Emberi kéznek kell dédelgetnie minden edényt, dísztárgyat

„Merev. Merev, rugalmatlan, törékeny, megcsontosodott. Merevség, törékenység, rugalmatlanság. Üveg, porcelán. Megmerevedik. Merev = kemény és törékeny (ném.: steif, starr). Pl.: Merev magatartás, ti. csak addig, ameddig kibírja; aztán meghajlik a dereka. Megcsontosodott nézetek, előítéletek” – mindezt a porcelán szó jelentéskörébe vonja Póra Ferenc, az első magyar szinonimaszótár szerzője 1907-ben. Alighanem a teljes mai porcelánipart is jellemezte.Porcelánt kétféleképpen lehet előállítani. Eladni csak egy módon: olcsón. Mennyibe kerül a porcelánváza és mennyibe a bele való csokor? Mit kóstál egy porcelántányér és mennyit kérnek a hasonló üvegalkalmatosságokért? A porcelánnak nincs ára. Hollóháza felé, amíg a Zempléni-hegység szerpentinjén kanyarogtunk, őrült igyekezettel próbáltam felidézni mindazt, amit a porcelánról tudnom illenék. Csak címszavak jutottak eszembe: kaolin, sztárfogsor, porcelánmadár. Ez gyermekkorom emléke. Egy madár, tárt csőrét az égre tartja. A farkát, ha megfújtam, sípolt. Ha tárt csőrén öblös bendőjébe vizet öntöttem, és úgy fújtam, sípolt és bugyborékolt egyszerre.Zsengélő kemenceAzon gondolkoztam, elkérem az igazgatótól a máztalan csészét. Semmire sem jó, mert a megcsontosodott porcelán máz híján tönkremegy. Csak szép anyag. Az igazgató nem mondta, tegyem el, végül is visszatettem a helyére.A csésze, több társával együtt, másfél tonnás acélkocsin begurult a zsengélő kemencébe. Nyolcszáz Celsius-fokon zsengélik a megformázott edényeket. A nyolcszáz fok arra elegendő, hogy teljesen kiszikkassza a földpátból, kaolinból és kvarcból álló anyagot. Utána vízzel hígított üvegporba mártják a csontszáraz, de porózus edényt. A porcelán fölszívja a vizet, de pórusaiban, akár a rostán, fönnmaradnak az üvegszemcsék. Ezután a mázas égetőben, teljes napig 1390 Celsius-fokon hevítik, míg rá nem sül az edényre az üvegmáz. Utána díszítik. Matricázzák vagy kézzel festik. Hollóházán inkább matricázzák. Gyors és olcsó eljárás.A porcelánt égetik vagy préselik. A préselés itthon még jószerével ismeretlen eljárás. Németországban alkalmazzák inkább ezt a módszert. A sablon maga a présgép. A nyers, a gitthez hasonló masszát oly' erővel préselik össze, hogy a massza belső szerkezetében rendkívül szilárd kötések alakulnak ki, jószerével már a mázas égetőt megjárt edények keménységével vetekedhetnek.Krízis – újraHollóházán korongolják vagy öntik az edényeket, a dísztárgyakat. Minden egyes tál, butykos, hamutartó, bögre magán viseli egy-egy ember kézjegyét, a gyárigazgató szavával szólva: „emberi kéznek kell babusgatnia minden egyes porcelántárgyat”. Menedzserül ez úgy hangoznék: élőmunka-igényes a porcelánipari termelés. Ezért drága. Jó, ha ma 4-5 százalékos nyereségre szert tudnak tenni. Mahalek István, a Hollóházi Porcelán Rt. vezérigazgatója viszont lát némi kiutat.A trianoni békediktátum nagy érvágás volt a hollóháziaknak. Lezárult a legfőbb piacra vezető útjuk, a kassai vásárokról eltűntek az ékes porcelánedények. A 90-es évek elején hasonló veszteséget mért a gyárra a nyakló nélkül beáramló olcsó keleti porcelán, illetve a töméntelen mennyiségű üvegedényimport. Az üvegtányér éppúgy ellátta háztartásbeli szerepét, akár a porcelán. Mahalek István szerint a tavalyi volt az első év 1990 óta, amikor élénkült valamelyest a gyár termékei iránti kereslet.Nemcsak a magyar, de a klasszikusnak számító német porcelánipar is megbicsaklott a tetemes keleti importdömping terhe alatt. Németországban a porcelángyártás hatására a háttéripar is kiépült, s minekutána telítették technológiával a hazai piacot, a keleti gyártókat is ellátták gépekkel. A keletiek át is álltak a manufaktúráról a gépi (ipari) gyártásmódra, és elárasztották olcsó termékeikkel az egész világot, beleértve Németországot is.Az egyik legnagyobb német porcelánipari vállalat, a Hutschenreuter AG (vagy ahogy Hollóházán mai napig is hívják, a HAG) előremenekült az olcsó importdömping elől. Piaci és pénzügyi krízisük közepette, az olcsó munkaerő, olcsóbb előállítási költség reményében Hollóházán megvettek egy gyárat. A kettő közül azt, amelynek épületei a Hollóházi Porcelán Rt. objektumát maguk közé ékelik. Ezt a gyárat még a nyolcvanas években hozták létre abból a célból, hogy kizárólag a Szász Endre képzőművész által megálmodott dekorációval díszített porcelántárgyakkal örvendeztesse a vásárlóközönséget. A gyár becsődölt. A HAG-nak kapóra jött, és megvette. A HAG-hoz a Hollóházi Porcelán is társult, 10 százalékos tulajdonrészt szerezve a Hutschenreuter Hungária Porcelán (HHP) Kft.-ben, ami szintén tönkrement. A HHP Kft. 42 millió forintos veszteséget terhelt a Hollóházi Porcelán Rt.-re, ami a cég tavalyi veszteségének éppen a felét teszi ki. A 42 millió forintból 32 millió a ki nem fizetett energiaszámla volt.A HHP Kft. jelenleg is felszámolás alatt áll. Pontosabban a Winterling Porzellan (WP) AG magyar leányvállalata áll felszámolás alatt. A bajor kormány, attól tartva, hogy a néhai szépreményű német porcelánipar végképp elgyengül s brit kézbe kerül, a gyártókkal szövetkezve létrehozott egy pénzügyi alapot, az alapból pedig megszületett a WP AG, amely a HAG-ot is megvásárolta, leányvállalatostól, mindenestől. Aztán csődbe jutott.A Hollóházi Porcelán Rt. több banktól 80 millió forintos áthidaló kölcsönt vett fel tavaly annak reményében, hogy kivezethető még a cég a 85 millió forintos pénzügyi veszteségből. A vezérigazgató azt reméli, hogy a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) áldoz majd annyit a gyárra, hogy a Winterling Porzellan felszámolójától még megvásárolhassák a becsődölt gyárat is.KiútA németek gépesítették Hollóházán a gyártási folyamatokat. Mahalek István szerint a Hollóházi Porcelán Rt. jövője nagymértékben függ attól, hogy a korongolt és öntött technológiáról átválthatnak-e a préselési eljárásra. A klasszikus, háztartási termékek mellett bő piacot hozhatna a szállodaipari porceláncikkek gyártása. A vezérigazgató nagyon bízik abban, hogy megszerezhetik a németek gyárát. Mivel a Winterling csapot-papot, raktárkészletet, gépsorokat hátrahagyva, szó nélkül itthagyta Magyarországot, néhai dolgozóinak jogos lincshangulata közepette a vezérigazgató úgy döntött: önkéntes védelmet biztosítanak a németek néhai vagyona fölött. Talán majd egyszer birtokba vehetik a felszámolótól a hátrahagyott eszközöket.Szerinte pár tízmillió forintból megszerezhetnék a „másik” gyárat. Futná az alkalmazottak végkielégítésére is, mert ahogy a gépsorokat, úgy az alkalmazottakat is magukra hagyták a németek. Egy szó híján távoztak. A vezérigazgató keserűen megjegyzi: kis csalódást okoztak a németek. A klasszikus német precizitás, ugye. A megbízhatóság, ugye. De ezt, ha nem muszáj, ne írjam le, kért.Azt azonban elismeri, hogy bár „befürödtek” a németekkel, azért kösszönivalójuk is van. Paradox módon éppen a munkakultúra. A bruttó 48 ezer forintos átlagbéren dolgozó munkások elképzelni sem tudtak magasabb normarendszert annál, mint amilyent addig produkáltak, amíg a németek be nem bizonyították, lehet azon javítani. Hajlékonyabbnak, kevésbé merevnek, törékenynek lenni. Steif, starr a porcelán legyen. A tavaly januári hatszázhúszas dolgozói létszám ötszázra csökkent, ami további 25 millió forintos többletköltséget, magyarán veszteségnövelő tényezőt jelentett. A piac meghajlította a vezetők derekát.Kontúr a kobalt körülA vezérigazgató bízik abban, hogy a 80 millió forintos hitelből, mindamellett, hogy eltüntetik a tavaly felhalmozott veszteségeket, szerény mértékben a fizetéseket is megemelhetik. Tizenkét százalékkal.A gyár területére már bejutni is körülményes. Biztonsági őrök állják utunkat, személy igazolványt kérnek, s gyanúsan méregetik a fotoriporter hatalmas táskáját, aki bizalmaskodva közli a biztonsági őrrel, hogy porcelán van a táskában. Befele jöhet, kifele egy csészefül sem hagyhatja el a gyár területét – így az őr, majd társa a vezérigazgatói irodáig kísér.Az őrök arcát láttam magam előtt, amikor a mázatlan csészét végül is visszatettem társai közé, az acélkocsira. Akkor még nem tudtam, hogy a vezérigazgató személyesen kísér majd ki a gyárból, nyilván anélkül, hogy megmotozna.- Empirikus szakma a miénk – mondja a vezérigazgató, amíg a másfél tonnás acélkocsi a kemencébe gurul, rajta a 60-100 kilogrammnyi portékával. Herenden ugyanezt a keménységet gyártják 1300 fokon, Zsolnán, valamivel „puhábbra” sütik a porcelánt. Sehol nem egyforma a termék, függ a nyersanyag alkotóele-meinek keverési arányától, és függ a hőmérséklettől, amelyre végül felhevítik. Az eredetileg megformázott (korongolt vagy öntött) nyers termékek a szárítás után legalább 20-30 százalékot veszítenek méretükből.Nem titkolhatom, sohasem érdekeltek a porcelándíszek. Ízléstelenebbet a porcelánmadárkákkal, cicomás dizőzökkel telerakott vitrinnél elképzelni sem tudok. Nem akartam megkérdezni a vezérigazgatót, hogy miért kell elrondítani a gondos munkával, „babusgatással” készült cikkeket csiricsáré díszekkel. Nyilván, mert van vagy volt irántuk kereslet. A kézifestőműhelyben egy aszszony aranykontúrt húz egy levesestálon szétfutott szélű mélykék sáv mentén. – Ezzel csalunk picit – magyarázza a szóból kifogyni nem tudó vezérigazgató. – Az a gyönyörű kék, olvasztott kobalt. A periódusos rendszerben a vas tőszomszédja, olvadási foka is a vaséval vetekszik, gyakorlatilag ráolvasztjuk a kobaltot a porcelánra, ezért szétfolyik, nem hagy határozott kontúrt. Azt arannyal „csaljuk oda” a dekorműhelyben.A Pannónia fantázianevet viselik a gyár úgynevezett hordozótermékei. Alapvetően megváltoztatták a porcelánról való előítéleteimet. A kicsit barokkos, nyugtalan vonalvezetésű kollekciót azért fejlesztették ki Hollóházán a nyolcvanas években, hogy hajazzon a herendi gyár termékeire. Nem érték utol a kissé kecsesebb herendi termékeket, viszont alkalmassá vált a kollekció arra, hogy matricázva vagy kézzel festve merőben egyedi mokkás- és teáskészleteket, bonboniereket, edényeket gyártsanak mintájára.Ma itthon, Olaszországban, Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában értékesíti cikkeit a Hollóházi Porcelán Rt. Enyhén, de tartósan emelkedik a gyár értékesítési diagramja. – Ügyelünk arra, hogy csak olyan helyre adjuk termékeinket, ahol nem esik csorba jó hírünkön – mondja a vezérigazgató. Itthon például egy szeszipari vállalat számára állítanak elő butéliákat, a Malév első osztályon utazó utasai számára étkezőtálkákat, illetve saját márkaboltokba, nagy- és kiskereskedői hálózatokba szállítanak, évente 600 tonnányi készterméket.Hollóháza, MagyarországAmíg az exportpiacok gondjairól, előnyeiről mesél az igazgató, azon tűnődöm: Osakában, Vancauverben, Nápolyban meglepődne-e az a háziaszszony, aki levest mer a kobaltcsíkos hollóházi tálból, ha megtudná, hogy hol van és mekkora Hollóháza. Aztán arra jutok, azt sem tudja hol van Magyarország, nemhogy a Zempléni hegyek eldugott kis faluja bármilyen hatást is tenne rá. Miért is tenne?Ayrton Senna mindenesetre megtalálta Hollóházát. A magyar futam győzteseként 1991-ben és 1992-ben is a hollóháziak által előállított vázát nyomtak a kezébe a dobogó legfelső fokán. Másodpéldányt rendelt az 1992-es futam díjaként kapott – mellesleg a már említett kobalttal is díszített – vázából. Harmadpéldányt a Hollóházi Porcelánmúzeum őriz.A gyár fönntartja a múzeumot. A tavalyi, 84 millió forintos veszteség ellenére is. Nagyon gondolkoztam, följegyezzem-e a piciny manufaktúra születését és pályafutását, míg az üveghutától eljutott a porcelán japán exportjáig 1777-től 2000-ig, amíg a kassai vásárra szánt népi díszítésű, olcsó porcelántányérok gyártásától eljutott a rendkívül ékes levesestálak megkomponálásáig... – de nem tettem meg. A gyár története önmagában nem jelent semmit, hacsak nem ipartörténeti szempontból. A múzeumot látni kell ahhoz, hogy érzékelhető legyen a majd három évszázadon átívelő fejlődése, pontosabban: meg-megújulása.