Puccini nem tudta befejezni az operát
A háromfelvonásos lírai dráma megszületése Puccini egyre súlyosbodó gégerákja miatt lassan haladt, s a zeneszerző még nem végzett a munkával, amikor 1924. november 29-én meghalt. Halála miatt az 1925 áprilisára tervezett premiert el kellett halasztani, a művet – a karmester Arturo Toscanini hozzájárulásával – vázlatai alapján Franco Alfano fejezte be.
Puccini megjósolta Toscanininek, hogy művét befejezetlenül fogják előadni, s így is történt.
Az 1926. április 25-i premieren a milánói Scalában Toscanini a harmadik felvonásban, Liu halála után a komponista által leírt utolsó ütemnél letette a pálcát, és azt mondta:
Az operának itt a vége, mert a Maestro ennél a pontnál halt meg.
A teljes mű csak a második estén hangzott el. Ma már kevéssé ismert, hogy az olasz diktátor, Benito Mussolini is jelen akart lenni a premieren, és azt követelte, hogy érkezésekor játsszák el a fasiszta himnuszt, a Giovinezzát. A meggyőződéses antifasiszta Toscanini erre nem volt hajlandó, és ultimátumot adott a Scala vezetőségének: vagy a fasiszta himnusz csendül fel vagy az opera. A művészet most az egyszer legyőzte a politikát, a Duce végül nem jelent meg páholyában, a hivatalos lapok azt írták, hogy „nem akarta elvonni a figyelmet Puccini zenéjéről”. A címszerepet a lengyel születésű Rosa Raisa, Kalafot Miguel Fleta spanyol tenorista énekelte. Puccini Beniamino Giglit szerette volna Kalafnak, a világhírű tenor azonban lemondta a fellépést, később beismerte, hogy a szerep nem felelt meg a hangjának.
A Turandot első német nyelvű előadásán, 1926. július 4-én Drezdában a címszerepet Anne Roselle néven a magyar származású Gyenge Anna énekelte, Bécsben pedig sokáig a magyar Németh Mária.
Az operát 1926 novemberében a New York-i Metropolitanben, 1927 júniusában a londoni Covent Gardenben, november 14-én pedig Budapesten is bemutatták, Tihanyi Vilma címszereplésével, Márkus László rendezésében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!