Nagyasszony a Bodrog partján

Aligha gondolnak rá mostanában a Bodrog mentén, amelynek víztükrét igen tetszetősen komponáltatta bele építkezéseibe. Kedves városában, Sárospatakon, amelynek felvirágoztatása Lorántffy Zsuzsanna érdeme, ma mással vannak elfoglalva az emberek, nem a nagyasszony emlékével. Pedig ez a gondjaival, bajaival együtt is szép esztendő, 2000 az ő éve is, négyszázadik születésnapja és halálának 340. évfordulója is azt kívánja, hogy emlékezzünk rá. Persze, ha ügyesen sáfárkodnánk múltunkkal, nemcsak a kerek évfordulókon idéznénk fel Lorántffy Zsuzsanna életútját, hanem a szürke köznapokon is. Ő ugyanis minden cselekedetével azt a közéleti szerepvállalást példázza, amelynek hiányától bizony sokat szenvedünk: személyes vagyonával s előkelő társadalmi helyzetével egyaránt közösségének a javát szolgálta, osztálykorlátokkal, nemzetiségi gyökerekkel, ideológiai nézetkülönbségekkel, családi érdekekkel mit sem törődve. Várúrnőként, az erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György hitveseként és szomorú özvegyeként is azon fáradozott, hogy azt a népet, amely fölé Isten kegyelméből emelkedett, kiragadja sanyarú sorsából. Nemcsak a magyar nyelvű népoktatást szorgalmazta-szervezte, hanem a román anyanyelvűt is, „mindgyárt a magyar schola mellett”.A sárospataki kollégium felvirágoztatása érdekében nem csak kitűnő tanárokat hívott a városba (Comeniust, 1650-54 között), nemcsak hogy nyomdát telepített a városba, de a tehetséges szegény sorú diákoknak biztosította az ellátását, sőt külföldi útjaikat is támogatta. Csetneki uradalmában pedig jobbágyainak kötelezettségei sorából kitörölte a legsúlyosabbat, a robotot. A helyes életre tanító vallást hirdette, s gyakorolta maga is, akár pártfogoltjai, a puritánok. Közben pedig építkezett. („Sárospatakot senki sem szerette olyan okosan, mint ő” – vallotta róla egyik életrajzírója.) Korszerűen, elegánsan, nagyvonalúan.A XVII. századi magyar késő reneszánsz legjelesebb emléke, a róla elnevezett lodzsa a sárospataki vár ékessége. A török minták alapján kialakított fejedelmi audienciás terem, a mázas csempékkel borított bokályos szintúgy.A magyar história azon kivételes egyéniségei közé tartozik, akiknek számos emlék tanúsítja tevékeny életét. Áll a templom, ahová örök nyugalomra helyezték, a sárospataki vár felújítása évek óta tart (a nyugati palotarész hat termében Lorántffy Zsuzsanna 400. születésnapjára olyan kiállítást rendeznek, amely nemcsak őt magát, de családját, birtokát, az általa pártfogolt oktatási intézményeket és a XVII. századi Erdélyt is bemutatja), a dédunokájáról, II. Rákóczi Ferencről elhíresült szabadságharc háromszázadik évfordulójára, 2003-ra a tervek szerint be is fejeződik. Amikor eltávozott az élők sorából, úgy tűnt, romba dől minden, amiért fáradozott. (Pozsgai Zsolt gondolatébresztő drámát írt, Fekete méz címmel, Lorántffy Zsuzsanna végóráiról.) A szívének oly kedves puritán mozgalom szétporladt, katolikus menyének, Báthory Zsófiának a kezén a sárospataki iskola is száznyolcvan fokos fordulatot vett. Uradalmán pedig visszaállították a robotot. Idővel azonban mégis minden úgy szerveződött újjá, teljesedett ki, ahogyan Lorántffy Zsuzsanna elképzelte. Fogódzók és üzenetek után ágaskodó világunknak ez is figyelemre méltó jelzés lehet a fejedelemaszszony áldozatos életéből. Reményt faraghatunk belőle – a jövőre nézvést. (Miközben pedig okkal fájlalhatjuk, hogy a Bodrog megregulázására nem gondolt ki a nagyasszony semmi korunkban is használható plánumot...)