok.
A földbirtokkal rendelkező arisztokrácia – például az Esterházy-, Festetics-család – még a háború előtt erős vadászkultúrával bírt. A kommunista érában azonban spontán privatizálták a vadászati szférát is, kialakítva a Zalka Máté és az Egyetértés vadásztársaságot. Azok, akik ide bekerültek, olyan területeken vadászhattak, ahova más be sem léphetett. Mindent ingyen kaptak, felszerelést, puskát, még a vadat is ingyen ejthették el. Koncz István szerint ezek a momentumok nagyban hozzájárultak a ma is létező súlyos előítéletekhez. Mindezt csak erősíti az újgazdag társadalmi réteg visszatetsző viselkedése: a vadászat, a minél nagyobb vad megszerzése státusszimbólum lett. Ezek az emberek három-négy év alatt jutottak el oda, ahová más harminc év alatt küzdötte fel. Azok, akikről ezekben a füzetekben olvashatunk, még éveket vártak arra, hogy belépjenek egy-egy vadásztársaságba. A mai vadászok egy része nemcsak a vadat akarja megvenni, hanem egész vadászterületeket akar magáénak tudni. Hiányzik a közösségi szellem, a passzió nemes volta, pedig a régieknél mindez alapvető volt.
Koncz István könyvsorozatában kevésbé ismert vadászokat akar bemutatni. Olyanokat, akik saját mikrovilágukban meghatározó szerepet játszottak, nemes életformájukkal hozzájárultak a vadászati kultúra ápolásához, elfogadtatásához. – A régmúlt olyan alakjait gyűjtöttem egybe ezekben a kis füzetekben, akik példamutató viselkedésükkel, a vadászati szabályok szent betartásával egykoron szerethetővé tették és tehetik ma is a vadászatot – vélekedik Koncz István, aki csak összeállította a könyveket: felkereste a hozzátartozókat, megtervezte a füzeteket, a kiadáshoz szükséges pénzt összekalapozta. Az írások stílusa bár sokszor egyenetlen, de mindez abból fakad, hogy rokonok, barátok mutatják be a vadászelődöket.
A füzetben bemutatott emberek közül egy különösen közel áll Koncz István szívéhez: Party István, a Gemenci Vadgazdaság egykori vezetője, akit példaképének is tart. Saját megfogalmazása szerint Party István családi életével és vadászelveivel olyan utat mutatott, amelyet minden vadásznak követnie kellene. Az Arcok a magyar vadászmúltból sorozat most megjelent hatodik füzete, épp ezért kizárólag róla szól. Olyan oldalát mutatja be Partynak, amely eddig sokak előtt rejtve volt: nem a vadgazdát, hanem a családfőt, az apát és férjet.