Jordánia, Libanon, Szíria és Törökország 2011-ben egy szabadkereskedelmi övezet létrehozását tervezi, amely az Európai Unióhoz hasonló társulás lenne. Ez a terv a nyugati politikusokban egyértelműen felveti azt, hogy Törökország egyre inkább távolodóban van a Nyugat-orientációjú külpolitikától. Tény, hogy a közelmúlt történései Törökországban egyértelmű betetőzései annak a folyamatnak, ami az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) 2002-es hatalomra jutásával indult, de még inkább felgyorsult Ahmet Davutoglu külügyminiszter 2009-es kinevezésével – olvasható a kutatóintézet tanulmányában.
Az AKP jelentős haladást ért el abban, hogy minél szorosabbra fűzze kapcsolatait a térség muzulmán országaival. Vannak azonban kétségek afelől, hogy sikerül-e elérni a kívánt integrációs célt, mivel Davutoglu többször kijelentette, hogy nem egyenrangú felek együttműködésére törekszik, hanem országa hegemón szerepet kíván játszani. Davutoglu egy október 1-jei interjúban kijelentette, hogy az új tömörülés közös múltbeli alapja az oszmán uralom, „ez az együttműködés mindenekfölött a mi közös történelmünkben gyökeredzik”.
Régebbi terveket melegítettek fel
Davutoglu 1994-ben még mint akadémikus egy rövid könyvet jelentett meg Civilizációs átalakulás és a muszlim világ címmel. Ebben az angol nyelvű műben azt állította, hogy a világ alapvetően a vallási értékek mentén oszlik meg, amelyben a muszlim magasabb rendű, mint a nem muszlim. Véleménye szerint a muszlim országoknak regionális gazdasági blokkokat kell létrehoznia, amely elősegíti a későbbi integrációt.
2001-ben publikált második könyvében arról írt a jelenlegi külügyminiszter, hogy a modern Törökország 1923-as alapítása óta inkább a Nyugat felé törekszik, míg a közel-keleti szomszédokkal elhanyagolta a kapcsolatait. Véleménye szerint országának ezt az egyoldalú külpolitikát fel kell adnia és Törökországnak regionális hatalommá kell válnia. 2003 és 2005 között a török külpolitika egyértelműen ebbe az irányba haladt előre, de az AKP ennek ellenére inkább a nyugati orientációt folytatta, aminek egyik fő állomása volt az EU-val való csatlakozási tárgyalások megkezdése 2005 októberében.
Újra megtalált identitás?
Bár a tárgyalások megkezdődtek, az AKP lelkesedése folyamatosan csökkent az esetleges EU-tagság kapcsán. Ennek egyik legfőbb oka volt, hogy az uniós tagországokban egyre kevésbé várható a török csatlakozás elfogadása. Ezt követően kezdett a török külpolitika inkább a Közel-Kelet felé tájékozódni, amely két praktikus haszonnal mindenképp járt. Egyrészt a korábban kihasználatlan kétoldalú kereskedelmi lehetőségek megélénkültek, és bizonyos értelemben így Törökország ismét megtalálta identitását a térségben. Ezek a törekvések a Nyugat-barát és szekularizált elit körében aggodalmat keltettek, de a lakosság többsége támogatja az AKP politikáját, amely inkább a térségre fókuszál.
Az AKP-n belül jelentős fordulatot hozott a külpolitikai kérdéseket tekintve a 2003-as iraki amerikai invázió. A kormánypárton belül sokan annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az Oszmán Birodalom évszázadai alatt a nyugalom jellemezte a Közel-Keletet, míg a nyugatiak behatolásával a régió a káoszba süllyedt. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy Törökország képes lehet a korábbi állapotok helyreállítására, ha meghatározó szerepet játszik a térségben.
Terebélyesedő gazdasági kapcsolatok
Kezdetben az AKP elsősorban a közel-keleti államokkal a gazdasági kapcsolatok bővítésére koncentrált. A határon átnyúló kereskedelem Szíriával és az észak-iraki területekkel indult meg, és így Törökország délkeleti legfejletlenebb része is profitált ebből. A török kormányzat célja ezzel kapcsolatban az is volt, hogy izolálja és gyengítse a kurd erőket, és a szorosabb gazdasági kapcsolatokból eredően ellehetetlenítse a függetlenségi törekvéseket.
Az Iránnal való gazdasági kapcsolatok is jelentős virágzásnak indultak az elmúlt években, és mostanra már 10 milliárd dollárnál is nagyobb éves forgalom van a két ország között. Törökország Teherán második legnagyobb energiaimportőrévé vált Oroszország után. A két ország között a kurd felkelők kapcsán biztonsági együttműködés is kezdődött, és több közös katonai akcióra is sor került az elmúlt években. Bár az AKP politikusai jó viszonyt ápolnak Iránnak, de mindig is ügyeltek arra, hogy ennek ne legyen egy Nyugat-ellenes éle – állapítja meg a tanulmány.
Sokáig szívélyes volt az Izraellel való viszony
Isztambul alapvetően szívélyes viszonyra törekedett a közel-keleti országokkal, még Izraellel is, annak ellenére, hogy a kormánypárt több politikusa is elítéli a palesztinokkal való bánásmódot. Az izraeli és a török hadsereg több közös hadgyakorlatot is tart, és több izraeli cég nyert el katonai tendereket. A két állam viszonya még a 2006-os izraeli katonai akciókat sem sínylette meg, amikor a zsidó állam a Hezbollah ellen lépett fel, és több tüntetés is volt Törökországban a katonai akció ellen.
Az egyik legfontosabb ok, hogy Törökország mindegyik szomszédjával jó kapcsolatra törekedett, az volt, hogy az AKP bizonyítsa a nemzetközi közösség és a belső közvélemény számára, hogy képes a békeközvetítésre olyan helyzetekben is, amikor más szervezetek már csődöt mondtak. Ez a politika 2008 végén és 2009 elején változott meg, amikor Izrael támadást intézett a Gázai övezet ellen. Ennek egyik csúcspontja Erdogan 2009. januárjában, Davosban Simon Peresznek tett kijelentése volt, akinek azt mondta: „Maga embereket gyilkol”.
Erdogan megjegyzését sokan csupán a török önkormányzati választási kampánynak tudták be, de a miniszterelnök a választás után is folytatta ezt a retorikát, és a palesztinok ügyének egyik legfőbb védelmezőjének szerepébe lépett.
Konfliktusossá vált a külpolitika
Davutoglu 2009. májusi kinevezésével az AKP a verbalitás szintjéről a konkrét cselekedet irányába mozdult el. Augusztusban országszerte demonstrációk kezdődtek a török és izraeli hadsereg egyik közös gyakorlatozása miatt. Az AKP emellett nyíltan beszállt a palesztin belpolitikába is, és a Hamászt támogatta a Fatahhal szemben. A legsúlyosabb konfliktus Izraellel a 2010. májusi segélyflottilla elleni támadás volt, amellyel a két ország közötti kapcsolatok a mélypontra jutottak.
2009 elejétől kezdve Irán kapcsán is egyre több konfliktusba keveredett Törökország a nyugati államokkal. Erdogan többször is felszólalt az újabb ENSZ-szankciók ellen, és később egy rendezési javaslattal is előállt a török miniszterelnök, amit azonban a nemzetközi közösség elutasított. A török megegyezési javaslat elutasítását követően Davutoglu elítélte az amerikai és izraeli szankciókat Irán ellen. Bejelentette, hogy Törökország, Jordánia, Libanon és Szíria megállapodott arról, hogy eltörli a kölcsönös vízumkötelezettséget és létrehoz egy négyoldalú szabadkereskedelmi zónát, amely szerinte az első lépés egy muszlim gazdasági és politikai blokk megteremtése irányába, amelyről már 1994-ben is írt.
Vajon meddig megy a távolodás?
Az elmúlt hónapokban mind Erdogan, mind Davutoglu elutasította azokat a kijelentéseket, hogy Törökország távolodik a Nyugattól. Ezek az állítások azonban szembenállnak azzal, hogy a külügyminiszter egyre erőteljesebben képviseli a szabadkereskedelmi zóna létrehozását a Közel-Keleten, míg az AKP egyre kevésbé érdeklődik az EU-csatlakozás iránt, és a megromlott amerikai kapcsolatok helyrehozásában sem halad előre. Az Izraellel való viszony normalizálására is kevés az esély a jelenlegi politikai helyzetben. A legnagyobb kérdés, hogy a mostani viszályos időszakban Törökország mennyire távolodik el az Egyesült Államoktól és Izraeltől.
Elbukhatnak a nagy tervek
A szabadkereskedelmi zónát érintő legfőbb akadály, hogy Törökország 1996-ban egy olyan megállapodást kötött az EU-val, hogy egy harmadik szereplő belépése esetén az uniós tarifákat kell majd alkalmaznia. Így a muszlim országokkal nem jöhet létre a tervezett kereskedelmi övezet, ha Isztambul nem köt egy újabb megállapodást az EU-val. A törökök azonban nem engedhetik meg, hogy veszélyeztessék az unióval való gazdasági kapcsolataikat, mivel az ország exportjának 46 százaléka irányul oda, és a külföldi befektetők 88 százaléka is az unióból érkezik.
A legfőbb kihívás az AKP térségbeli ambíciója kapcsán éppen a Közel-Keletről érkezik. Irán még annak ellenére is, hogy az AKP támogatja a nukleáris programját, nem szeretné azt, ha úgy néznének Törökországra, mint aki a muszlim országok vezetője a Közel-Keleten. Teherán már hosszú ideje abban a két kérdésben (a Nyugattal való szembenállás és a palesztinok támogatása) próbál vezető szerepet betölteni, amire Isztambul is épít. Annak ellenére, hogy az arabok közeli viszonyban vannak a törökökke,l nem szeretnének a szemtanúi lenni annak, hogy visszatérjen egy neoottomán befolyás a Közel-Keleten – zárul a tanulmány.
(Forrás: www.iiss.org)
origo.hu
Hogy nem szakadt rá a plafon! – Kulja András legnagyobb hazugságai a tévévitából
