Lányi: Nincs idő alkudozni

K. F.
2000. 04. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az SZDSZ a jelenlegi formájában nem írja alá a haderőreformról szóló, hatpárti tárgyalásokon született megállapodás-tervezetet, mivel nem szerepel benne az önkéntes, hivatásos hadsereg koncepciója – tájékoztatta lapunkat tegnapi közleményében Mécs Imre országgyűlési képviselő. A szabad demokraták szerint csak akkor lehet beszélni a haderőreformról, ha döntés születik a hivatásos hadseregre történő átállásról. A határidőt az SZDSZ továbbra is 2002-ben jelöli meg.Az SZDSZ képviselőjének tájékoztatása szerint a szabad demokraták a kényszersorozás eltörléséről név szerinti szavazást kérnek majd a parlamentben népi kezdeményezésük vitája során.- Sajnáljuk, ha az SZDSZ nem írja alá a megállapodást, de a haderőreform olyan sürgető feladat, amely „nem tűr további alkudozásokat”, legfeljebb csak öt párt szavazza meg a határozati javaslatot – reagált lapunknak Lányi Zsolt az országgyűlés honvédelmi bizottságának kisgazda elnöke. A politikus emlékeztetett arra, hogy az MSZP is aláírta a megállapodást, és nem tartotta szükségesnek a sorkötelezettség megszüntetéséről szóló SZDSZ-es indítvány „beépítését” a haderőreform tervezetébe. – Az önkéntes hadsereg kialakításához nincsenek meg az anyagi, illetve technikai feltételek – vélekedett Lányi. A kisgazda politikus elmondta: még a NATO-tagságot ellenző MIÉP is támogatja a modern, erős magyar haderő létrehozását, ezért nem szerencsés, ha az egyik parlamenti párt a határozati javaslat ellen szavaz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.