Tekintse meg a Célpont felvételét!
Eligazítást tartottak a közös razzia előtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik objektumában. A rendőrök sem maradtak ki a sorból, ők vigyáztak a fogyasztóvédők és a pénzügyőrök testi épségére a budapesti éjszakában. A három halálos áldozatot követelő West-Balkán-tragédia kellett ahhoz, hogy a hatóságok fokozottan, összehangoltan és rendszeresen ellenőrizzék országszerte a fiatalok körében felkapott szórakozóhelyeket.
– A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a tragédia óta több mint ezer razziát tartottak, amelynek a célja kifejezetten a szórakozóhelyek ellenőrzése volt. Az esetek tizedében tapasztaltunk olyan törvénysértést, illetve szabálytalanságot, ami miatt eljárást kezdeményeztek a kollégák – mondta a hírTV-nek a NAV szóvivője, Suller Attila.
Razziáznak a szülők is, és SMS-ben riasztják egymást, ha megriadnak egy-egy mulatótól. „Úgy indul, hogy a szülők elkezdik látogatni a szórakozóhelyeket, és átadják egymásnak az információkat” – jelentette ki Szabó Maya, a Riadólánc Gyermekeink Biztonságos Szórakozásáért Egyesület elnöke. Lesz mit feljegyezniük, ha a mellékhelyiségekbe is bekukkantanak egyes szórakozóhelyeken. A hírTV birtokába jutott videó szerint a drogdílerek a férfivécében érzik otthon magukat igazán.
Az utcai járőrszolgálaton is hasznos információkat gyűjthetnek az aggódó anyukák és apukák. A tizenévesek egyszerűen kijátsszák, hogy a szórakozóhelyeken a 18 év alattiakat tilos kiszolgálni alkohollal. A kábítószerpiacról a klasszikus szerek szinte eltűntek, helyüket a partidrogok vették át – nyilatkozta a Célpontnak az ismert toxikológus, Zacher Gábor. A Gina, Ica és Kati nevekre keresztelt anyagokat legálisan forgalmazzák. Ha kell, házhoz viszik, mint a pizzát.
(hírTV)